[23-4] [3-1]
A gyökerek lassan letekeredtek rólam,és ahogy látta a többiekről is, szóval egyedül Castiel maradt földhöz szögezve.Hatalmas szerencsénkre tudott bánni a szavakkal, szóval nem esett nehezére másképpen is előadnia önmagát, és megkérnie Moirát a csatlakozásra. Miután végzett, Moirára tekintettem. Elégedett mosoly ült az arcán,ám Castielt még mindig fogva tartotta. Thane hangot is adott nemtetszésének.
-Thane!-csitítottam suttogva.
Időközben az entek körbevettek minket,ami nyugtalanítani kezdett, ezért gyorsan lehajoltam a földön heverő fegyveremért és visszacsúsztattam azt a tokjába.
Moira Castielhez lépett. Nem tetszik a közelsége... Talán még a farkamon is felállt a szőr, de inkább megráztam a fejem és sóhajtottam egyet a megnyugvásom elősegítése érdekében.
Mikor végzett Castiellel,Moira hozzánk fordult, és leginkább Thanen akadt meg a szeme.
-Sajnos idő előtt el kellett hagynunk a faluját egy támadás miatt..-mondtam ennyit.
Úgy tűnt ez az információ nem hatott túl pozitívan Moira hangulatára,ám igyekezett túllendülni ezen az "apróságon".
A sötétedésre való tekintettel úgy döntött célszerűbb lenne az erdőben maradni holnap reggelig.
Ezek után az entek köré sereglettek, az egyik majdnem fellökött.
-Héé...-vájtam mérges tekintetem a rohadék hátába.
Míg ők tanácskoztak én is összehúztam a kis csipet-csapatot.
-Mindenki jól van?-nézte végig mindenkin aggódva, de senkin nem láttam sérüléseket.-Castiel...-itt szünetet tartottam, és az eleinte dühös tekintetem átváltott aggodalmasba.-Ne merészelj ilyet csinálni mégegyszer!-boxolta vállba.-Nagyon aggódtam...-ezt már halkabban fűztem hozzá.
Míg mi is megbeszéltük amit akartunk Moira is végzett, így újra hozzánk lépett.
A nevünket akarta tudni, de amiket mondott...JÉZUS ISTEN EZ FLÖRTÖL CASTIELLEL??? Jó oké, le kell higgadnom..
-Ariana Maestiis vagyok.-biccentettem felé.
Miután mind bemutatkoztunk beinvitált minket az erdő belsejébe, és ahogy haladt előre a táj is kezdett megváltozni, és kezdett arra az erdőre emlékeztetni amiről egykoron a mesterem mesélt. Így mindjárt megértettem miért volt elalélva a helytől, és miért mesélt mindig őszinte csodálattal róla.
A lakóit is sokkolta a hirtelen változás,először ki sem merték dugni az orrukat, ámkis idő elteltévelaz erdő megtelt élettel.Tündérek röpködtek körülöttünk,úgy tűnt nagyon hálásak nekünk, apró trollok szaladgáltak a lábunknál, az apró murlocok pedig a folyó parjtán dobálóztak sárral.
Míg bámészkodtam megérkeztünk Moira "bázisára",ahol ő indákból, ágakból és mindenféle természetben megtalálható javakból apró kuckókat húzott fel, hogy az éjszakánkat ne kelljen a szabad ég alatt eltöltenünk.
-Kö-köszönjük...-hebegtem megdöbbenve.
Nem számítottam tőle ilyen szintű pálfoldulásra, félek ez túlzottan szeszélyessé és kiszámíthatatlanná teszi őt számunkra.
Castiel eleinte csöndben bámulta a földet,majd belekezdett a mondandójába, amiben igyekezett a lehető legudvariasabban megkérni engem a csapatukhoz való csatlakozásra. Elégedett vigyorral az arcomon hallgattam ahogy lassacskán könyörög nekem. Nem tudom mi vezetett ilyen gyökeres változáshoz, de rendkívül elnyerte a tetszésemet. A többiek szépen a földre lettek engedve, én pedig elengedtem Ariana haját,és egyenesen Castielhez léptem,tudomást sem véve a csapat többi tagjáról, majd Castielről szintén leoldottam az indáimat. Megfogtam az állkapcsát, és felemeltem a fejét hogy a szemembe nézzen.
-Örülök hogy megtaláltuk a közös nevezőt.-mosolyogtam rá.
Ekkor felálltam és végigmértem a többieket. Többen gyorsan kézbevették az elejtett fegyvereiket.
-Azokra nem lesz szükség.-böktem feléjük.- Szóval, te lennél az új kiválasztott?-néztem a srác szemébe.-Elég fiatalnak tűnsz.-mértem végig tetőtől talpig a srácot.
A róka lánytól kaptam a választ, hogy idő előtt kellett elindulniuk.
-Ez nem hangzik bíztatóan a számomra.-lettem kicsit hűvösebb velük.
Ezek szerint a srác nem áll készen,mi? Remek...Ámde, a saját tapasztalataimmal talán segíthetek neki, a kérdés az, hogy vajon megérné-e a befektetett energiát? Más esélyt nem látok a szabadságom visszanyerésére..
-Érdekes helyzet...-elmélkedtem kicsit.-Legyen hát!-csapta össze a tenyereim.-Nemsokára sötétedik, nem érdemes utnak indulnunk, javaslom töltsük itt az éjszakát.-mondtam,majd Balthazarhoz fordultam, és ismertettem vele az újonnan kiötlött tervem,az erdő védelmével kapcsolatban. Felvázoltam,hogy nagyjából melyik pontokon állomásozzanak, milyen gyakran váltsák egymást, hova meneküljenek egyesetleges támadás esetén,és hasonlók. Mindezek után figyelmemet az újdonsült útitársaimra összpontosítottam.
-Nos, a nevemet már tudjátok, ám én még nem a tiéteket.Kivéve Castielt, a te neved sosem fogom elfelejteni.-ült egy gunyoros mosoly az arcomra.
A beutatkozásukat követően úgy éreztem elég volt az ácsorgásból,ideje lenne megközelíteni az erdő belsejét.
-Kövessetek.-intettem.
Nagyon régen voltak vendégeim,utoljára Medivh...Most, hogy megszabadulhatok az utolsó emlékeztetőtől,ami miatt szenvedtem, késztetést éreztem arra, hogy az erdőm ismét eredeti pompájában díszelegjen,amúgy sem lenne így itthagyni az alattvalóiamat,eleget szenvedtek már a saját bánatom miatt, így megragadtam az alkalmat, és ahogy haladtunk az erdő belsejébe úgy keltettem mindent életre, amit egykoron eltiportam. Az erdő lakói eleinte nem merték elődugni az orrukat rejtekükből ám kis idő elteltével előmerészkedtek, és ennek hatására az erdőt újra átjárta az élet, ahogy annak lennie kell. Mikor beértünk a folyó mellé, ami az erdő közepén folyt keresztül megálltam, és növényekből kunyhókat húztam fel nekik, amikbe függőágyakat is elhelyeztem a kényemes pihenés érdekében.
-Ez lesz a lakhelyetek az éjszakára.-mutattam rá.-Remélem megfelel.-mondtam.
|
Meglepett amit Moira mondott, az volt a benyomásom hogy elmúlt a nagy veszély. Már csak azon múlik minden hogy Castiel hogy reagál. Nagyon bíztam benne, hogy most is pontosan tudja hogy mit kell mondania, hiszen azt tudta hogy ragadja meg a figyelmét ennek a banyának.
- Ésszel… - motyogtam ennyit, picit féltem attól hogy felhívom magamra Moira figyelmét.
Egyébként örülök hogy ilyen furcsa az ízlése, miután kiderült ki vagyok, az után sem én voltam neki érdekes. Hála égnek! Az ő figyelmére egyáltalán nem vágyok, ha mindenféle szorongatással jár.
Szerencsére most nem volt kedve az életünkkel játszani. Nagy megkönnyebbülés volt testileg, lelkileg, amikor elengedtek a növények. Megdörzsöltem a tagjaimat, ahol nagyon erős volt a szorítás, gyorsan a töredékért nyúltam, valahogy megnyugvást adott, hogy újra van valami a kezemben, ami által nem vagyok védtelen. Lassacskán felálltam. Castielt továbbra is leszögezik a gyökerek…
Nem akartam elmenni mellőle.
- Megtette, amit kértél, miért nem engeded el? – kérdeztem kíváncsian.
Éreztem, hogy valami hátba bök. Egy ág? Megfordultam és összerezzentem. Egy olyan bazi nagy faszörny volt el kezdett lökdösni, nem igazán tudtam megőrizni az egyensúlyom ezért inkább elsiettem előle. Freyahoz és Arianahoz léptem. Ezek a fa izék nagyon ijesztőek… Körbe álltak minket. Közvetlenül a hátunk mögött van egy, amikor felnéztem rá, ő rám lenézett. Nem tartott sokáig a farkasszem… nagyon ijesztő szeme volt. Az egész egy furcsán izzó kék füst gomolyag. Körbe vettek minket… Ez az egész hely olyan nyugtalanító.
Feszülten vártam mit tartogat még nekünk Moira.
|
|
Castiel nagyon feldühíthette Moirát, mert csak a környezet rohamos romlását láttam. Az entek és egyéb lények is menedéket próbáltak keresni a fák takarásában. Ariana és én is próbáltuk még elcsitítani Casitelt, de semmi haszna sem volt. Olyan volt, mint aki kész lenne eldobni itt és most az életét.
Mindene elcsöndesedett, egy pillanatra. Nem tudtam, hogy érdemes-e most közbeszólnom. Úgy tűnt, Moira Castiellel akar foglalkozni. Eszembe jutott valami. Lehet, hogy ő is érez rajta valami furcsát?
-Kérj tőle elnézést...-utasítottam őt.
Viszont most a figyelmemet más kötötte le, a gyökerek kicsit lazultak. Hogyha Castiel ezt most elrontja, akkor muszáj valamit tennem...
Egyszer csak Moira Arianához lépett. Épp fel akartam szólalni, hogy hagyja, de az csak olaj lett volna a tűzre. Kellett Castielnek ennyire bátornak lennie.
Valami furcsa érzés kerített hatalmába, Thane meg sem szólalt.
-Jól vagy?-néztem rá, és láthatóan teljesen el volt mélyülve a gondolataiba.
Nem... mintha transzba esett volna.
-Thane, térj magadhoz!-próbáltam suttogni.
Moira utasította Castielt, hogy kérjen tőle elnézést, legyen tisztelettudó vele szemben. Viszont aminek örültem, az az, hogy elfogadta az ajánlatunkat. Ezek után? Talán Castiel még is tud valamit, amit mi nem...
Aztán megint Castiel megszólalt. Kicsit féltem, hogy megint túlzásba esik. Próbált tisztelettudóan beszélni, de láthatóan nem az erőssége a dolog. Ilyen körülmények között biztos hogy meghalunk.
Ezen gondolataim közepette alig vettem észre, hogy a gyökerek lassan "lemásznak" rólam. FÁjt a bokám, és amikor megpróbáltam a lábamra állni, egy fájdalmas érzés belenyilalt a törzsembe is. A légkör kicsit megnyugodott. Majdnem mindenki kiszabadult az indák fogságából, Castielt még mindig szorították a gyökerek.
A biztonság kedvéért felszedtem a földről a fegyvereimet, majd Thanehez és Arianához mentem. De ezt lassan tettem, mert még mindig tartottam Moirától.
Miközben mondtam a monológomat, a környezet egyre baljósabbá vált, ezzel jelezvén Moira indulatait. Éreztem, hogy sikerült elérnem azt, amit akartam. Igazából a mondandómmal inkább a felrázás mintsem a megsértés volt a célom. Túloznom kellett, hogy elérjem a megfelelő hatást. Hiába hallottam a többiek ellenzését, innentől már nem fordulhatok vissza.
Először odalépett hozzám, majd megfogta az arcomat, nem igazán gyengéden. Kicsit aggódtam amiatt, hogy sebet ejt, mert az rendkívül hamar be fog gyógyulni, és furcsa lehet, de szerencsémre nem ez történt meg.Valamiért megint mosolyogni kezdtem, de ez nem elégedettség volt. Izgalom. Mintha visszakapcsolódott volna az a rég elvesztett ösztön, ami a továbbélésre sarkallt.
Viszont megijedtem, amikor Ariana felé kezdett el közeledni. Megragadta a haját, és magához húzta. Tudta, hogy én a halált nem félem, de a társaim elvesztését nem bírnám végignézni. Biztosan tudtam, hogy kapni fogok az előző hangnemem miatt, de nem hittem volna hogy ő is ennyire piszkosan játszik. De abban is biztos voltam, hogy nem fogja őt bántani. Engem akart ezzel megcélozni.
Térdre kényszerített, majd egy indával elkapta a nyakamat és lenyomta a fejemet a talajra.Valószínűleg elég nevetségesen festhettem, de a méltóságom volt az, amivel a legkevésbé foglalkoztam jelenleg.
Próbáltam felhozni a legudvariasabb hangnemem, bár eddig szereztem okot arra, hogy kételkedjek a színészi tehetségemben.
-Moira, örülnénk ha velünk tartanál. Nagy szükségünk lenne a segítségedre. Kérlek.-emeltem fel a fejem, és próbáltam felegyenesedni amennyire csak tudtam, mert az előbbi pozícióban nem igazán tudtam a szemébe nézni.
Ekkor hallottam valamit, ami kicsit zavart. Thane felé néztem, már amennyire csak tudtam, és láttam hogy a tekintete ködös volt. Ennyire szorítanák az indák?
-Moira, nagyon szépen megkérlek arra, hogy tarts velünk.-ismételtem meg még egyszer.- És elnézésédet kérem azok miatt, amiket az előbb mondtam. Bocsáss meg, nagyon röstellem.-tettem ezt még hozzá.-Könyörgöm...
Észrevettem, hogy lassacskán visszahúzódnak az indák, viszont én még mindig le vagyok szorítva. Legalább egy kicsit felsóhajthatok, a többiek el vannak engedve. Ellazultam és visszatértem abba az állapotomba, amiben eddig voltam. Azt tudtam, hogyha Moirát megint feldühítem, nem biztos hogy el tudnak menekülni, ezért jobbnak láttam ha semmit se csinálok.
Végiggondolva a nevetséges helyzetem, ez olyan apró dolognak tűnt ahhoz képest, amilyen rossz döntéseket hoztam a múltban. De miért jutt ez pont most eszembe?
|
Eleinte mind csöndben voltunk,ám ekkor Castiel hangját hallottam meg. Amennyire tudtam megfordítottama fejem, hogy rá tudjak nézni.EGy öntelt mosoly ült az arcán,és ennek tetejébe még ingerelte is Moirát. Freya rá is szólt, jelezvén hogy ezt talán nem kéne, de ő mit sem törődve az intő szavakkal tovább folytatta a nő bosszantását.Olyan dolgokat mondott,amiket épp eszűember még csak gondolni sem merne Moira közelében, félvén attól hogy valahogy fejébe lát,és megöli őt miatta.Moira eleinte nyugodtan tűnt, de a környezet változása hamar elárulta, hogy belül forr a dühtől. Először az erdőben lett sötétebb mint előtte, majd a szél is baljósan kezdett fújni. Az entek ekkor már kétségbeesve hátráltak. Az ég ekkor dörögni kezdett, úgy ahogyan az előbb, de szakadatlanul.Moirára pillantottam, és megláttam, hogy a fű körülötte elkezdett rohadni,majd a föld kiszáradt, és repedezni kezdett. Az egész légkör nagyon baljóssá vállt, féltettem a többiek éppségét.
-CASTIEL ELÉG MÁR!-kiáltottam rá.
Moirára néztem aki tekintetét Castielre emelte,majd lassan elindult felé.
-Ó te jó ég...-suttogtam rettegve.
Castielt az állkapcsánál fogva ragadta meg és húzta magához közel. Körmeit a bőrébe vájta és úgy bámult a szemébe.
Látszott hogy gondolkozik, és amilyen hirtelen megragadta, olyan hamar el is engedte őt.Egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaimat, nagyon féltem hogy Castiel életébe fog kerülni a pimaszsága, ám Moira megkegyelmezett neki. Sokáig nem maradhattam nyugodt, ugyanis Moira hozzám lépett, és belemarkolt a hajamba.
-Ahh...-szisszentem fel.
A hajamnál fogva az arcához emelt, úgy bámult rám.Nem tudtam mire készül,de a tekintetétől a hideg futkosotta hátamon. Castielre néztem segélykérően, de természetesen ő sem tudott mit tenni,még mindig szorították az indák. Moira egyébként nem szorította a hajam,éppen annyira markolt bele, hogy meg tudja tartani a fejem.
Castielt az indák hirtelen térdre kényszerítették,majd Moira szavai törték meg a csendet.Elmondta, hogy felkeltettük az érdeklődését. HOGY MI? Ezek után azt is közölte, hogy Castiel stílusa minősíthetetlen volt.Ezzel egyet kell hogy értsek... SZóval, Moira arra szólította fel Castielt, hogy ismételje meg az egészet kérés formájában,és akkor eltekint a faragatlanságtól, sőt velünk is tart,majd ezek után indái segítségével meghajlásra kényszerítette Castielt. Úgy tűnik csak Castielen akar revansot venni, ugyanis a többieket a földre engedte, és épp csak annyira tartotta őket a gyökereivel hogy ne tudjanak közbelépni. Tátott szájjal fordítottam a fejem Moirára, aki szintén rá nézett,és egy apró, őszinte mosoly ült ki az arcára, ám amikor Castielre nézett ismét komollyá vált a tekintete.Ez a nő...A tekintetétébe percekkel ezelőtt beleborzongtam,ám az előbbi mosolya rögtön szimpátiát ébresztett bennem...
Eleinte csöndben voltak mindannyian,ám a gyanús aurájú srác végül mégis szóra nyitotta a száját. Olyan gondolatok hagyták el az ajkait amiktől egyből erős indulatok uralkodtak el rajtam. Igyekeztem türtőztetni magam, hogy legalább az alattvalóimnak ne ártsak, de a környezetemre így is kihatott a düh amit belül éreztem.Az erdő teljes sötétségbe borult,az ég pedig dörögni kezdett jelezvén, hogy nagy a baj.A szél is süvített, a föld alattam kiszáradt, a fű kirohadt, és nagyjából szabályos körben terjedt szerteszét.
Nem volt hülye a srác, pontosan tudta mit kell mondania ahhoz hogy kihozzon a sodromból, de ezzel egyetemben felkeltse az érdeklődésem a küldetésükkel kapcsolatban.Biztos Medivh mesélt neki rólam,gondolom egészen más kontexusba helyezte a történteket,mint ahogy azok hajdanán lezajlottak.Többen is rászóltak a srácra, de ő mit sem törődve velük folytatta a hergelésemet. Lassan felemeltem a tekintetem a földről,és egyenesen a férfi szemébe bámultam,aki próbált kezet nyújtani. Lassú léptekkel közelítettem meg őt, majd elkaptam az arcát, és annál fogva húztam közelebb magamhoz.A körmeim mélyen a bőrébe vájtak volna,ha egy egyszerű ember lett volna,de amint mégegyszer megérintettem azonnal nyílvánvalóvá vált számomra,hogy ő is egy darabja a pálcának.Sosem gondoltam volna hogy ilyen lehetséges,de a mellékelt ábra nem hagyott másra következtetni. Nem véletlen mert ilyen bátran sértegetni, hiszen neki nem árthatok,elvégre úgy mint a pálca, ő is sebezhetetlen.
Hazudnék ha azt mondanám, nem csigázott fel az útrakelés gondolata és az hogy visszaszerezhetem szárnyaim ezzel végérvényesen is eltiporva Medivh emlékét, de a pimaszságát nem úszhatja meg szárazon. Elengedtem az arcát, majd a mellette lévőn nőhöz, a rókához léptem. Az ahogyan a nő bámulta őt,az az aggodalas tekintet... nyilvánvaló hogy valamilyen érzelmi szál összeköti őket,milyen undorító.A srácot a gyökerek segítségével térdre kényszerítettem.
-Látom nem féled a halált.-mosolyogtam elégedetten.-A társaidével mi a helyzet?-kérdeztem.
A rókát megragadtam a hajánál fogva és magamhoz húztam.
-Bájos lány, nemigaz?-kérdeztem a férfit,akineka többieknek hála a nevét is megtudtam.-Kedves Castiel,a mondandód igazán csábítóan hangzott,tisztában vagyok avval, hogy a pálca segítségével visszanyerhetem a szárnyaim,és hogy is mondtad?...visszanyerhetem a tekintélyt parancsoló mivoltam ami eltűnt?-itt aprót kuncogtam,édes volt ahogy ott térdelt.-Ámde!-itt direkt szünetet tartottam.-Nem hunyhatok szemet afölött ahogyan előadtad magad.-ekkor egy földből előtörő indával elkaptam a srác nyakát és annak segítségével a földhöz érintettem a homlokát,hogy úgy tűnjön mintha meghajolna előttem.-Most leszel olyan kedves, és megismétled a mondanivalód a pöffeszkedő stílusod és az öntelt vigyorod nélkül.-mondtam.-Kérj meg, ahogy azt illik.-mosolyodtam el.-A lánnyal tűkön ülve várjuk,bizonyára tudsz te illedelmesebb lenni ennél.-mondtam,a többieket közben leengedtem a földre,és az indáim is lazultak,már nem okoztam nekik fájdalmat, de arra elegek voltak, hogy támadni ne tudjanak.
Oldalról megláttam, ahogy a róka engem vizslat,ezért rápillantottam és óvatosan mosolyogtam egyet, majd a tekintetem ismét a férfira szegeztem.
-Na?-sürgettem.-Mi lesz?-kérdeztem elégedett tekintettel.
|
A többiek nem nézték tétlenül, ahogy a penge üldöz, de nem tudtam figyelni a tanácsaikra. Egyedül Castiel volt az akit úgy tényleg észrevettem, hiszen ő majdnem közém és a penge közé állt, mintha el akarná kapni, de szerencsére nem érte el. Valószínűleg csúnya vége lett volna…
Még fel se tudtam eszmélni a siker élményemből, Ariana adott egy maflást.
- Áu! – kiáltottam majd a fejemet védtem, féltem, hogy ad még egyet.
Eztán megkérdezte hogy megsérültem-e. Értetlen grimaszt vágtam.
- Az agyrázkódáson kívül nincs semmi bajom! – mondtam picit mérgesen a kobakomat masszírozva.
Freya levonta a konklúziót hogy legalább bejutottunk. Ez így van… elég nagy kárt tett a fákba a fegyver, de legalább jobban körül néztünk. Láttam, hogy beljebb már nem csak sűrű, durva, magas bozótból áll. Ez csak valami „fal” lehet… vagy nem tudom.
Castielhez fordultam, az imént azt mondta mielőbb meg kéne tanulnom használni. A szememet forgattam.
- Annyira nem egyszerű… - mondtam. – Minden esetre legközelebb bátrabban elkapom… mintha nem „akarna” bántani. – jegyeztem meg miközben ránéztem.
Lehet tényleg van valami személyisége? Nevet kéne adnom neki. Legyen Brendon.
Recsegés és nyikorgás hallatszott, mint amikor dőlnek a fák. Egyszer csak a fák lépkedni kezdtek felénk. Hatalmasak voltak, és meglehetősen ijesztően néztek ki.
- Mi a franc? – kérdeztem ijedten és szorongattam pálca darabot, nem mertem kinyitni a pengéit… olyan közel van mindenki és nem tudom hogyan kell jól dobni. – Mik ezek??? – kérdeztem jobbra balra kapkodva a fejemet.
Létszám és erőfölényben voltak, legalább is így gondoltam. Ariana és Freya viszont azonnal fegyvert fogtak és belevetették magukat a harcba. Ariana olyan fürgén és ügyesen mozgott, hogy könnyedén a közelükbe férkőzött és a kardjával hasogatta őket. Freya fényes lángcsóvává változtatta a nyilait amint elhagyták az íjhúrt. Nagyon látványos volt! Mivel egy faszörny se jutott a közelembe – hála nekik – nyugodtan csodálhattam a dinamikus csatát. Remélem a velük töltött idő ellát majd harci tapasztalatokkal, hogy legközelebb ne csak szorongassam ezt a fémkarikát.
Castiel egyszer csak elkezdett magyarázni… nem igazán tudtam követni. Egyrészt mert annyira nem volt könnyű ráfigyelni, amikor körülöttünk mindenki fákkal bunyózik, másrészt szimplán értelmetlennek tűnik az, amit mond.
- Jól van… - bólogattam lassan, a tekintetét fürkészve.
Szerintem eléggé betojt, és azt hiszi, hogy valami nagy varázslatot csinálok és megmentek mindenkit, kár hogy fogalmam sincs, hogy kell olyat. Egyáltalán tudnék? Gondoljak rájuk, jó, akkor gondolok.. és most?
Hirtelen hideg, kemény, nyirkos valami tekeredett rám. Ijedtemben felkiáltottam. Azt hittem kígyó, de amikor lenéztem, akkor gyökerek kapaszkodtak fel rajtam, a földből. Egy nő lépett elő a sötétből, szarva volt… elég ijesztően nézett ki, de inkább a tekintete volt az amibe beleborzongtam.
Közelebb jött és a földet nézte mellettem, odapillantottam a pálca ki esett a kezemből. Ez nem jó! Nagyon nem jó!
Próbáltam ficánkolni hogy elérjem, de csak eldőltem jobbra, mint egy krumplis zsák… A gyökerek egészen a nyakamig felkúsztak, és annál fogva emeltek fel. Alig kaptam levegőt. Ez itt a vég! Sose kellett volna eljönnöm otthonról!
Összeszorítottam a szememet, nem mertem senkire ránézni. Rám förmedt a nő, hogy honnan szereztem. Nem volt bátorságom válaszolni.
Ariana volt az aki megszólította. Ő Moira? Ő MOIRA? MI A FRANC BAJA VAN EZEKNEK AZ EMBEREKNEK? VÉGIG ŐT KERESTÜK? HISZEN EZ EGY ŐRÜLT! MOST FOGUNK MEGHALNI!
Ariana meglepően higgadtan tudta elmondani, hogy miért is jöttünk… Egyszer csak kirázott a hideg és az ég is morajlani kezdett. Ariana elhallgatott, és amikor engedélyt kapott, folytatta amit elkezdett.
Moira kinevette szorított rajtunk egy nagyot, mire én nyögtem egy nagyot és próbáltam kiszabadulni minden erőmmel. Szerencsére mielőtt megfulladtam volna ismét enyhült a szorítás. Moira azt akarta tudni mi haszna származna ebből az egészből.
Castiel szólalt meg, felé kaptam a fejem. Tág szemekkel figyeltem őt. Honnan ez a magabiztosság? Ha valami, akkor ez egy szorult helyzet… de olyan könnyedén beszélt, mintha egy csepp félelmet se érezne.
Ahogy beszélt szüntelenül, Moira nem mondott semmit, viszont áradt belőle a düh… Nem tudom, hogy írhatnám körül… Mintha az, amit árasztott, jobban fojtogatott volna, mint az inda ami a mellkasomra szorult. Az ég teljesen beborult, még sötétebb lett az erdő, mint eddig és mennydörgéseket hallhattunk.
Valamiért kezdtem furcsán érezni magam, mintha megrészegítene az ereje, a haragja. Kábán lenéztem a földre, a pálcadarab furcsán csillogott előttem. Olyan hipnotikus volt.. lehunytam a szemem egy pillanatra.
Amikor kinyitottam a szememet, máshol voltam… vagy még se? Jobban szemügyre vettem, és hasonlított az erdőre, csak szebb volt. Fényűző és élettel teli. Valaki a nevemen szólított. Medivh… nem tudom ki ő, de tudtam, hogy engem hívnak így. Megpillantottam Moirat. Nem félelmet éreztem, hanem örömöt… Furcsa volt. Odaléptem hozzá és az arcához érintettem a kezemet, majd oda hajoltam és megcsókoltam az ajkát.
A következő pillanatban már nem az erdőben voltunk. Moirát gyerekek ugrálták körül, csodálták a szépségét, szárnyait és a varázserejét. Boldogságot láttam az arcán. Rámosolyogtam, majd lehervadt az arcomról a vidámság. Úgy éreztem ez nem helyes… az erdőre pillantottam, messze voltunk tőle. Valamit tennem kell…
Hirtelen ismét máshol találtam magam. A kezem véres volt, és a földön tollak hevertek. Moira szárnyai helyén friss seb tátongott. Én tettem…
Magamhoz tértem, nem értettem mi történt. Felnéztem Moirara. Mintha éreztem volna a fájdalmát. Castiel messzire ment…
Ismét félelem lett úrrá rajtam amikor Arianahoz lépett Castielt pedig földhöz szegezte. Kapkodtam a tekintetemet közöttük.
- Ne… - mondtam alig hallhatóan.
Elcsuklott a hangom.. Ez gáz.
|
|
Thane még útközben remélte hogy Moira meg fog enyhülni, ha meglátja milyen "jófej" a kiválasztott.
-Nem hiszem hogy a humorérzéked vagy a személyiséged hatni fog rá... Nála más eszközöket kell bevetni. De lehet eljön az idő amikor pont ezekre lesz szükség amiket az előbb említettem.-paskoltam meg a vállát.
Utána Castielhez ment, és mutogatta neki a darabot. Szerinte azért rejtették oda pont azt a faluba, hogy segítsen minket a küldetésben, mert hogy a mester ilyen előrelátó volt.
-Lenyűgöző.-mondtam elismerően.
Én még azt sem tudom elképzelni, hogy egy hét múlva mi lesz... persze fel tudok rá készülni de sose lehet tudni. Ilyen döntéseket a véletlenre nem bíznék, ahogy vélhetően a mester sem tette. Elképzelhető, hogy tényleg ezt mind előre láthatta volna? Talán a pálcának van ilyen ereje? Érdekes...
A tövisfalnál pár perce megálltunk. Próbáltunk utat keresni, de semmi sem látszott megfelelőnek. Ariana szerint felesleges lenne körbejárni a falat, mert csak az időnket vesztegetnénk vele.
Egy darabig még morfondíroztam aztám az íjamra néztem.
-Hát... megpróbálhatnám a nyilaimmal áttö...-kezdtem el felvázolni az ötletet amikor hallottam egy "vigyázz!" kiáltást.
Rögtön a hang felé néztem és láttam hogy az a bizonyos dobófegyver Thane felé száguld, megállíthatatlanul. Elvesztette volna felette a kontrollt? És mégis mikor vette elő??
Épp megindultam Thane felé, aki a elkezdett szaladni a penge elől.
-Próbáld meg elkapni! Biztos sikerülni fog!-kiáltottam neki, de valószínűleg meg se hallotta.
El-elvetődött, kerülgette, és a fegyver mintha lendületet sem vesztett volna tovább hasított felé. Egyszer talált egy zugot a tövisfalban ahová bebújt, de a penge azon is áthatolt.
-HÉ! Ne menj beljebb!-kiáltottam ismét, de semmi haszna sem volt.
Hallottam a hatalmas robajt, ami valószínűleg amiatt keletkezett, hogy sorra vágta ki a fákat a fegyver, ahogy Thane haladt egyre beljebb.
Követtem azt az "ösvényt", amit Thane csinált és nemsokára megtaláltuk őt. Először Ariana ért hozzá, aztán Castiel. Ő mégis mikor előzött le?
Amikor Thane örülni kezdett, megnyugodtam. Ez után Ariana kicsit megszidta, majd aggódni kezdett érte. Ahogy felmértem, semmi baja sem volt neki.
-A lényeg, hogy bejutottunk...
Ekkor megint a fakidőléshez hasonló hangott hallottam. Entek? Gyorsan előkaptam a nyilaimat, hiszen az én nyilaim nagyon hatásosak ezek a teremtmények ellen, ugyanis ők nem igazán szeretik a tüzet.
-Castiel, vigyázz Thanere!-adtam ki az utasítást, mintha én lettem volna a főnök.
Ariana nagyon gyorsan kaszabolta őket, én pedig amelyiket eltaláltam, az rögtön lángra kapott. Egy idő után hátrálni kezdtek, ami miatt Ariana is rosszat sejtett. Egyszer csak éreztem a bokámban egy erős fájdalmat, majd mire meg akartam mozdulni, hogy a nyilammal leszedjem magamról, addigra a kezeimre, sőt az egész testemre rátekeredtek a gyökerek. Egy jó darab a mellkasomra is rácsavaradott, ami miatt hirtelenjében nem kaptam levegőt.
Ekkor megjelent ő, Moira. Amikor megláttam, próbáltam kifeszíteni magam a gyökerek szorításából, de nem ment. Akármennyire is erőlködtem, nem tudtam mit tenni.
Amikor elkezdte fojtogatni Thane-t, dühbe gurultam. Egy pillanatra meg tudtam fogni a nyilamat, de egy nagyon erős szorítás érte a csuklómat, és rögtön elengedtem a fájdalom miatt. Csak mérgesen szisszentem egyet. Felismerte a pálcadarabot, és Thane-t kezdte el faggatni. Utána Castielhez ment, de miért...? Ariana szólalt fel először, elmesélte hogy mi okból vagyunk itt.
Láthatóan felzaklatta Moirát, amikor megemlítették a mester nevét. A természet is megérezte ezt... Mikor a segítségét kérte nevetett, majd hirtelenjében elkomorodott. Miután megkérdezte, hogy miért menne velünk, a szorítás kicsit alább hagyott, gondoltam itt az esély. Talán, még egy nyilat elő tudok húzni...
Ekkor Castiel kezdett el beszélni, úgy, mint akinek semmi félnievalója sem lenne.
-Castiel!-szóltam rá, mert elég merész volt.
Ariana csak annak örült, hogy végre megint egy csapatot alkottunk. Csak bólintottam egyet, és a tájat kezdtem fürkészni. Olyan érzésem volt, mintha valami nem lenne a helyén, és nem csak a hazugságom miatt... Szégyelltem magam.
Thane jött oda hozzám, és elmesélte min gondolkodott az este. Szerinte okkal volt elrejtve ez a darab.
-Igen... a mester sok olyan dolgot érzett, ami számunkra felfoghatatlan. Ha nem is közvetlen tudta, hogy kelleni fog pont most, talán egy afféle belső hang súgta neki. De talán te is tapasztalni fogsz ilyeneket.-mondtam neki ennyit.
A tövisfalhoz érve tanácstalanok lettünk. Egy ideig próbáltunk ötletelgetni, de hirtelen Thane fegyvere elszabadult. Gondoltam elkapom, még mielőtt kárt tenne a fiúban, de egyszerűen nem tudtam utolérni. Olyan hajtűkanyarokat írt le az a fegyver, hogy az hihetetlen volt. Próbáltam a tenyerembe koncentrálni az erőmet, hogy véletlenül se vágjon meg, mikor majdnem elcsíptem a fegyvert, akkor az szinte fordulat nélkül iránytváltott. Mintha direkt kerülne. Mindenki próbált Thane-n segíteni, de mind hiába.
Egyszer csak Thane beszaladt az erdő sűrűjébe, átfúrta magát a tövisfalon, utána szaladt a sűrű bozótosban. A bozótvágó meg csak törte nekünk az utat. Hiába indultam el elsőként, Ariana gyorsabb volt nálam, és ő érte leghamarabb utol a fiút.
-Ó jézusom!-mondtam ennyit, miután lehajoltam hogy vegyek egy mély levegőt.
Thane örült a "sikerének".
-Na remélem hamar megtanulod kezelni ezt az izét.-mondtam kicsit megkönnyebbültebben.
Ariana először korholni, majd kicsit pátyolgatni kezdte a fiút. Csak nevettem magamban.
Utána a semmiből törtek elő az entek. Freya szólt, hogy vigyázzak Thane-re. Nagyon veszélyesnek véltem a helyzetet, ezért gondoltam muszáj lesz tennem valamit. Nagyon nyeltem, majd Thane-hez fordultam.
-Figyelj, ha... ha nagy bajba kerülnénk, csak gondolj rám! Érted? Csak is rám...-próbáltam neki úgy magyarázni, hogy ne bukjak le, de mégis tudja aktiválni a bennem lévő erőt.- Valószínűleg ez most furcsán hangzik, de nagyon kell koncentrálnod. Sőt, gondolj a társaidra is! Gondolj azokra, akiket meg akarsz védeni! Talán fel tudsz használni olyan erőket, amiket még nem is véltél felfedezni! Ha megjelenik ő, te vagy az egyetlen akire számíthatunk...!
Amiután ezt elmondtam, az entek visszahúzódtak, de a feszültség csak nőtt. Jött egy pár másodperces kínos csend. Már tudtam mi fog következni.
HAllottam a gyökerek kúszását a földön, felkaptam az egyik lábam, hátha ezzel egy kis időt nyerek, de nem csak a talajszint felől közelítettek meg a gyökerek, hanem ágak, és indaszerű növények is körbefontak.
Nem adtam meg magam, csak ellazultam, ezzel enyhíteni tudtam a szorítás fájdalmát. Ekkor megjelent Moira, aki megtisztelt minket azzal hogy levette a csuklyáját. Szép nő volt, de nem tudott engem ezzel levenni a lábamról. Teljesen tudatában voltam annak, hogy mire képes. Csak komoran méregettem. Nem szólaltam meg, nem nyikkantam, csak némán tűrtem a szorítást.
Először Thane-t kezdte el fojtogatni.
-Thane!-szóltam neki, hogy próbálja meg végrehajtani azt, amit mondtam neki.
De persze hogy nem sikerült... a mester is mondta. Anélkül hogy tudatában lenne a teljes lényemnek, nem fog tudni használni. De mi van ha mégis? A saját önzőségem miatt nem akartam hogy a többieknek baja essen... de egyszerűen, ha csak elképzelem Ariana arcát ahogy megtudja...
Nem... a küldetés a legfontosabb.
A gondolataimból kizökkentett, amikor Moira egyenesen hozzám jött, és végigsimította az arcomon a kezét. Megfagyott bennem a vér. Mélyen a szemébe néztem, és tudtam hogy valamit ő is sejt...
Ariana ekkor elmondta, hogy a mester halála előtt darabokra törte a pálcát, és azért, hogy újra összerakhassuk szükségünk van az ő erejére. Ekkor nevetni kezdett. Erősödni kezdett a szorítás, de csak vártam. Mintha a túlélési ösztön kitörlődött volna az évek során...
Végül rátért a számára lényeges részhez. Miért is kéne velünk tartania.
-Én azt hittem hogy te egy tündér vagy.-kezdtem bele egy elégedett mosollyal.- De hol vannak a szárnyaid? Elhagytad őket?
Freya rám szólt, tudta hogy tiszteletlen vagyok, de ennek meg volt az oka.
-Gondolom nagyon szerettél repülni... biztos nagyon jó lehet onnan fentről vizsgálni a tájat. Szelni az eget folyók és tengerek fölött. A hegyek felett, a felhők között repkedni... Látni ahogy a nap eltűnik a horizont mögött, miközben megadod magad a szeleknek és csak vitorlázol.-ekkor szünetet tartottam, mert mintha erősödött volna a szorítás.- Nagy szabadság volt az, nem? Most be vagy zárva ebbe az erdőbe, és nézed ahogy telik az idő. Az a nagy, tekintélytparancsoló teremtmény eltűnt. Sok értelme van az öröklétednek, ha csak örök megbánás és rossz szájíz jellemzi. Tényleg ennyire megadod magad a rossz érzéseknek? Ennyi idő után is ezek a keserű gondolatok tartanak rabláncon?- kezdtem el még erősebben vigyorogni.- Nem szeretnél olyan lenni, mint régen? Amikor még... minden rendben volt? A dolgok a helyükön voltak? Hm?
Én már csak tudtam miket kell mondani, hogy felbosszants egy örökéletűt.
Kicsit mintha túlságosan belehevültem volna, ezért a többiekre néztem. Gondoltam rátérek a lényegre.
-Tudod... ez az egyetlen lehetőséged arra, hogy visszaszerezd azt, ami téged megillet. Tudod, ha Thane összeilleszti a pálcát, visszakapod a szárnyad. Ilyen egyszerű! De ha most ő meghal, lehet olyan folyamatot törsz meg, ami miatt több kiválasztott nem lesz, és a pálca léte akár örök homályba veszhet. És akkor tényleg zéró esélyed lesz a változásra. Na mit mondasz?
Próbáltam kezet nyújtani neki, az alku lezárásához, de alig bírtam ezt megtenni.
-Velünk tartasz és megújulhatsz, vagy itt maradsz és továbba őrzöd annak a maradványát, aki egyvalaha voltál?
|
Miután összegyűltünk az aulában útnak is indultunk. Az erdő közelebb volt a városhoz mint gondoltam, a lakosoknak nagy szerencséje hogy Moira nem hataloméhes, mert könnyű szerrel meghódíthatná a vidéket.
Castiel megnyugtatott, hogy a mesterem bízott a képességeimben, viszont szerette volna bebiztosítani a minimális létszámunkat,mert senki sem tudhatta akkoriban, hogy hányan állnak majd mellénk.
-Igaz, de ha tudtam volna hogy láthatlak még nem lettem volna olyan érzelgős.-löktem meg kicsit.-Mindenesetre jó tudni hog újra egy csapatot alkotunk.-ült ki egy őszinte mosoly az arcomra.
Thane lépett oda és mutogatta Castielnek a pálcadarabot. Aprót sóhajtottam és rosszallóan csóváltam a fejem.
Tanácstalanul álltunk meg a fal előtt, nem tudtuk hogyan is kéne átjutni rajta. Az én oldalamra csak egy teljesen átlagos katana volt kötve, felesleges lett volna megpróbálni azzal kaszabolni, és ahogy Castiel is mondta, biztos visszanőtt volna. Castiel azt tanácsolta körbe kéne nézni, hátha valahol ritkásabb részt találunk.
-Lehet nem rossz ötlet, viszont a körbejárásával rengeteg időt vesztenénk, talán külön kéne válnunk?-vetettem fel az ötletet, de hamar lemondtam róla.-Nem, az nem biztonságos, és nem is tudnánk jelezni egymásnak.
Thane valamit piszmogott, de lehurrogtam és próbáltam tovább gondolkozni mi lenne a megfelelő lépés a részünkről.
Kisvártatva fák ropogására és Thane kiálltására lettem figyelmes. AMikor felé kaptam a tekintetem a szemem elé tárult ahogy a pálcadarab csak úgy repül minden irányítás nélkül egyenesen Thane felé, ő pedig a tövisek közé menekül, ám a darab könnyű szerrel átvágja azokat, és utat tör magának a fiú felé.
-VIGYÁZZ!-kiáltottam és kezdtem el felé rohanni, de tudtam hogy képtelen lennék időben odaérni.
A "becsapódás" pillanatában megálltam, és riadtan néztem a fiút, ám ő sikeresen elkapta a darabot, ami immáron újra csak egy karika volt.Odasiettem hozzá és ököllel óvatosan de határozottan fejbe vágtam.
-TE IDIÓTA!-kiáltottam rá.-Van fogalmad róla, hogy ez milyen veszélyes volt?-korholtam.-Levághattad volna a karod!-anyáskodtam felette, majd legugoltam és végigmértem az arcát, illetve a testét.-Ugye nem sérültél meg?-kérdeztem aggodalmasan.
Nem is volt időm többet ezzel törődni, ugyanis a fák közül temérdek ent lépett elő, és azonnal nekünk rontottak.
-Thane maradj mögöttem!-adtam parancsot majd csatába szálltam a támadónkkal.
Szerencsémre az entek felépítése az előnyömre vált, ugyanis fa mivoltuk nem teszi őket a legfürgébb lényekké, amit könnyű szerrel ki tudtam használni ellenük. Egyikükön sem ejtettem halálos sebet, de arra elegek voltunk hogy feltartóztassuk őket.
Az entek hirtelen hátrálni kezdtek, ami nyomós okot adott az aggodalomra.
-Vigyázzatok!-próbáltam figyelmeztetni őket, de mire észbe kaptam már az egész testem köré vastag gyökerek tekeredtek, amik mozgásképtelenné tettek, és a szorításuk erősségétől még a fegyverem is kihullott a kezemből. Tehetetlenül néztem körbe, és láttam hogy mindenki áldozatul esett.
-A francba...-morogtam mérgesen.
A bokrok takarásából egy fehér ruhát és barna köpenyt viselő alak lépett elő, azt entek sorra térdrerogytak amint meglátták őt, így nem volt kétséges számomra hogy személyesen elénk jött ő.. Moira. Levette a fejéről a csuklyát, és úgy mért végig minket. Szép nő volt, nem csodálom hogy a mester belé szeretett, ám a tekintete már nem suggalta az a melegséget, amiről hajdanán a mester beszélt, most ridegnek és dacosnak véltem őt.
Csöndben lépett hozzánk közelebb, és szemével a földet pásztázta, majd megakadt a szeme a pálcadarabon. Minden bizonnyal felismerte a belőle áradó mágikus energiát, és valamit motyogott is az orra alatt, hirtelen dühös lett és folytogatni kezdte Thanet.
-NE!!-kiáltottam fel de nem törődött vele.
Azt szerette volna tudni kik vagyunk, honnan jöttünk, és hogy mit akarunk. Úgy döntöttem válaszolok neki,ám ebben a pillanatban Castielhez lépett és végigsimított az arcán, amitől akarva akaratlanul is dühbe gurultam, így kellett pár másodperc hogy higgadt választ tudjak neki adni.
-Moira.-szólítottam meg, mire rám nézett.- Biztosan érzékelted a pálca mágikus energiáit, és azt is hogy kevésbé erőteljes a jelenléte mint azt korábban tapasztalhattad, ennek az oka pedig nem más, mint hogy Aegwynn mester korának előrehaladtával egyre kevésbé uralta a pálcát.-itt egy kis szünetet láttam, mert az ég a semmiből dörgött egyet, ez nyilvánvalóan Moira volt.
Ekkor közölte hogy "folytathatom"... Felhúztam a szemöldököm, de tudtam most nincs helye a felháborodásnak, ezért úgy tettem ahogy mondta.
-Kénytelen volt darabokra törni a pálcát, és elrejteni a darabjait, hogy csak akkor legyen újra egyben, amikor egy újabb olyan ember születik a földre, aki uralni képes az erejét.-mondtam.-Ezpontosan 17 esztendővel ezelőtt történt meg, ekkor született meg Thane.-böktem a fejemmel a fiú felé.
Ekkor rám förmedt, és csak a konkrétumokat akarta tudni.
-A segítséged szeretnénk kérni, a te erőddel..-ám ekkor nevetni kezdett, majd az gyökerek szorítása egyre kellemetlenebbé, fájdalmasabbá vállt.
-Ahhh...-nyögtem.
A szorítás ismét lágyult, és azt kérdezte, miért is tartana velünk.
Ekkor tanácstalanul néztem a többiekre.
Tegnap délután óta különös, mondhatni nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, de nem tudtam mivel magyarázni a különleges jelenséget, ezért igyekeztem tudomást sem venni róla, ám a nap előrehaladtával egyre erősebbé vált az érzet, és már egyszerűen képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. Nyugtalanított nagyon a dolog, ezért a falhoz küldtem jó pár entet, köztünk Balthazart, a védők vezetőjét is, majd visszesiettem az erdő központjához, ahol a "trónom" állt.
-Medivh...?-suttogtam magam elé.
Igen, ez biztosan ő, vagyis... a pálca... de sokkal gyengébben érzem a mágiájának jelenlétét, mintha megcsappant volna az ereje, viszont az teljességgel lehetetlen. Egyébként is, neki már rég halottnak kéne lennie! No meg miért akarna bárki is ide merészkedni azzal a vacakkal? Engem keresnének?
Amíg én ezen gondolkoztam, egy apró murloc szaladt oda hozzám, és félve lépett elém.
-Mit akarsz?-kérdeztem tőle.
Elmondása szerint valami hatalmas csata alakult ki a déli határon, a támadókkal meggyűlik az entjeink baja.
-Ez nem lehet igaz...-morogtam mérgesen az orrom alatt.-Félre!-mondtam miközben felálltam és majdnem elsodortam a murlocot, majd füttyentettem, mire a bokrok közül hozzám sietett egy éjfekete unikornis, én gyorsan a hátára pattantam, belekapaszkodtam a sörényébe,majd az említett helyszínre felé vágtattam vele. Amikor megláttam a szedett vedett társaságot akik küzdöttek a katonáimmal megállítottam a hátast, és lepattantam a róla, ő pedig visszaszaladt az erdőbe. Egy fél percig a fák mögött maradtam, hogy felmérjem a támadókat fegyvereiket és esetleges mgáiájukat, majd mikor az embereim érzékelték a jelenlétem és hátrálni kezdtek megragadtam a jövevényeinket földből előtörő gyökereimmel, szorosan az egész testük köré tekertem őket, hogy moccani se tudjanak, és a szorítás erősségétől a fegyvereik is mind kihulljanak a kezeikből, majd előléptem a bokrok takarásából. Levettem a fejemről a csuklyám és egy lenéző pillantással mértem végig őket és a fegyvereiket. Többnyire átlagos, esetleg mágikus fegyverek hevertek a a földön, ám az egyik darabon megakadt a tekintetem. A darab auráját nem tudtam volna összetéveszteni semmivel sem.
-Az Atiesh...?-kérdeztem alig hallhatóan, majd a gyerekre néztem akié a darab volt, és a nyaka köré tekertem a gyökereim, majd azoknál fogva közelebb húztam őt magamhoz.
-AZt honnan szerezted?-szegeztem neki a kérdést haragosan.-Kik vagytok egyáltalán?-kérdeztem.-Mit akartok itt?-szinte már kiabáltam.
Az a darab egyértelműen Medivhtől származik... Feldarabolta volna a pálcát? Közben sétáltam tovább előttük, és a másik srácon is megakadt a szemem. Ugyanazok a mágikus hullámok áramlottak körülötte mint a földön heverő darab körül... Közelebb is léptem, és megérintettem a srác arcát, hogy megbizonyosodjak ez belőle árad-e vagy nála maradt volna valami, de egyértelműen a férfi auráját éreztem. Mi folyik itt??
Az egyik nő szólalt meg elsőként, a nevemen szólított. Lassan felé fordítottam a fejem, maj egy lépést tettem az irányába.
Belekezdett a mondókájába, ám amikor kimondta Medivh nevét önkényesen ökölbe szorult a kezem, és az ég is dörögni kezdett. A földre tekintettem, vettem egy mély levegőt, majd visszanéztem a lányra.
-Folytathatod.-adtam meg az engedélyt.
Elmesélte hogy Medivh meghalt, a pálcát pedig darabokra törte és most újra össze kell rakni.
-Elég a mellébeszélésből.-kiáltottam rá.-Mit akartok?-kérdeztem meg.
Azt mondta, a segítségemre van szükségük. Azonnal nevetni kezdtem rajta.
-Ezt ti sem gondolhattátok komolyan..-mondtam, majd a mosoly lelohadt az arcomról, és a gyökereimmel erősebben kezdtem el szorítani mindet.-Még is miért mennék veletek?-kérdeztem cinikusan, majd a szorításon gyengítettem, hogy válaszolni tudjanak.
|
A sörömet megihattam, bár a lépcső, ami a szobához vezetett elég barátságtalanná vált miatta. Castiellel aludtam egy szobába, nem bizonyult a legjobb szobatársnak. Hajnalok hajnalán zörögni kezdett, biztos pisilt. Miért nem lehet átaludni az éjszakát?
Majd nagyon előkelően kirugdosott az ágyamból. Persze csak finoman, attól még a lábát használta. Jössz te még az én utcámba!
Gyanítom nem utoljára aludtunk egy szobában, majd egyszer jól felébresztem!
Feltápászkodtam és elkészültem, nem tartott sokáig.
A reggeli elmaradt.. ezért majd később még nyavalyogni fogok, úgy is éhes leszek hamarosan. Meg is jegyeztem út közben.
- Gondolom, senkinél sincs kaja… hamarosan a gyomorkorgásomat hallani lehet mérföldekről. Csak szólok… - mondtam vontatottan és ásítottam egyet.
Freya azt mondta, hogy ma majd megmutatja, hogyan működik az íjja. Ennek megörültem. Végre valami izgalmas.
- Jaj, de jó! – szökkentem egyet lelkesen. – Ez a nő… Moira… hát remélem megenyhül, amikor meglátja hogy ilyen jófej a kiválasztott. – mondtam viccesen, fényezve az egómat.
- Gondolkodtam az este. – léptem oda Castielhez. – Szerintem azért volt ez a pálcatöredék elrejtve a falumban, mert ez ilyen bozótvágó… - mondtam miközben kezembe vettem az aranykarikát és mutogattam neki. – Lehet, hogy tudta az elődöm, ez a ti mesteretek, ennyire előrelátó volt… - morfondíroztam ezen.
Majd visszatettem a tarsolyba a pálcadarabot, mert éreztem Ariana méregető tekintetét magamon. Nem nagyon akarja, hogy most használjam.
Odaértünk ismét ahhoz a baljós kinézetű hatalmas bozóterdőhöz. Ezek hárman megálltak és elmélkedni kezdtek, hogy hogyan menjünk be.
- Szerintem itt átférnék.. – mondtam és mutattam az adott helyhez, és a többiekre néztem engedély gyanánt.
Mire Ariana szólt, hogy ne most. Forgattam a szemeimet.
- Mehhhh…
Majd odébb sétáltam tőlük, olyan 10 méterre voltam és ott leültem.
Unalmamban tépkedni kezdtem a füvet magam mellett. Körül néztem, nem volt senki a közelben. Csak mi vagyunk ilyenek, hogy a közelébe jövünk ennek a tövis erődnek. Hmm… talán ki használhatnám, hogy itt csak magunk vagyunk.
A többiekre néztem, el vannak ők most a saját gondolataikkal
Felpattantam és elővettem a töredéket. Először csak néztem majd elkezdtem rázni, hátha kicsusszannak belőle pengék. Kerestem rajta valami gombot, vagy valamit, de nem találtam.
Ráztam tovább.
- Nyílj már ki… - morogtam belemerülve a dologba.
Picit megrezzentem, amikor kiugrottak a pengék. Érdekes hogy most is pont úgy jöttek elő, hogy nem sérültem meg, pont olyan szögben. Mázli? Vagy ez is ilyen varázs dolog?
Baromi éles ez az izé. Óvatosan kinyújtottam a kezemet és lassan suhintani kezdtem vele a levegőt. Majd ugyan ezzel a kéztartással megpróbáltam eldobni. Kb 1,5 méterrel odébb lepottyant halk puffanással. Kicsit csalódott voltam, odamentem és felvettem. Az ujjamat végig húztam lassan az élén, egy picit meg is vágott. Felsziszentem és a számba kaptam az ujjamat. Hamar elállt a vérzés.
Picit felbátorodtam. Előfordulhat, hogy nekem ez az izé nem árthat? Vettem egy mély levegőt, határozottan megmarkoltam. Furcsa érzés futott végig a karomon, egészen a szívemig. Mintha hirtelen tudtam volna, mit csinálok. Pördültem egyet és eleresztettem. Nagyon szépen repült, széles vigyorral néztem. Egyenesen repült, szinte párhuzamosan a talajjal. Néhány magasabb növényt könnyedén lekaszált.
- Ahw de király.
Elkezdett egy ívet leírni. Felvontam a szemöldökömet. Ekkora erővel dobtam el? Biztos nem…
Követtem a tekintettemmel majd azt vettem észre, hogy felém jön. Ugyan olyan gyorsan, mint induláskor. Ez nagyon király… és… nagyon gyorsan pörög… HOGY A FRANCBA FOGOM ELKAPNI? LEVÁGJA A KEZEMET!
Alig két méterre volt tőlem, amikor ráeszméltem erre, és félreugortam.
Felnéztem az a vacak pedig egy kisebb ív megtétele után ismét felém vette az irányt.
- ÁÁÁÁ! – kiáltottam és elkezdtem szaladni.
Rendületlenül követett. El-el vetődtem, de egy újabb ív után megint repült felém.
Épp a bozót felé szaladtam, már nagyon közel volt és nem volt hova ugranom ezért bevetődtem egy kis résen, ami elégnek bizonyult anélkül, hogy fent akadnék rajta. Nagyon bíztam benne, hogy ebben majd elakad. Nem így történt, könnyedén keresztül repült a bokrokon. Ismét tett egy ívet, sok recsegés és ropogás közepette utat tört hozzám. Nagyobb fatörzseket is keresztül vágott, hatalmas hangazavarral dőltek ki ezek. Amikor jött felém nem volt hova mennem már. Feltartottam a karomat az arcom elé és lehunytam a szememet. Egyszer csak valami bele akadt a kezembe, reflexesen megragadtam. Pár másodperc után kinyitottam a szememet és láttam hogy ez ismét csak a fém karika. Elvigyorodtam.
- HÚÚÚHÚHÚÚÚÚ! – kiáltottam örömömben. Majd kimásztam a fák mögül.
Integettem a többieknek lelkesen, a pálcadarabbal a kezemben.
- Ez állati!!! – kiabáltam.
|
|
Thane meglepődött Ariana korán, és felhozta milyen bizarr hogy ilyen régóta követi.
-Ez volt a feladata.-mondtam Thane-nek.- Ha kellemetlen, ha nem.
Utána végignéztük azt a kis megható jelenetet, amikor Castiel és Ariana ölelkezni kezdtek. Thane még füttyentet is egyet, én csak vigyorogtam.
Csak az érzékeimmel tudtam foglalkozni. Már most kezdenék belezavarodni a dolgokba? Nem, inkább... figyelem azt ami a többiek között zajlik. Jobb ha egy ideig pihentetem a dolgot.
Thane afelől kezdett kérdezni, hogy honnan is ismerik egymást, és hogy milyen kapcsolatban állnak egymással.
-Ez engem is érdekelne...-vágtam közbe, de ekkor elkezdett azzal viccelődni, hogy Castiel Ariana pasija meg hogy milyen öregek.
Annyira jónak találta ezt a poénját hogy engem kezdett oldalba bökdösni.
-Hahaha..ha.-"nevettem", mert egyáltalán nem értettem a poén tárgyát, de nem akartam lelombozni.
Nem sikerült annyira ez a figyelem elterelés, mert mégis csak a pálcadarab jelenlétével tudtam foglalkozni. Miután megkaptam a választ, hogy nincsen nála semmi, kicsit csalódtam,... magamban. És ezen nem segített hogy Thane krizitálni kezdett.
-Köszi...-mondtam egy sóhajjal.
Nem hiszem hogy ennyi idő után kifulladtam volna. Nem, nem tévedek... valami más áll a dolog hátterében. Ariana még próbált nyugtatni, hogy valószínűleg a pálca mágiáját érzem rajta.
-Lehetséges.-mondtam, pedig nem egészen voltam erről meggyőződve.
A pálca darabjaihoz hasonló érzést éreztem... a pálca mágiájának erejét még nem is tapasztaltam, nem tudom hogy milyen lehet.
Az italkérdésnél inkább úgy döntöttem, hogy csak egy pohár hideg teát iszom. Amikor a pálcadarabokra terelődött a téma, megint felkaptam a fejem. Igazából a darabok működéséről nem igazán tudok sok dolgot, inkább azzal foglalatoskodtam, hogyan fejlesszem az érzékelő képességem, ezért jobbnak láttam figyelni.
Megtudtam hogy Thane nem tud sokat a darabok használatáról, sőt... annyit tud hogy a használatára neki kell rájönnie.
-Ez elég béna...-tettem hozzá gúnyosan.
Viszont a mindenhatóságot nagyon könnyűnek vélte.
-El sem tudod képzelni milyen erőt birtokolsz...-mondtam sejtelmesen.
Végülis, annak ellenére hogy én mennyi ideig hallgattam a történeteket a pálcára, számomra is megfoghatatlan az ereje, micsoda egy hipokrata vagyok.
Utána Ariana mondta hogy csak holnap reggel fogunk elindulni.
-Rendben.-bólintottam egyet, majd miután befejeztem az étkezést összetettem a tányért úgy, hogy a pincérnek könyebb legyen elvinni.
Nem sokára bementünk a szobába és nyugovóra tértünk. Ariana keltett fel, ami meglepő volt. Eddig mindig én voltam a koránkelő.
-Jóreggelt...! Máris összekapom magam.-rohantam be a fürdőszobába.
Közben mondta hogy bekopog a fiúkhoz hogy készen legyenek indulásra, én pedig nyugodtan készüljek.
-Őő rendben...-mondtam miután annyira sietni akartam.
Hamar mindent összeszedtem, és készen álltam az indulásra. Nem telt sok időbe mire a fiúk is leértek és elindultunk a tövises erdő felé.
-Majd talán ez után megtartom azt a bemutatt... remélem nem most kell majd használnom a nyilaimat.-mondtam Thane-nek.
Nagyon közel volt az erdő a várostól, csodálkoztam hogy az emberek miért ilyen élnek ilyen nyugodtan.
-És most mi legyen?-néztem a többiekre.- Hogy jutunk be... ezen?-néztem a fölénk hatalmasodó falra.
Kezdtem kicsit különösen érezni magam, mintha egy már évek óta összeszokott csapatba csöppentem volna bele... pedig biztos hogy egy napja sem ismerhetik egymást... legalábbis úgy közelről.
Thane elkezdett viccelődni azzal, hogy én és Ariana járunk, meg hogy nagypapinak és nagymaminak szólíthat-e minket. Ariana rögtön magára vette, és leszögezte hogy én nem vagyok a barátja. A visszaszólásán csak mosolyogtam.
-Amúgy azért annyira nem vagyok öreg,... ezért hívj csak apucinak.-vágtam egy elégedett vigyort.
Olyan rossz volt ez a vicc, hogy muszáj volt elsütni.
Thane válaszolt a kérdésemre, hogy van már nála egy darab, és az egy fegyver alakját tudja felvenni.
-Megtudnád majd mutatni?-érdeklődtem tovább, bár volt egy sejtésem hogy melyik darab van nála. Hát persze, a cito ventusnak keresztelt darab... mintha említette volna a mester hogy azt rejtette abba a faluba...
Thane igazából nem is tudta ki az a Moira.
-Röviden összefoglalva egy bizonytalan eredetű teremtmény, mondhatni tündér vagy boszorkány ,- erről megoszlanak a vélemények, de képes irányítani a természet erőit. Magyarul, fákat növeszt meg ilyenek... ja meg persze hatalmas töviseket mint amiket láthattál. Nagyon erős... vigyázni kell vele.-próbáltam elmondani neki úgy hogy feldolgozható legyen. - És igen, elég szeszélyes mint ahogy azt hallhattátok.
Kicsit zavart, hogy Ariana a szerencsére akarta bízni a Moirával való találkozást, mivel még Thane nem tudja kezelni a bennem lévő darabot, így ők nagyon sérülékenyek.
Nem sokára komolyabb vizek felé eveztünk, főleg számomra. Thane nagyot csalódott amikor kiderült hogy nincs nálam pálcadarab, ami bizonyos értelemben igaz, és rögtön Freyát kezdte okolni, aki ezek hallatán elkedvtelenedett, de szerintem ez továbbra is arra fogja sarkallni, hogy kiderítse mi a zavar forrása.
Az italt megrendeltük, kicsit felhúztam a szemöldököm amikor Thane sört kért, de inkább hagytam. Nem fogom elrontani a kedvét. Ariana rögtön azzal jött elő, hogyha részeg lesz senki sem fogja őt felkaparni a földről.
-Ugyan, ennyitől nem fog berúgni, igaz?-veregettem vállba őt.
Most hogy elnézem magunkat... tényleg olyanok vagyunk mint valami anyuka és apuka.
Amikor érdeklődtem a darabok felől, Thane elmondta nekem hogy neki kell rájönnie a dolgok menetére, ezért is tartja jó ötletnek Ariana hogy elmenjünk Moirához.
-Már ha segíteni fog...-mormogtam mielőtt felhajtottam volna a maradék piámat.- És igen a... tatára gondoltam.-tettem hozzá megkésve.
Úgy emlékszem mintha a mester mondta hogy valahogyan kapcsolatba tud lépni majd a kiválasztottal, de valószínűleg erről még nem tud, úgyhogy igyekeztem nem erőltetni a dolgot. Mindent a maga idejében...
Végül elnapoltuk az indulást.
Szinte egész este nem aludtam semmit... bár ehhez hozzászoktam. Mivel nincs szükségem szinte semmire hogy életben maradjanak, ezért volt egyszer 2 olyan hét amikor végig fent voltam, így a fejem se fájt az egész estés ébrenlét ellenére.
Már kora reggel fent voltam, mivel nem ebben a szállóban voltak a cuccaim, elmentem ahhoz a raktárhoz ami az én nevemen volt, és összeszedtem pár hasznos dolgot, amik majd megkönnyítik az utazást.
Visszamentem a szobába, még egy kicsit készülődtem a fürdőszobában, és bekopogtatott Ariana, hogy 20 perc múlva találkozzunk az aulában.
-Rendben!-ekkor Thane-hez mentem.- Hé! Ideje indulni!-lökdöstem megy egy kicsit a lábammal.
Ő is összekapta magát, és elindultunk.
Kicsit megijedtem amikor Ariana odajött hozzám, és kérdezősködni kezdett. Persze számíthattam volna rá, hogy ezt teszi... Azt mondta, hogy így felesleges volt a könnyes búcsúnk.
-Szerintem azért nem, elég sokáig nem láttuk egymást, nem igaz?-mosolyogtam.
Remélte, hogy a mester nem azt a feladatot bízta rám, hogy vigyázzak rá.
-Ne aggódj, a mester teljesen megbízott benned. Csupán azt akarta hogy minden rendben menjen. Akkoriban nem lehetett tudni hányan fognak melletetek állni.
Igazából most se hazudtam, annyira.
Nem kellett sokáig menetelni, mire elérkeztünk a töviserdőig. Freya csak annyit kérdezett, hogy innen hogyan tovább.
Közelmentem a falhoz, és elkezdtem vizsgálódni. Túl szorosan voltak az ágak, közötte nem lehet átférkőzni. Átvágni elég nehéz lenne, főleg hogy szinte azonnal megújulna...
-Talán kicsit körbe kéne még nézni, hátha látunk egy kicsit gyengébb részt.-morfondíroztam.
|
Thane megjegyzésekett tett a koromra.
-A helyedben nem viccelődnék egy hölgy korával.-mondtam "fenyegetően".
Castiel helyet foglalt köztünk,majd elmondta hogy a mester a tapasztalatai és a különleges lényekkel kapcsolatos ismeretei miatt zárta el, mivel hasznunkra válhat. Volt egy olyan érzésem, hogy a mesternek hátsó szándéka is volt. Történetesen az, hogy Castiel figyeljen oda rám az út során.Ejnye mester, mindig annyira aggódtál értem...
Thane rákérdezett arra, honnan is ismerem Castielt. Azt állítótta hogy ő a "pasim", és szeretne minket nagymaminak és nagypapinak szólítani mivel ÖREGEK VAGYUNK.
-Ő NEM a pasim...-próbáltam higgadt maradni, de szó mi szó, belepirultam a gondolatába.-És technikailag 22 éves vagyok, az pedig sehonnan nézve sem öreg.-tettem hozzá már jóval higgadtabban.- Mellesleg ha nagymaminak kezdesz hívni én áttérek a "kis pisis" becenévre.-gúnyolódtam.
Szó esett Moiráról, ám Castiel nem tartotta túl jó ötletnek az ő meglátogatását.
-Próba szerencse.-vontam vállat.
Freya még önmagához képest is nagyon hallgatag volt, úgy tűnt valamin gondolkozik, majd Castielnek szegezte a kérdést, egy pálcadarabbal kapcsolatban.
Döbbenten kapkodtam a fejem Castiel és Freya közt, az utóbbi hirtelen nagyon magabiztosnak tűnt, Thane pedig kifejezetten lelkes lett amikor meghallotta hogy akár egy másik darabot is kipróbálhatna, ám Castiel tagadta hogy bármi ilyesmi lehetne nála.
-Ejnye Thane.-szóltam rá.- Lehet hogy a pálca mágiájának maradványait érezted rajta..-próbáltam valami magyarázatot találni.
Mindannyian rendeltünk, Thane sört kért, amiért szúrós szemeket meresztettem rá, mert pontosan tudtam hogy a faluban nem ihatott még többet pár kortynál.
-Ha berúgsz tőle egyikünk sem kapar fel a földről, ezt vésd az eszedbe.-fűztem hozzá ennyit.
Castiel érdeklődött Thane tudásáról a pálcadarabokkal kapcsolatban.
-Látjátok ezért is tartom jó ötletnek Moira felkeresését. Régebben nagyon sok időt töltött együtt a mesterrel, biztos vagyok benne hogy sok információja lehet a pálcáról ami hasznunkra válhat.
A rendelésünket kihozták, majd elfogyasztottuk azt.
-Huh, tele vagyok.-nyújtóztam egyet.-Szerintem ma már nem érdemes elindulni, sötétedik.-néztem ki az ablakon.-Javaslom tegyük el magunkat holnapra, fiúk lányok külön szobában.-szögeztem le.
Miután mindenről megegyeztünk kimentünk a recepcióra és foglaltunk két szobát az éjszakára, majd nyugovóra tértünk.
A reggeli nap sugarai keltettek engem ahogy besütöttek az ablakon. Nyújtóztam egyet az ágyamban, majd azonnal kipattantam. Szörnyen izgatottá váltam amikor eszembe jutott, hogy ma elmegyünk Moirához. Titkon mindig reméltem hogy a mesterem elvisz hozzá, elvégre mindig elérzékenyült amikor róla volt szó. Sokszor gondolkoztam azon, hogy a mester sosem tudta elfelejteni őt, és valójában mindig is őszintén szerelmes volt belé. Persze lehet hogy ezeket mind én magam költöm hozzá.
Felálltam, majd a fürdőszobába mentem, hogy rendbe szedjem magam, mikor kész voltam Freyához léptem hogy felkeltsem őt.
-Jó reggelt.-mosolyogtam rá.-Átkopogok a fiúkhoz, szólok nekik hogy igyekezzenek, mert indulunk, addig nyugodtan készülődj te is.-mondtam, majd azzal a lendülettel mentem a fiúk szobájáig, és kopogtattam náluk.-Jó reggelt.-szóltam a csukott ajtó mögül remélve hogy valamelyikük felkelt rá.-Nagyjából júsz perc múlva találkozunk az aulában, siessetek!-adtam ki az utasításom, majd visszasiettem a szobánkba és összeszedtem a cuccaimat, végül Freyával lementünk és megvártuk a fiúkat. Mikor egyesült a csapat kijelentkeztünk és elindultunk az erdő irányába. Akarva akaratlanul is Castiel mellé csapódtam.
-Nem gondoltam volna, hogy a mester téged is elzár..-kezdtem el a beszélgetést.-Ezek szerint teljesen felesleges volt a könnyes búcsúnk?-nevettem kínomban.-Kérlek mondd, hogy a mester nem adta ki feladatodul hogy vigyázz rám.-néztem fel rá.-Remélem azért ennyire bízott bennem...
|
Freya ígért nekem egy bemutatót, én pedig a szaván fogom majd!
Ariana nem hagyta hogy kényelembe helyezzem magam, azonnal lelökte a lábamat az asztalról.
- Hé! – tiltakoztam az egyensúlyozva.
Durcásan néztem előre, de igazából megérintett a dolog, kicsit honvágyam lett, mert anya szokta ezt csinálni…
Elmondta, hogy mióta volt róka és hogy már azelőtt elvolt zárva, mint egy szellem. Leesett az állam.
- Azta… te ilyen vén vagy? És 8 éves korom óta engem követsz? Ez egy kicsit bizarr… be kell, hogy lásd. – majd Freyara néztem megerősítés reményében.
A tapló, aki később csatlakozott hozzánk, ha jól értem ő is épp olyan öreg, mint Ariana. Elég furcsán reagált rá, először lefagyott aztán megölelte, kicsit hosszú ölelés volt. Mondhatni belefeledkezett. Elvigyorodtam és füttyentettem egyet.
Ariana a kiállt mellettem és azt mondta hiszi, hogy méltó vagyok a feladatra. Ennek nagyon megörültem. Büszként húztam ki magam, és nagyot bólintottam. Meg tudtam a srác nevét. Úgy tűnik mégsem olyan tapintatlan, sajnálatát fejezte ki a falu miatt.
Visszaültünk, és ő is leült. Eszembe jutott az előbbi jelenet.
- Egyébként honnan ismered? Ő a pasid? – kérdeztem vigyorogva. – Hívhatlak titeket nagymaminak és nagypapinak? Tudod.. mert mindketten… ÖREGEK VAGYTOK! – mondtam majd nevettem a hirtelen összetákolt viccemen, és bőgdöstem Freya oldalát a könyökömmel, hogy csatlakozzon a poénkodáshoz.
Ismét elő jött Moira neve. Gondoltam most már ideje lenne, ha előttem is tisztáznák ki ez az ember.. bár nem hangzik annak.
- Egy van nálam még csak, igen… arra már rájöttem, hogy egy fegyver. Nagyon vagány! – mondtam. – Viszont fogalmam sincs róla hogy ki az a Moira… és milyen hatalma van? Felvilágosíthatna valaki.
Freya sokáig csak hallgatott majd felszólalt, én pedig izgatott lettem. Először rá majd Castielre néztem csillogó szemekkel és közel hajoltam hozzá.
- Van nálad? Mutasd meg! Hadd próbáljam ki! – kérleltem lelkesen. – Ugye szabad? – fordultam a lányokhoz.
Castiel kicsit furán viselkedett, lehet zavarba jött, amiért így az arcába másztam. Végül azt mondta nincs nála. Csalódottan dőltem vissza a székembe. Morcosan Freyara néztem.
- Ez elég béna volt… - kritizáltam őt. – Megzavarja a radarodat, hogy nálam már van egy? Így nem lesz jó… - morogtam.
Azt mondta érzékeli a darabokat, ahhoz képest lőt egy kapufát.
Az ital volt a következő kérdés. Felcsillant a szemem ismét. Az itt lévők közül senki se fogja a kiskorúságomat hangoztatni, ebben majd hogy nem biztos vagyok.
- Én is egy sört kérek! – mondtam természetesnek hangozva.
Ihattam már korábban egy-egy kortyot, de most majd megiszok egy egészet! Haha… anya sose hagyná. Jó is hogy nincs itt, perpillanat.
Castiel azt kérdezte, hogy beszélt-e nekem valamit a mester a pálcadarabokról. Kicsit értetlenül néztem.
- Ömm.. meséltek róluk ezt-azt, de nem tudom, te kit értesz mester alatt? – Arianara néztem. – A tata mesélt róluk, de gondolom nem ráértetted. Ami a használatot illeti, annyit tudok, hogy magamnak kell rájönnöm, én hogyan tudom működésre bírni őket. Meg, hogy ha egyesítjük mindet, akkor mindenható leszek… ilyesmi… - mondtam vállat vonogatva, mintha ez nem lenne nagy szó.
|
|
Megörültem amikor Thane mesélt arról, hogy miket halott rólunk.
-Majd egyszer tartok bemutatót.-mosolyogtam rá.- Az egyik legjobb lövész vagyok a faluban.-mondtam büszkén mert sok évembe telt elsajátítani ezt a pontos célzási készséget.
Amikor a városban nézelődtem, megint Thane szólt hozzám, és kérdezte hogy tetszik-e nekem a hely. Bólintottam. Bár sejtette hogy nem láttam még ilyesmit, és nem akarta elvenni az újdonság ízét, de a "tata" szerint nem fognak minket úgy fogadtatni mint a faluban, mivel az átlagember a világi dolgokkal van elfoglalva.
-Szerintem ez nem feltétlenül egy rossz dolog. Nehezebb lenne elmenekülni az ellenséges lényektől, ha mindenki tudná ki vagy, hol és merre jársz.-elmélkedtem.
Bementünk a fogadóba és már rendeltünk is, ekkor egy férfi jött oda hozzánk, aki láthatóan ismerte Arianát. Nem tűnt ellenségesnek ezért csak üdvözöltem. Valami elzárásról beszélt... olyan mint Ariana? Nem tűnik valami szellemlénynek... de nem is átlagos. Valami furcsa van benne, mintha éreztem vagy láttam volna már őt valahol...
A tanácstalanságom némaságba torkollott, csak hallgattam hogy miről beszélnek a többiek. Valami nagyon nem hagyott nyugodni.
Ekkor megint belémnyilalt az az érzés, amikor pálcát észlelek. Csak nem? Nem... ez nem lehetséges.
-Van nálad valami, ami Thane számára hasznos lenne? Mondjuk egy pálcadarab?- utaltam rá "finoman".
Nagyon közelről éreztem a darabot, biztos hogy nála van... de ekkor az érzékeim megint csalókák lettek, halványodott a jel.
Castiel elmondta hogy semmilyen darab sincs nála, de nem tűnt valami nyugodtnak. Valami itt nincs rendben...
Megjött a rendelés, és lassan ettem, elmerültem a gondolataimban. Sejtettem mi folyik itt, de egyszerűen nem akartam elhinni. Nincsen módja annak hogy egy pálcadarabot emberbe rejtsenek el. Vagy mégis? Nem ismerem hogy ez a mester mikre képes... azaz mikre volt képes.
Nagyon meglepődtem amikor Ariana magához ölelt, olyan gyorsan csinálta hogy reagálni se tudtam rá igazán, vagy csak én lassultam be. Akármennyire is felkészültem lélekben erre a pillanatra, mintha az agyam nem tudná felvenni a tempót. Kezdtem megnyugodni, amikor már teljesen beleéltem magam a "szerepbe".
A kiválasztott fiú eléggé magára vette hogy kölyöknek neveztem, de hát ez volt az igazság. Még túlságosan fiatal... Ariana elmesélte hogy Thane faluját megtámadták, ezért muszáj volt cselekedniük.
-Megtámadták?-kerekedtek ki a szemeim, majd a srácra néztem.- Sajnálom...-komorodtam el.
Akkor ez már mindent megmagyaráz, a furcsa érzéseket is ami már napokkal ezelőtt elindított. Mintha megéreztem volna a bajt. Ariana még hozzátette, hogy ő teljesen megbízik abban, hogy képes lesz leküzdeni az elékerülő akadályokat. Utána felőlem kérdezett.
-A mestered bízott bennem, tudta hogy elég jók a képességeim ahhoz, hogy a csapat tagja legyek. Sokat utaztam, sok tapasztalatot gyűjtöttem, így hasznos lehetek számotokra.-foglaltam össze röviden.- Tudod amiuán veletek találkoztam, sok különleges lénnyel kapcsolatos információt gyűjtöttem, na meg a pálcával kapcsolatban, ezért a mester elzárt.
Igazából nem hazudtam, csak ezeket az adatokat nem 10 év alatt szedtem össze, hanem jó évszázad alatt...
Ariana elmesélte hogy pontosan merre is tartanak..., Moira erdejébe.
-Ti... biztosak vagytok ebben?-kérdeztem meghökkentem, miközben az asztalhoz húztam egy széket.
Ariana mondta, hogy a mester nem sokat mesélt a kettejük kapcsolatáról, de tudja hogy nincsenek valami jóban. Sőt... elég viharos a kapcsolatuk. Hát igen erről már én is hallottam egysmást.
-Értem én hogy kell az ereje de... ez nekem akkor se tetszik. Mint ahogy mondtad, mindenkivel végez aki beteszi a lábát. A mindenkibe mi is beletartozunk.-mondta még azt is, hogy most rá kell pihennünk az esetleges harcra- Ha Thane esetleg jól tudná kezelni a pálcadarabokat, akkor esetleg lenne esélyünk. Gondolom még csak egy van... igaz? -morfondíroztam.
Ekkor az elf kérdezett tőlem valamit. Szinte meg is feledkeztem róla, hogy kivel van dolgom. A mester mondta hogy a jelenlétem össze fogja zavarni az érzékeit, de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar ráérez a dolgokra...
Éreztem ahogy kiver a víz.
-Nem, nincs nálam.-mondtam remegő hanggal.
Amint láttam, a hangom csak tovább ösztökélte arra hogy engem figyeljen. Már nem tehetek semmit, pár perc múlva rájön mi folyik is és nekem annyi...
-Én egy jó ütős pálinkát, azt szeretnék.-mondtam amikor Ariana megkérdezte mit akarunk inni.
Megérkezett a rendelésük. Én nem is voltam igazán éhes már, inkább csak még egy kört rendeltem.
-Mondd csak Thane, a mester mondott neked akármit is a pálcadarabok használatával kapcsolatban?-érdeklődtem.
|
Szerencsére Freya azonnal reagált, és valamilyen harcsaszeletet emlegetett, gondolom azon akadt fenn a tekintete.
-Jó választás.-mosolyogtam rá.
EZután Thane is választott.
-Vedd le a lábad az asztalról.-mondtam kicsit ingerülten, majd le is löktem a csülkét.-Nem illendő.-mondtam majd mély levegőt vettem.
Thane egy kérdést szegezett nekem, azt kérdezte mióta voltam róka.
-8 éves korod óta.-mondtam.-Előtte senki nem látott vagy hallott, olyan voltam mint egy szellem.-meséltem neki.-Az pedig nagyjából 128 évig tarthatott.-elmélkedtem el kicsit.
Hidegzuhanyként ért amikor meghallottam a hangját közvetlen magam mögül...A szívem úgy kalapált hogy majd kiesett a helyéről, hirtelen annyira zavarba jöttem mint még soha, minden bizonnyal azért, mert nem számítottam rá, hogy valaha láthatom még. Kínosan lassan tudtam felé fordulni, és biztos vagyok benne hogy kicsit tátva is maradt a szám ahogy megpillantottam őt testközelből. Nem értettem, hogy lehet ő itt? Komolyan ő az? Nem álmodom? Unta a tehetetlenséget? A mesterem őt is elzárta? Erről én miért nem tudtam?? Válaszolni sem tudtam neki, olyan szinten leblokkoltam, ő mindeközben Thanehez fordult, és végigmérte őt, majd realizálta, hogy elég fiatal még, tévedésnek is vélte az egészet, ami Thanenek nem esett túl jól, ki is kelt magából.
-Elég legyen.-mondtam.-SZia..-néztem Castiel (??) szemébe talán túl hosszan.
Felálltam, és nem tudtam uralkodni magamon, szorosan átöleltem őt, és a vállába fúrtam az arcom ahogy azt régen is tettem, és mélyet szippantottam. Imádtam az illatát, olyan megnyugtató volt újra hozzá bújni. Hirtelen eszméltem, hogy a többiek ezt nyilván furcsának tarthatják, ezért gyorsan el is engedtem a férfit, majd megköszörültem a torkom.
-Thane fiatal, viszont el kellett indulnunk, mert a falut támadás érte.-mondtam.-Mindezek ellenére én bízom benne, szerintem képes lesz megugrani az akadályokat.-mosolyogtam őszintén a duzzogó fiúra.-Mellesleg ő itt Castiel.-mutattam be a többieknek.-Azt viszont magam sem tudom, mit keres itt, erről én sem tudtam...-ekkor a férfire tekintettem.- Gyere ülj le közénk és meséld el pontosan hogy is van ez.-mondtam majf visszaültem a helyemre.
Egek, hatalmas sokként ért hogy itt van, de őszintén örülök neki. Jó régi arcokat látni ennyi év után, és istenemre esküszöm hogy teljesen zavarba hoz a közelsége. Régen nagyon jóban voltunk, fájt is hogy itt kellett hagyjam, és most itt... És ezek szerint a mester őt társunknak szánta, el sem hiszem!
-Mellesleg éppen Moirához tartunk.-hoztam fel a témát.-Nem tudom a mester mesélt-e neked róla, ugyanis nekem is alig akart mondani bármit is, de azt tudom hogy ők ketten viharos múlttal rendelkeznek.-kezdtem bele a mondandómba.- Elég veszélyes hogy oda merészkedünk, ugyanis Moira egy bizonyos incidens óta hatalmas erőkkel védi az erdőt, és szívtelenül végez azokkal akik megpróblják betenni a lábukat.-mondtam egy sóhajjal.- Mindenesetre együnk-igyunk, azzal erőt gyűjtünk a lehetséges küzdelemre.
Ekkor lépett oda hozzánk az egyik pincér akinek leadtam Thane és Freya előbb ismertetett rendelését.
-Én egy juhtúróval töltött szűzérmét kérnék hagymás törtburgonyával és mellé kérnék egy pohárcsapolt sört.-Ti mit isztok?-néztem végig a többieken.
|
Megtudtam, hogy Freya elf.
- Uh-uh-uhh! Akkor azért van nálad íj? – fejeztem ki izgatottságomat, mert eszembe jutott valami, amit az elfekről tanultam. – Lőj egyet légyszi! Azt olvastam, hogy az elfek különleges íjakat és nyilakat használnak, amelyekkel akár 50 méterről falhoz szegeznek egy legyet a szárnyánál fogva úgy, hogy az életbe marad!
A városban semmi különös nem volt. Sok árusbódé, és nagy házak, zsúfolt fő utca. Viszont Freya különös érdeklődéssel tekintett jobbra, balra. Feltételeztem, hogy ritkán jutott ki a falujából, épp mint én. Csak nekem azért volt szerencsém emberi várost látni. Az ő falva sokkal királyabb volt!
- Tetszik neked? – léptem oda hozzá. – Nem láttál gondolom még ilyesmit. Sajnos az emberek nem fognak minket sehol ünnepélyesen üdvözölni. A tata szerint, ezek az emberek a világi dolgokkal foglalkoznak, nem is tudják, ki vagyok, és mi van nálam. Legfeljebb valami népmese jutna eszükbe.
Azon gondolkodtam vajon ők, hogy reagálnának, ha átvarázsolnám a karikát olyan óriás pengévé. Valószínűleg nem törődnének vele, azt képzelnék csak valami mutatvány. Bár egy elf és egy kitsune mellett lehet, elgondolkoznának azon, hogy valami varázsló vagyok.
Letesztelném, de Ariana úgy is elvenné tőlem megint.
Megmutatott nekünk egy fogadót, én az elf kajától jól laktam, de amikor megcsapta az orromat a sok finom illat, mintha napok óta ettem volna utoljára.
Néztem az étlapot, és gondolkoztam mit is egyek.
- Én király rákot kérek, fűszeres bundában burgonyával. Oh és babcsíra salátát is kérek. – mondtam majd magamhoz kaptam. – Ja, sütit is szeretnék! Ömmm.. mondjuk ezt! Böktem rá az étlapon.
Hátra dőltem a székben és feltettem az egyik lábam az asztal sarkára.
- Sajog a talpam… jó végre picit ülni…
Ariana nyílvánvalóan járt már itt korábban, de vajon mikor? Egy város azért elég képlékeny.
- Ariana mondd csak, mennyi ideig voltál róka? Mikor voltál itt utoljára? – kérdeztem, de úgy tűnt valami elvonta a figyelmét, nem tudom meghallotta-e.
Egy kétszemű fiú lépett hozzánk abból az irányból amerre az előbb Ariana bámult. Kétszemű mármint két különböző szeme volt, mármint nem volt egyforma… szóval na… Érdekesen nézett ki.
Arianahoz szólt, az is érdekes volt, amit mondott. Na vajon ő miféle szerzet? Ő is róka volt? Bár neki nincsenek róka testrészei.. Milyen állathoz hasonlít? hmm… Valami varjú?
Bár a szemét nem magyarázza meg.
Ez után hozzám fordult, büszkén vigyorogtam hogy megint felismert valaki, felálltam hogy megtiszteljem egy kézfogással és bemutatkozással, de amit ez után mondott az nem tetszett.
- MIÉRT KAPOM EZT MINDENKITŐL? – fakadt ki belőlem. – Ha nagyon tudni akarod, már 8 évesen is kiválasztott voltam… És ne nevezz kölyöknek!
Duzzogva fújtattam és Arianára néztem, miféle jöttment pancserekkel lógott ez annak idején.
|
|
Még a térképszobában Thane meglepődött hogy engem Freyának hívnak, azt hitte az Iránytű a rendes nevem. Ezen mosolyogtam.
-Nem, mondhatni az iránytű a becenevem.-egyszerűsítettem le a dolgot.
Ariana mesélt arról, hogy milyen veszélyes is tud lenni Moira, hiszen a szárnya a gyengepontja, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk még az emlegetésével is. Az ő mestere személyesen is kapcsolatba lépett a természet gyermekével, én csak legendákat hallottam, ezért jobbnak véltem rá hallgatni.
Thane ezután elmesélte, hogy mi történt a falujával.
-Sajnálom...-néztem le a földre.
Számomra ilyen elképzelhetetlennek tűnik. Bele se merek gondolni mit élhetett át. Valószínűleg el sem tudott búcsúzni a családjától. Elszomorodtam amikor látta milyen messze is van a faluja, és nem is tud nekik segíteni.
Miután mindent megbeszéltünk, útnak indultunk. Röviden elbúcsúztam a falu népétől, és ebben a pillanatban kicsit meghatódtam. Ez idáig nem gondoltam volna, hogy tényleg én leszek az aki ezt a küldetést végrehajtja.
Az út elején Thane megkérdezte hogy voltaképpen melyik fajhoz is tartozom.
-Elf vagyok. Még hozzá azon fajta elfek közé tartozom, akik szoros kapcsolatot ápolnak a csillagokkal. Elméletileg az erőm innen eredeztethető, de szerintem ez is csak egy legenda.
Elég sokat gyalogoltunk és közben próbáltam a pálcadarabokra fókuszálni, mintha a közelben kettőt éreztem volna, nem... csak egyet, várjunk még is kettőt. Magam sem értettem hogy mi folyik... mintha lenne egy másik, de mégse. Annyira elmélyültem a gondolataimban, hogy észre se vettem amikor az erdő mellé értünk. Egy hatalmas tövisfal vette körül, magam sem tudtam hogy fogunk oda bejutni. Thane ekkor szólt, hogy mennyire fáradt. Addig nem fog bemenni abba az erdőbe, amíg ki nem pihente magát. Ariana végül beadta a derekát, és mondta, hogy van a közelben egy város, oda mehetnénk lepihenni.
-Felőlem is mehetünk, nem árthat egy kis pihenés-fogtam a fejem.
Lehet annyira izgulok, hogy az érzékeim csalnának?
A következő látvány kicsit megnyugtatott. Ariana és Thane azért valamennyire közelállnak egymáshoz, legalábbis az ölelésből erre következtettem.
Megérkeztünk a városba és nagyon idegen volt számomra ez a városszerkezet. Nagyon különbözött a falumtól, ezért érdeklődve csodáltam mindent, az árusokat és az épületeket is.
Ariana vezetett minket a fogadóhoz, ami hangulatos helynek bizonyult. Bementünk és rögtön valami étkezdéhez mentünk. Ariana leült rögtön az egyik asztalhoz, majd meghívott minket. Csak felvontam a szemöldökömet, mert nem adtam még neki abból a pénzből amit félretettünk, de telt 1 másodpercbe sem, amíg felmutatta az ő kis tarsolyát.
-Ez esetben...-emeltem közelebb az arcomhoz az étlapot.- Szeretnék ilyen... mi is ez? Füstölt harcsaszeletet brokkolis mártással éés..ezzel a kiejthetetlen nevű körettel!
Az a furcsa érzés napok óta erősödött bennem. Tudtam mit kellett tennem, de nem voltam olyan biztos abban, hogy elég ideje távol vagyok-e attól a várostól. Lehet még él ott olyan ember, aki számára ismerős lennék. Ez a folytonos utazgatás néha gondot okoz, már azt se tudom hova tehetem be a lábamat teljes nyugalommal.
Sétálgattam egy kicsit még a városban. Az idők során annyit változott, bár én szinte minden szakaszában láttam ezt a helyet. Ennyi idő után minden összemosódik... nem is nagyon törődtem a körülöttem lévő dolgokkal. Néha megpróbáltam normális életet élni, de már ezt is feladtam...
Lefordultam az egyik sarkon és egy ismerős fogadót láttam. Mosolyogni kezdtem, hiszen mintha csak ez az egyetlen egy konstans pont lenne a városban, és az életemben. Sokszor visszatérek ide, mintha ez a hely lenne az, ahol újra tudnék kezdeni mindent.
Egy számomra idegen fickó volt a recepciónál, intettem neki majd helyet foglaltam. Örültem, amikor láttam hogy az ital,- és étlap alig változott. Sőt, a szokásos rendelésem még mindig megvolt, csak úgy mint én.
Teljes nyugalomban iszogattam amikor meghallottam egy ismerős hangot. Rögtön elfordultam, ez már szinte feltételen reflexxé vált számomra. Az étlapot gyorsan az arcomhoz emeltem és onnan sandítottam ki. Szinte majdnem kiesett a kezemből a lap, amikor megláttam hogy kiről is van szó.
-Ariana...?-mormogtam ennyit az orrom alatt.
Ezt a pillanatot már annyiszor eljátszottam a fejemben, és most mégis hirtelenül ért. Vadul kalapált a szívem... mondhatnám hogy haragot éreztem... de nem. Ez harag és öröm keveréke volt. De nem is rá voltam mérges, hanem magamra.
Összekellett szednem magam ezért gyorsan lehajtottam azt a piát amit kihoztak nekem. Lecsaptam a poharat majd felálltam.
Nem is hagytam magamnak gondolkodási időt, rögtön odamentem az ő asztalukhoz. Így talán hietelesebb is az a történet amit kitaláltam. Akármennyire is szerencsétlennek éreztem a helyzetemet, nem érné meg hogy benne is bűntudatot keltsek... nem az ő hibája az én bolondságom.
Ez szép és jó lett volna, ha meg tudtam volna szólalni. Egyszerűen nem tudtam kinyögni egy mondatot se, amikor megláttam. Mintha még bele is szédültem volna.
-Látom te is visszanyerted az eredeti alakodat.- jött egy őszinte mosoly az arcomra.- Azt hittem sose jön el az ideje annak hogy újra tudjak majd így mászkálni. Kezdtem nagyon unni ezt a tehetlenséget!-törtem meg a csendet.
Magamon is meglepődtem, talán az idő hatása, meg annak hogy ezt a pár sort már vagy milliárdszor elismételtem magamban, de meglehetősen hitelesre sikerült az előadásom. Próbáltam utána a leglazábbra venni a figurát, a bennem zajló érzelemáradatokkal ellentétben.
-Te lennél a kiválasztott?-mértem végig.- De... te még csak egy kölyök vagy... Nem lehet valami tévedés?
|
Freya úgy gondolta, ha Thane szembesül majd az első igazi akadállyal, rájön a helyzetünk súlyosságára, és kevésbé fogja könnyelműn venni a küldetésünk.
-Legyen igazad.-bólintottam.
Thane furcsálta hogy a kezembe tudtam venni a darabot anélkül hogy azon nyomban elment volna tőle az eszem.
-A mágikus teremtmények egy kicsivel könnyebben viselik a pálca okozta mellékhatásokat.-tudattam a fiúval.-Persze képtelen lennék percekig a kezemben szorongatni, a pálca még egy darabja is veszélyesen erős.
Mindezek után elindultunk Freya vezetésével, ám út közben Thane egy erszényt kapott az egyik falusitól, amiben tárolhatta a pálca darabját.
-A küldetésünk során nem sok ilyen kedves emberrel találkozunk majd...-mondtam majd sóhajtottam.
Freya névről nem ismerte Moirát, ám mikor a legenda szerinti nevén említettem rögtön felismerte, és úgy gondolta hogy tudja mivel tudnánk megfogni őt.
-A szárnyára gondolsz?-kérdeztem vissza.-Evvel kapcsolatban nagyon óvatosnak kéne lennünk...-tartottam egy kis szünetet.-A mesterem... Nem sokat mesélt Moiráról, amint kimondta a nevét mosoly ült ki az arcára, majd hirtelen komor hangulat telepedett rá, és inkább kerülte hogy meséljen róla...-gondoltam vissza.- Moira erős és veszélyes, óvatosnak kell lennünk.-vontam le a végső következtetésem.
Idő közben megérkeztünk a térképszobába ahol Freya egy térképen kezdte el megmutatni a pontos utitervet.
-Egyetértek.-bólogattam.
Thane rögtön a saját szülőföldjét kereste, ugyanis szeretett volna megbizonyosodni róla, hogy az otthoniak éppségben vannak, ám amikor felfedezte hogy sajnos nem esik útba, sőt nagyon messze vagyunk már, kicsit letörtnek tűnt.
-Ne aggódj, ha uralni fogod a pálcát, visszatérünk és segíthetsz az ottmaradtakon.-tettem a vállára a kezem bíztatásképp.
Egy idősebb lakos lépett be,Freya pedig megkérte hogy készítsen elő pár dolgot az útra.EZek után hozzánk fordult, és megkérdezte hogy mi történt ami miatt idő előtt útnak kellett indulnunk.
-Nos, Thane faluját megtámadták hajnalban.-mondtam.-Egyértelműen a pálcadarab után kutattak, így menekülnünk kellett.-sóhajtottam lehangoltan, elég időtt eltöltöttem a faluban hogy megkedveljem az ott lakókat, én magam is aggódtam az éppségükért.- Ebből következik hogy az út során kellemeletlenségejbe botlunk, ezért érzem különösen fontosnak hogy nagyon hamar egy ütőképes csapatra tegyünk szert, hogy meg tudjuk védeni Thanet amíg el nem sajátítja a pálca használatának alapjait.
Az idősebb elf visszatért, és közölte hogy minden készenáll az út megkezdéséhez, így hát búcsút vettünk Freya falujától és célba vettük Moira erdejét.
Szerencsére gyorsan tudtunk haladni, bár Thane néha néha lemaradt, de igyekezett felzárkózni. A távolból már láttam a tövisfalat amit Moira húzott fel az erdeje köré, így hát letértünk az ösvényről és egyenesen az erdő felé vettük az irányt. Nem kellett ennél több, Thane ekkor kifejtette hogy ő teljesen elfáradt, és nem hajlandó bemenni oda.
-Remek.-forgattam a szemem majd Freyára néztem, egy amolyan "Na most mi legyen?" tekintettel. Picit hezitáltam, majd Thanere néztem.-Jó legyen.-egyeztem bele végül.-A közelben van egy város, mielőtt elzártak a faludba ott állomásoztunk a mesterrel több mint egy hónapig.-mondtam.
Thane megkönnyebbült és odajött hogy megöleljen minket. EZ hirtelen ért.
-Ó..-nyögtem meglepetten.-Nem tesz semmit.-mondtam egy apró mosollyal az arcomon, majd én is megöleltem őt.
-Na elég az érzelgősségből!-mondtam mikor ráeszméltem milyen meghitt pillanat kerekedett itt.-Indulás!-álltam vissza hajcsár üzemmódba.
A városba beérve egyszerre éreztem nosztalgikusan magam és furcsán kényelmetlenül amiatt hogy sok minden megváltozott. Én buta először ismerős arcokat kezdtem el keresni, majd ráeszméltem hogy nem 2 hete volt az, hogy utoljára itt jártam.
-Gyertek, megmutatom a fogadót.-mondtam majd elvezettem őket oda.
Ahogy beléptünk úgy éreztem magam mintha hazaértem volna. Egy kicsit újítottak a külsején, de lényegében megmaradt olyannak, mint nagyjából 140 éve.
-Jónapot!-köszöntem a recepciósnak, majd tovább haladtam a csárdához, tehát az étkezdéhez. Ott lehuppantam ahhoz az asztalhoz, ahol mindig is ültem. A kezembe fogtam a menüt és tanulmányozni kezdtem. Rengeteg újdonság volt rajta, azt sem tudtam mit kéne enni,elvégre nem hagyhatom ki az itteni ételeket.
-Nyugodtan válasszatok valamit, van nálam pénz.-mondtam, és úgy tűnt nem feltétlen értik hogy fordulhat ez elő, ezért megcsörgettem a nyakamban lógó zsákot.-Nem dísznek van itt.-kuncogtam.-A falud vezetője gondolt erre is.-mondtam Thane-nek.
Valamiért furcsa érzésem támadt ezért felnéztem, és hirtelen tátva maradt a szám. A terem másik végében a sarokban az asztalnál ült egy férfi,aki megszólalásig hasonlított "Pálcasrác"-ra. Zavartan Freyára majd Thane-re néztem akik az étlapot bújták, ezután idegességemben fészkelődni kezdtem. Egy ismerős arc felfedezése ennyi év után.. főleg Ő! Eszméletlen... Persze tudtam hogy ez nem lehet ő, valószínűleg egy leszármazottja ül itt, de akkor is olyan nagyon hasonlít...Bár a haja mintha más árnyalatú lenne, a szemét sajnos nem látom ilyen messziről, de talán az is más színű, ahh milyen helyes... JÉZUSOM ÉN BÁMULOM ŐT!
-Khhm, akkor rendeljünk?-csaptam össze az étlapot majd utitársaimra szegeztem a tekintetem.
|
Mint valami hőst, dicsőített a nép. Büszkén tartottam a magasba.
Ariana mellém lépett, gondoltam megfogom a kezét a másikkal, és azt is magasba lendítem, az ilyet szeretni szokták. Ehelyett kivette a kezemből a pengét. Ahhoz képest milyen pici, könnyedén elérte.
Az éljenzés picit halkabb lett, de az ünnepség azért folytatódott, engem pedig elrángatott. A csinos hegyesfülű lányok szomorúan nézték, ahogy távolodom.
Még mindig a kezében volt a penge, kérdően néztem rá.
- Jól vagy amúgy? – kérdeztem.
Furcsa, de a tekintete alapján teljesen a tudatánál van. Őt nem bántja ez az izé?
Kijelentette, hogy ez nem játék. Kicsit elszégyelltem magam.
- Nem volt szándékos… - morogtam.
Felém nyújtotta én pedig bizonytalanul elvettem tőle, érdekes amint a markomban volt a pengék visszahúzódtak ugyan azzal a lendülettel, ahogy előugrottak. Olyan, mint egy dobófegyver… Ariana mondta, hogy minél előbb meg kell tanulnom kezelni.
- Alig várom, hogy valami tisztásra érkezzünk! – fejeztem ki a lelkesedésemet, majd felemeltem a díszes fém karikát.
Láttam hogy egyikőjük sem örül velem, inkább aggodalmat véltem felfedezni a tekintetükben. Forgattam a szememet.
- Nyugi nem fogom megint átvarázsolni! – mondtam határozottan, bár fogalmam sincs, hogy nyílt ki az előbb. – Viszont akkor adhatnátok valamit, amiben hordhatom, szerintem jobb, ha nem szorongatom egész nap… - mondtam.
A lányok eléggé kézben tartották a dolgokat, többet tudnak a helyzetről, mint én… elkezdték megbeszélni miként folytatjuk az utat. Pedig itt szívesen elidőznék picit.
Félrevonultunk, el az ünneplő tömegtől, bánatomra.
Egy asszony utánam sietett és mondta, hogy hallotta, amit az előbb mondtam, és átnyújtott egy díszes bőr tarsolyt, ami elég széles volt ahhoz, hogy könnyedén elhelyezzem benne a töredéket.
- Köszönöm szépen, néni! – mondtam majd az övemre erősítettem és beletettem az ereklyét. – Tökéletes! – mondtam boldogan.
Észrevettem, hogy lemaradtam a lányoktól, ezért utánuk szaladtam miután még egyszer hálát mondtam.
Beléptem a házba utánuk.
- Hogy itt milyen kedvesek az emberek! Nézzétek mit kaptam! – mondtam majd az új tarsolyomra mutogattam büszkén.
Egy nagy térkép mellett kezdett el Freya mutogatni.
- Te vagy Iránytű? – kérdeztem rá, az alapján, ahogy beszélt a térképen lévő jeleken. – A Freya valami álnév? Nekem is kelleni fog egy? – tettem fel a kérdéseimet.
- Moira? – hangzott el a név, ismerősen csengett, de nem tudom miért.
Freya megkérdezte tőlem, hogy mi az oka hogy most jöttünk, de kikötötte hogy nem muszáj válaszolni.
- Sajnos nem mondtak el sok mindent… megtámadták a falut ahol laktam, és nagyon sietősen kellett távoznom. Erről jut eszembe. A falumat nem tudnánk útba ejteni? Tudni akarom, hogy elmúlt-e a veszély. – mondtam miközben a térképet fürkésztem, hogy merre is lehet.
Mire megtaláltam a falumat az asztal másik sarkánál álltam, szörnyen messze van innen… Szerintem legalább két heti járásra...
- Oh… - adtam hangot csalódottságomnak.
Említett valami próféciát, na az pont nem érdekel… utálom hallgatni az ezeréves maszlagokat rólam. Majd én szépen eldöntöm mit hogyan, nem fogom aszerint élni az életem, ahogy pár szakállas, vén bolond megálmodta. A tata mindig ilyenekkel tömte a fejem.
Ismét elhangzott a Moira név. Áhh.. majd ő maga bemutatkozik, úgy is hozzá megyünk.
Jött egy hegyesfülű öregember és mondta, hogy minden készen áll az indulásra. Remek…
A minket búcsúztató embereknél nagy tálcák voltak, rajtuk finomnak tűnő ételekkel, gyorsan szedtem annyit, amennyit csak el tudtam hozni a két kezemmel. Valahogy egyik csaj se tűnik konyhatündérnek, ki tudja, mikor kapok legközelebb ilyen finomakat?
Amikor kiértünk az erdőből, a nap déli magasságban volt. Nagy volt a hőség, szerencsére kellemesen fújt a szél, ami enyhítette a forróságot.
- Freya, mondd csak, ti miféle nép vagytok? Ilyen erdőőrzők? Mi is az a szó… ömm.. nimfák? – tettem fel a kérdést, miközben eszegettem az elhozott ételt.
Szép táj volt, amin átkeltünk, és nagyon nagy is. Kezdtem fáradni, és a lábaim is megfájdultak, de tartottam magam. Hiszen majd a lányok, lévén gyengébb nem, hamarosan biztos úgy döntenek, megállunk pihenni… legalább is ezzel hitegettem magam mérföldeken át.
Lassan kezdtem a kimerültség miatt lemaradozni tőlük, így inkább utánuk baktattam egy idő után. Egy dombon túl egy nagyon nagy és baljós kinézetű sötét erdőt láttam, a lányok letértek az ösvényről és az erdő felé vették az irányt.
- Ácsi ácsi! – szóltam utánuk. – Jól értem, hogy ti be akartok menni oda? – tettem fel a költői kérdést az erdőre mutatva.
- Az teljesen kizárt! Fél napja menetelek, alig álltunk… én be nem teszem a lábam abba a susnyásba addig, amíg nem pihentünk! – adtam hangot a felháborodásomnak.
- Látjátok ezeket? Emberfülek! – mondtam majd az említett testrészemre mutattam. – Én nem vagyok csilivili tündérke, sem rókakoma… Már ne vegyétek sértésnek!!! – próbáltam gyorsan javítani a helyzetemen, kezeimet feltartva.
Kicsit aggódtam, hogy hogyan reagálnak a kirohanásomra, picit finomabban is fogalmazhattam volna, két hölgy társaságában..
Ariana végül mondta, hogy van a közelben egy város, menjünk oda először.
Felsóhajtottam örömömben és odamentem megölelni őt.
- Köszönöm… - mondtam elhaló hangon, nem volt értelme tovább leplezni a kimerültségemet, miután jelenetet rendeztem.
Vissza tértünk a kijárt útra, és a város felé vettük az irányt.
|
|
Valamiért hirtelen megnyugodtam, úgy éreztem ideje kezembe vennem az irányítást. Nem véletlenül töltöttem el annyit a tanulmányaimmal. Gondolataimban már összeszedtem, hogy miket kell majd magunkkal vinni. Sőt, kellene valami ami megkönnyíti az utazásunkat...
Ekkor a kiválasztott fiú bemutatkozott, majd mondta hogy az iránytűt keresik, és kérte hogy vezessem őket hozzá. Ariana tudta, hogy én vagyok az iránytű, azaz a látottakból erre következtetett. Rögtön azzal kezdett, hogy Thane még nem áll készen a feladatára, amit már valamilyen szinten én is tudtam, azaz előre éreztem mondhatni. A fiú felemelte a pálcadarabot, hogy a falu lakói figyelmét magára vonja, és megváltoztatta a pálcadarab alakját, előhívta a rejtett funkcióját. Igaz hogy a véletlen műve volt, de ha már erre képes akkor talán nem vagyunk olyan rossz helyzetben.
A tömeg viszont ujjongot, hát igen... nem sokat tudnak erről az egészről, és hogy mennyire fontos ez a küldetés. Ami most elkezdődik, az később rájuk is hatással lesz.
Ariana szabadkozni kezdett, hogy Thane még csak 17 éves, még nagyon fiatal ahhoz hogy komolyan vegye a feladatát és erejét.
-Szerintem majd ha igazán megtapasztalja mibe is csöppent, hamar benő a feje lágya.
Utána a kérésének eleget tévén, félrevonultam. Elmentünk a térképszobába. Útközben említett valami Moira nevű nőt. A név alapján nem tudtam behatárolni hogy kiről beszél, de amint a "másik nevén" említette rögtön beugrott miről van szó. Mindezt azért mondta, mert tudta hogy hárman elég kevesek leszünk ahhoz, hogy megszerezzük az összes darabot.
-A természet gyermeke-ismételtem utána halkan.- Igen, tudom ki az.
És azt is tudtam hogy pontosan hol van. Viszont említett egy bökkenőt... ő és a mestere nincsenek valami jó viszonyban.
-Ha a legenda igaz, akkor van egy ötletem mivel foghatnánk meg.-mosolyogtam magabiztosan.
Megérkeztünk a térképszobába, a nagy asztalhoz léptem és kiterítettem azt a térképet, ahol az eddig érzékelt darabok helyét bejelöltem.
-Szerintem ezt kéne legelőször megközelíteni.-böktem az egyikre.- Ha jól tudom akkor Moira ebben az erdőben él, szóval akkor kerülni se kell, pont egy irányba esik a két pont.
Belépett az egyik bölcs, odaléptem hozzá és gyorsan felsoroltam hogy miket kellene előkészíteni.
-Lehet tolakodásnak vélitek de... mi történt hogy pont most jöttetek ide?-érdeklődtem.- Nem kötelező válaszolni erre ha nem akarsz.-néztem Thane-re, mert tudtam hogy valami nagyon súlyos sokkhatás válthatta ki az egész folyamatot.
Végül a térképre pillantottam.
-Ezt a profécia miatt kérdeztem... szinte már kívülről fújom... Nem tudom mennyiben befolyásolja az egész procedúrát ez a hirtelen jött változás, de ha minden igaz, akkor tudom honnan szerezhetnénk segítséget még.
Gondoltam Thane nem tud sok mindent a proféciáról, és az egyéb az idők során keletkezett mondákról.
-Az első dolog az legyen, hogy megszerezzük valahogy Moirát.-döntöttem el és adtam ki az utasítást.
Pont belépett az az öreg akit megbíztam, meggyőzően és örömtelien bólintott hogy minden kész. A falu lakói biztos sajnálják hogy ilyen gyorsan továbbállunk, de nincs más választási lehetőségem... az ellenségeink már biztos mozgolódnak.
-Mehetünk.
|
Thane eleinte akadékoskodott, és értelmetlen kérdéseket tett fel, amikkel igyekeztem nem foglalkozni komolytalanságuk miatt.
Miután elérkeztünk a faluba és a ceremónia kezdetét vette, észrevettem ,hogy Thane kifejezetten élvezi ezt az egész hercehurcát, én viszont annál kevésbé. Szépnek ugyan szép , de teljesen felesleges, ráadásul fecsérli a drága időnk! Alap esetben sem gondolnám jó döntésnek ilyen ceremóniát rendezni, nem hogy most, amikor vészhelyzet van...
Egy erőteljes női hang szólalt föl, aminek hatására mindenki abbahagyta amit éppen csinált. A hang forrása felé kaptam a tekintetem, és megláttam egy magas, fiatal, határozott tekintetű nőt.
Az a megérzésem támadt, hogy ő lehet az akit keresünk, elvégre a falu egy emberként hallgatott el az ő egyetlen szava hallatára, mindenesetre azt a döntést hoztam, hogy mindenképp utánakérdezek a dolognak.
A férfiak leengedték a trónokat a fölre, így leszállhattunk, ezidő közben a lány hozzánk sétált, és Thane-hez lépett, hogy megtudhassa a nevét, illetve ő is bemutatkozott Freya néven. A vezetékneve ismerősen csengett. Előfordulhat, hogy ismertem az egyik felmenőjét? Könnyen megeshet, elvégre jártam már ebben a faluban. Egy pár mondatot mondott Thane-nek, utána pedig arra kért minket hogy kövessük őt.
Thane szerette volna ha a nő elvezet minket az iránytűhöz.
-Igen, azt nagyon megkö..-jutottam el idáig, ugyanis egy idegen férfi állt elém, és kezdett el ódákat zengeni rólam.
-Kitsune...-mondtam zavartan.-Semmi közöm a szellemvilághoz.-közöltem a tényt.
Ekkor Freya lépett hozzám, és a nevemen szólított.
-Igen, Ariana Maestiis, örülök a találkozásnak.-mosolyogtam a lányra.
Azt mondta sokat hallott már rólam, és a zene is újra felcsendült.
-Úgy tűnik.-néztem a táncoló emberekre.-Az eddig látottakból arra következtetnék hogy te vagy az érzékelő.-mondtam, ha nincs így maximum kijavít engem.-Gondolom te is tisztában vagy azzal, hogy Thane még nem áll készen.-és ezt alátámasztván Thane a pálcadarabot égbe emelve jelezte hogy ő a kiválasztott, ám ekkor a pálcadarab felvette a használásához szükséges alakot, tehát fegyverré alakult, amitől a tömeg megrémült, majd éljenezni kezdtek. Kíváncsi voltam rá, vajon mivel tudta előhívni, gondolom a rá szegeződő figyelem hiánya miatt kialakult frusztráció segítette elő a folyamatot. Mindenesetre, ez így igecsak veszélyes, mert még nem tudja használni a darabot, félek hogy véletlenül aktiválja is.
-Ahh.-sóhajtottam mélyet, majd Freyára néztem.-Fiatal még, csak 17 éves.-tudattam vele miközben próbáltam higgadtnak tűnni, majd Thane-hez léptem, és kikaptam a kezéből a fegyvert, és Freyához rángattam míg a tömeg mulatott.
-Kérlek vedd komolyabban ezt az egészet, ez nem játék!-korholtam kicsit, majd visszaadtam a kezébe a darabot, mert bár valamivel jobban bírom a hatását mint egy átlag ember, ám nem kockáztatnám meg hogy már az utunk elején megőrüljek a pálcától.-Most hogy felfedezted az új alakját, minnél előbb meg kell tanuld majd használni.-ismertettem a nyílvánvaló tényt, és reménykedtem abban, hogy kizökkent eléggé ahhoz, hogy a darab a kezében újra alap állapotába kerüljön.
-Freya, elvonulhatnánk egy nyugodtabb helyre?-kérdeztem a lányt.-Meg kéne beszélnünk hogy merre is indulunk először, illetve azt, hogy kiket fogadunk magunk mellé az út során, elvégre nyílvánvaló hogy hárman édes kevesek leszünk.-szögeztem le.-Nem tudom, hogy hallottál már Moiráról, más néven a természet gyermekéről, ám tudni illik hogy ő egy nagy hatalommal rendelkező egyén, az ő segítsége kifejezetten a hasznunkra vállhat.-mondtam.-Ám, van egy apró bökkenő...-itt egy kis szünetet tartottam.-A mesterem és az ő múltja elég viharos, ezért kétlem hogy puszta szívjóságból velünk tartana, valamivel meg kell győznünk majd.
|
Úgy tűnt nem volt teljesen jogos a felháborodásom, mert ő maga tudta kicsoda, meg azt is én ki vagyok. Meghallva hogy én vagyok a kiválasztott, sejtettem, hogy annyira nagy veszély nem fenyegethet, mert ezt a falun belül tudták csak rólam, legalább is ezt hittem eddig.
Küzködött vele hogy megőrizze a nyugalmát, majd felállt és leporolta magát. Én is így tettem, és szótlanul figyeltem őt.
Kezet nyújtott én pedig viszonoztam, és válaszolt. Mondta, hogy ő az őrző. Ezt nem először hallom.. nem ezt mondta a tata is? Szóval az őrzőm.. az enyém?
- Pff.. meg tudom magam védeni… - mondtam magabiztosan, és karba tettem a kezemet.
Mondta, hogy kiskorom óta figyel, ez beteg…
- Oh.. - le is engedtem a karomat.
Akkor felesleges szédítenem, pedig jó csaj, kár hogy perverz.
Azt is kinyögte, hogy egy kitsune. Valami rémlik… akkor gondolom ez annak a neve, akinek róka testrészei nőnek illetlen helyeken. A kíváncsiságom úrrá lett rajtam.
- Van normális füled is? – kérdeztem miközben közelebb léptem és elkezdtem keresni a haja közt a halántékánál.
Persze ő is tök olyan, mint a tata és el is kezdett sürgetni… hát jó, megint nincs idő kérdezősködni.. de akkor mikor alszunk? Vagy majd arra is azt mondja, hogy nincs idő?
Nézelődött körbe.. erre bezzeg van idő. Én is nézelődtem akkor már. A földön észrevettem, hogy valami megcsillan. BASSZUS! Majdnem itt felejtettem ezt a vacakot… vagy, ahogy mindenki hívja „pálcadarab” pedig ez egy fém karika.. nem hasonlít pálcához, a darabjához sem. Odakaptam gyorsan és felvettem a földről.
A tata adhatott volna valami szatyrot, így most szorongathatom naphosszat.
Mondta hogy indulni kell egy iránytű nevű lányhoz, elég béna, szerencsétlennel jól kitoltak a szülei.
Átmentünk az erdőn, elég gyorsan és könnyedén mozgott ezen a terepen, nem igazán volt időnk cseverészni, meg inkább arra figyeltem hogy ne csapjanak arcon az ágak mögötte. Néha szóltam hogy lassítson. Végül a fák között egy falura leltünk, nagyon jól nézett ki és egy csomó különös kinézetű ember mászkált fel-alá. Miközben bámészkodtam egyszer csak mindenki megállt, félbe hagyta amit éppen csinált és ránk nézett, hasítani lehetett volna a levegőt.
Nyeltem egy nagyot. Ariana se tűnt most túl magabiztosnak, ami engem még jobban feszéjezett. Egyszer csak néhány nő rohant oda hozzánk a kezükben virágfüzérekkel én egyből elmosolyodtam. Aztán eszembe jutott, mi van ha mérgező növény?! Ám olyan gyorsan jöttek hogy nem volt sok választásom, egyszerűen a nyakunkba adták őket. Kellemes illatú volt. Majd mindenki elkezdett kiabálni dolgokat, ujjongani, kivettem a szavaikból hogy kiválasztott. Nem tudtam, hogy ennyire ismert vagyok már… nem csoda hogy a falura rátörtek. Jöttek nagydarab erőemberek akik díszes trónra ültettek és felemeltek minket. Elkezdtem élvezni a figyelmet.
Igen! Ez jár nekem, én vagyok a kiválasztott! Na ki a király?!
Táncosok és zenészek csaptak hatalmas banzájt én pedig tapsoltam a ritmusra fülig érő vigyorral.
Láttam, ahogy egy csapat csinos hegyesfülű lány összebújva susmorog és kuncog miközben rám néznek. Oh igen! Kacsintottam egyet feléjük mire a suttogás és a kuncogás hangos lett és elpirult néhány.
Egy női hang megálljt parancsolt és mindenki halgatott rá. Eltűnt az arcomról a mosoly, csalódott voltam hogy csak ennyi. Lepattantunk a trónokról és mentünk a lányhoz.
A lány a nevemet kérte.
- Thane Demelza a nevem.
Ő is bemutatkozott, ezután beszélt arról hogy össze lehetek zavarodva, de nekem az jött le hogy ő is, így annyira nem volt hiteles hogy segíteni fog majd.
- Mi Iránytűt keressük. – jelentettem ki. – Elvezetsz hozzá? – kérdeztem Freyatól.
Valaki a kiált, és Ariananak kezdett egy ódát énekelni. Kissé féltékeny lettem amikor újra szóltak az énekek, de most a rókalányról énekelt mindenki.
- Hahó! Én vagyok a kiválasztott! – kiáltottam, de nem volt túl hangos. – Nézzétek, nálam van a pálcadarab! – mondtam hátha ez meggyőzi őket, és dalt váltanak.
Amikor a magasba emeltem a fémkarikát, azzal a céllal, hogy lássák ki vagyok furcsa dolog történt és a mint valami aranyból készült virág, kinyílt az ereklye. Négy marha nagy penge ugrott elő belőle, furcsa hogy még most is pehelykönnyűnek érzem.
A tömeg elhallgatott, egy kicsit talán megijedtek, velem együtt.
- Hehe… ez új… - mondtam majd megint a lány csapat felé kacsintottam, akik ismét kuncogtak.
Majd a tömeg is elkezdett tapsolni és éljenezni.
Elégedetten bólogattam.
|
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
