Új bejegyzés Frissítés

2016.08.31. 14:43 Csobogó Patak

Nath Mary miatt aggódott, elvégre ő egyedül van, nála nem tudjuk mi van, elvégre csak a kis táskája van nála, meg a pálcája, így aludni nem nagyon fog tudni min. -Szerintem nem kell aggódnunk Mary miatt, nekem úgy tűnt minden helyzetben feltalálja magát.-mondtam egy mosollyal, de belül én is aggódtam a lány miatt, nem tudhatjuk melyik járat mit rejt. Aztán, amikor megosztottam vele az adatokat, megjegyezte hogy ez eléggé sárkánypárti volt. -Mert sárkánypárti vagyok.-biccentettem oldalra a fejem.-Nem azért kutatom őket, hogy megtudhassam hogyan győzhetném le őket.-szögeztem le.- Szeretném megérteni a motivációjukat, az életük menetét, és szeretném megtudni, lehetséges-e a velük együttélés.-mondtam. Miközben kifejtettem a kérdésére a választ többféle érzelem ült ki az arcára, de ez mind csak azt jelentette, hogy figyel arra amit mondok, sőt érzelmeket is kivált belőle a dolog. Éppen haladtam tovább, de Nath a mondandóm végén megtorpant. Érdeklődve fordultam vissza, vajon valamiel nem ért egyet? Meglepődtem, amikor, csak úgy bocsánatot kért, bár elég halkan tette, ha messzebb mentem volna tőle, talán nem is hallottam volna. -Hogy..?-kérdeztem vissza, és közelebb léptem, ekkor ő megfogta a csuklóm, majd annál fogva a karjaiba húzott, s szorosan átölelt engem. -Na...Nath?-szinte suttogtam a nevét, eléggé hirtelen ért ez a gesztus. A közelsége és az illata teljesen megbabonázott, még sohasem éreztem ilyet, szó szerint hatalmába kerített egy ismeretlen érzés, és éreztem ahogy az arcomba szökik a vér, elpirultam.  Nath eközben elengedett, én pedig az arcomhoz kaptam a kezem, ami tűzforró volt. Ez tőlem különös! Jégsárkány vagyok, én sosem.. sosem voltam még csak meleg sem! Mármint, nyílván van testhőérsékletem, de az sokkal alacsonyabb mint a többieké, de most az egész arcom lángolt. Zavarodott tekintettel fürkésztem a férfit, és annak okát kutattam, hogy hogyan volt képes ilyen reakcióra bírni a testem. Ő közben bocsánatot kért, és azt mondta, hogy keressük meg a kiutat. Én pár másodpercig csak szótlanul néztem őt, ahogy gyors tempóban halad előre. Utána siettem. Aztán, nem tudom milyen indoknál fogva, önmagáról mesélt, én pedig figyelmesen hallgattam. Azt mondta, ő egy önző ember, és azért amit szeretne, képes a végletekig elmenni, és mindent megtenni. -Az életed rólad szól, és neked kell a legfontosabbnak lenned benne, én is ezt hiszem.-mosolyogtam a férfira.-Tudod, az apám.. Nos, már rég unokákkal szeretne játszani, mert már elértem azt a kort, hogy gyermekeim lehessenek, de én a kutatást választottam, ez is önző dolog nem?-kérdeztem.-Egyébként, álltam elé, és megfogtam a vállát, hogy álljon meg, és a szemébe tudjak nézni. -Ha önző lennél, nem érdekelnének a szeretteid.-mondtam.-Továbbá, nem siettél volna a segítségemre.-húzódott mosolyra a szám.- Ne legyél ilyen szigorú magaddal.-mondtam, majd elengedtem őt. Ellcrys figyelmesen hallgatta a mesémet, sőt ahogy az arcáról leolvastam, tetszett is neki amit mondtam, aminek azért örültem. Meg annak is, hogy valamilyen szinten őszinte lehettem vele. Felvetett egy különleges ötletet a kis-sárkánnyal kapcsolatban. -Nem tudom mennyire hasonlít Nath az ükapjára, ráadásul az ükapja akkor már idősebb volt a történet szerint.-tűnődtem el.-Meg hát, ki tudja hogy él-e még a sárkány?-kérdeztem.-Ahogy mondtam, sokan versenyeznek, hogy ki ölt többet.-sóhajtottam.-De biztos érdekes lenne találkozni vele, főleg ha felismerné Nathot, vagy a fogat ami Nathnál van.-mondtam.-Ettől függetlenül, nem tudhatjuk hogy reagál, azóta jó sok év eltelt, és mégis csak egy vadállatról beszélünk, kiszámíthatatlanok, és fogalmunk sincs arról, hogy számít e nekik bármit is, hogy anno egy ember "mentette" meg.-néztem a lányra. Örült annak, hogy akár sárkányokkal is el tudunk bánni, így méginkább biztonságban érezte magát, aminek örültem, ugyanis pont ezt a hatást akartam elérni, bár kicsit meglepődtem, mikor azt mondta, nem a saját éppsége miatt aggódik, és reméltem hogy ezzel rám céloz. A ténybe bele is pirultam. Jesszus, mintha általános iskolás lennék! -Én viszont a tied miatt, szóval, shh!-emeltem az ujjam a szája elé, majd elvettem. A hangok megrémítették a lányt, ezért velém karolt, mert félt, hogy beomlik a járat. -Nincsen semmi gond.-mosolyogtam a lányra, de éreztem ahogy a közelségétől megint vér szökik az arcomba. Nem igaz, kezdem elveszteni az eszemet miatta. -A tiéden kívül más sikolyt nem hallottam, szóval szerintem mindenki jól van.-csipkelődtem kicsit, majd beállt a kínos csönd.  Végül a lány törte meg a csendet, jól estek a szavai, bár Nath.. HMM. -Lehet Nahtot nem kéne ezzel letámadni, nem biztos hogy  örülne ha tudná, hogy tudsz róla, majd én adagolom neki.-mondtam egy zavart mosollyal.-Viszont lehet nem ártana sietni.-mondtam.-A hang elég baljós volt, az csak nem lenne kellemes, ha ránkomlana a hely.-mondtam.-Lassan le is pihenhetnénk, elég régóta menetelünk, szerintem lassan lemegy a nap odakint.-gondolkoztam kicsit.-Ó gyere, balra fordulás.-mondtam, majd fényt láttam. Teljesen meglepődtem, és azonnal oda akartam menni, ezért gyorsítottam a tempón, lehet szegény Ellcryst is lehagytam. Amint odaértem a fényhez, realizáltam, hogy van egy nyílás, elég magasan a plafonon, ahonnan beszűrődik a hold fénye. -Te jó ég, idő közben tényleg beesteledett.-mondtam.-Gyere, keressünk egy jó menedéket.-fogtam meg a lány csuklóját, és magam után húztam, míg a másik kezemmel világtottam magamnak az utat.Ahogy haladtam, a járat egyik oldalra kiszélesedett félkör szerűen, így itt megálltam. -Asszem jó lesz.-mondtam, majd a szedett fából csináltam egy kis tábortüzet. A kabátomat levettem, és a földre terítettem. -Ülj csak erre.-mutattam a lánynak, majd én lehuppantam a földre, és nekidőltem a falnak.

2016.08.29. 13:10 Dzsungelharcos

Gaizelus bizonyára nem lelt megfelelő beszélgetőpartnerre bennem, ám számomra személye igazán megmosolyogtató társaságnak tetszett.  Persze csak a szemeit forgatta minden mondatomra, és arcára kiült az undor, az sugallva, hogy engem, Maryt, és az összes többi embertársamat gusztustalanoknak tart. Komolyan mondom, ha gondolkodok egy kicsit, már most rájöttem, hogy része felől a világ nem jelent mást, csak önmagát és Safiyát.. Áh, de Safiya biztos fog neki örülni-már előre látom, ahogyan Morci a karjaiba ugrik..Vajon ő emlékszik Gaizelusra? Hmm-hmm.. Ki tudja..  Ami teljes mértékben felháborított, hogy viccnek nevezte az én létfontosságú mesterségemet.  -Én ténylegesen sárkánypapnő vagyok, és ha még egyszer nevetségesnek tartanád ezt a szakmát, akkor egy szavamba kerül, és buumm! El vagy átkozva.-kacsintottam rá fenyegetően. Noha jómagam szintén viccnek szántam ezt az átkozósdit, ami talán a hangszínemből is hallhatónak bizonyult.. De Morcinál nem lehet tudni, mit ért meg..  Ajjajj..Megkérdőjelezte a karizmám működését.  -Természetesen beválnak az áldásaim! Habár az imáim nem teljesülnek tonnaszámra..de véleményem szerint csupán azért, mert kissé nagy kéréseim is szoktak lenni.. Amivel nem szabad megterhelni szegény sárkánylelkeket.-folytattam volna tovább is, ám épp hogy alkalmam volt befejezni szónoklatomat, az imént hallott morgás, morajlás felerősödött.  Szerencsémre Gaizelus elkapott, mielőtt megkóstoltam volna a talaj csudás ízét az orcámmal. Rögvest kapott a lehetőségen, és elkezdett lehordani engem. Hümmphhf.  Ekkor a zaj méginkább erősebb lett, amire a kedves útitárs is felfigyelt, és intett, jobb, ha odafigyelünk. Bólintottam, de.. kétségkívül ijesztő volt az a hang. S hirtelen lépteink nyomán estek,zuhantak a kődarabok, beomlott a fal, susogott a por! Nem volt más választásunk, futni kellett tehát. Felvettem a tempót Gaizelussal, mivel nem volt szándékomban ismét  elesni, hisz a kezünk mindig össze volt kötve, ám egyszeriben zsákutcába botlottunk. Pontosabban egy szakadék volt előttünk. -Hát.. ez.. pech.-értettem egyet vele, ő nagyon ideges lett. Én s nekiláttam gondolkozni, mitévők legyünk, de hirtelen Gai magával ragadott és elszakította a madzagot. Belé kapaszkodtam, bár nem fogtam fel, mit is csinál pontosan, s tényleg az áldás kérésére fókuszáltam. Elrugaszkodott, mire én hangosan sikítottam egyet. Bár mit ne mondjak, elég zavarbeejtő is volt a dolog, így ez is rátett egy lapáttal. Ám ekkor megszűnt a moraj, és csak azt éreztem, hogy nincs szilárd talaj a lábunk alatt. Gaizelus fél kézzel kapaszkodott egy sziklába. Igazán nem szerettem volna sietni, mert a helyzet tetszetős volt, de mivelhogy nem akartam meghalni, sebesen felmásztam előbb én a titkos járatba, majd Gaizelust is segítettem volna felhúzni,de elcsapta a kezemet. Pislogtam kettőt, aztán nagy hurrában törtem ki. -Ezt még egyszeer! -mutattam ki érzéseimet, végtére ugyanis igazán  tetszett ez a egész muri. -Jó fiú. Köszii.-paskoltam meg Morci fejét. Nagy hálát éreztem iránta, mert abszolút elképzőlhetőnek véltem, hogy esetleg ott hagy a beomló sziklák közt.  -Túléltük!-sóhajtva felálltam, leporoltam magam.- Hát ez nem sokon múlott..-fűztem hozzá, és Gaizelus arcát fürkésztem. Tartottam az előttünk elterülő járattól, de más lehetőségünk nem lévén, kénytelenek leszünk elindulni. Tettem is pár lépést előre, de felfigyeltem valamire. A mennyezetről egy hatalmas kődarab csüngött le, és ismét hallatszódott valamiféle rezgés. A baj csak az volt, hogy a kő épp Gaizelus fölött, a járat elején lógott, és megindult. Odarohantam, és ellöktem őt, nehogy ráessen. Tudtam, hogy a becsület arra késztet, viszonozzam neki a tettét, hiszen mégis megmentett, és szerény személyem egyedül nem lett volna képes átugrani a hasadékot. Csakhogy e módon a kő pont rámzuhant,és egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet.

2016.07.29. 18:57 Krémlovag

Ahogy haladtunk tovább, kérésemre Aeron is mesélni kezdett. Megosztotta velem, hogy azért nem lett sárkányölő, mert megelégelte a csőlátást és világot akart látni. A falujukban mindenki sárkányölésre szomjas, s sokan már versenyeznek vele, ki tud többet ölni. Azon a véleményen volt, hogy nem feltétlen kell életben hagyni őket a veszélyességük miatt, de keresni sem kellene a teremtményeket csak azért hogy levadászhassák őket. Azt is hozzátette, hogy Nathaniel nagyapja miatt gondolja így. -Oh!-szólaltam meg egy halvány mosollyal. Elmesélte, hogy míg a szüleik távol voltak, Nath nagyapja sok történetet mesélt nekik. Ezt hallgatva elképzeltem, ahogy a kicsi Nath és Aeron csillogó szemekkel ülnek a földön, egy szönyegen, s áhítatosan hallgatják a mellettük a hintaszékben ülő nagypapa meséit. Ahogy Aeron elkezdte elmesélni a kedvenc történetét, amit tőle hallott, szinte ittam a szavait. Ahogy előadta az egészet, úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna. A történet Nathaniel ükapjáról szólt, aki bár sárkányvadász volt, mégis gondoskodott egy bébisárkányról, akinek megölték az édesanyját. Az az előadásmód, ahogy Aeron előadta! Jól csinálta, mert magávalragadott a történet, de mindig kizökkentett egy kicsit, mikor felfigyeltem arra, micsoda jó hangja van...  Amikor ahhoz a részhez ért, hogy a teremtmény apja eljött a kicsinyéért, azt vártam, hogy majd a hatalmas fenevad biztos széttépi Nath ükapját, vagy valami legendás csatára kerül sor, de őszintén meglepett az a befejezés, hogy az apasárkány egyszerűen csak elvitte a gyermekét, és nem bántott senkit sem. Nyílvánvalóan azért volt számomra ez megdöbbentő, mert én csak a pusztításra képes, kegyetlen, gyilkoló sárkányfajtával találkoztam, és ismertem eddig, s egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy az ilyen gigantikus szörnyetegek képesek békésen is lerendezni a dolgokat. Ez a történet azonban tudatosította bennem azt, hogy nem minden sárkány olyan, mint amelyik kipusztította az otthonomat. -Ezek szerint, ha a fészekhez érünk és ha netán szembe kerülünk pár sárkánnyal, akkor lehet esélyünk a túlélésre.-mondtam vigyorogva.- Sőt, még az is lehet, hogy az a sárkány-ha találkozunk vele-, akit Nath rokona megmentett felismeri Nathban a megmentőjét...-gondolkoztam el.-Szerinted ez lehetséges? Több, mint egy évszázada lehetett...A sárkányok sokáig élnek, de vajon..emlékezhetnek mindenre?-morfondíroztam. A továbbiakban Aeron megosztotta velem a véleményét, hogy a sárkányok okkal támadnak, de akkor senkit sem kímélve. Erre csak bólintottam, jelezvén az egyetértésemet.  Ekkor azzal folytatta, hogy ők is megkapták a sárkányölő kiképzést, tehát tudnának sárkányt ölni. Ez volt az a mondat, ami végérvényesen is bebiztosította a nyugalmamat. -Akkor nem csoda, hogy olyan jól tudtok bánni a fegyverekkel..-utaltam vissza a korábban történt kis rajtaütésre, ami minket ért. Hozzá tette még, hogy ha a helyzet úgy hozza, akkor sárkányt ölne, majd szabadkozott, hogy ez kicsit vérmesen hangozhatott. Ezen nevettem. -Dehogyis!-legyintettem a kezemmel.-Inkább úgy hangzott, mint egy elvetemült harcos, aki bármi áron, megvédené az övéit.-vigyorogtam. Azután közölte velem, hogy tudjam, biztonságban vagyok, és emellé társult egy kacsintás is. Egy pillanatra lesütöttem a szemem. -Ezt tényleg jó tudni... De nem is a saját biztonságom miatt aggódom...-pillantottam sejtetően fiúra. Ekkor hirtelen valami különös hang járta be az alagutat és a falak is remegni kezdtek. Automatikusan közelebb húzódtam Aeronhoz és észre sem vettem, de belékaroltam. Ám ez a furcsa jelenség hamar abba maradt és utána realizálodott bennem, hogy épp mit csinálok a fiúval. -Oh, bocsánat!-engedtem el hirtelen és éreztem, hogy kicsit elpirultam. Komolyan, áldom ezt a félhomályt, hogy nem látszik ilyenkor a fejem.-Csak azt hittem, hogy valami beomlás lesz vagy ilyesmi...-szabadkoztam zavaromban.-De úgy tűnik itt nem történt semmi..Remélem a többiek is egyben vannak..-tettem még hozzá. Egy kisebb csend után újra megszólaltam. -Egyébként Aeron..nagyon hálás vagyok, hogy ennyi mindent elmondasz nekem. Jól esik, mert úgy érzem, bízol bennem..és ez nekem nagyon fontos. Mármint..maga az őszinteség. Fontos.-mondtam.-És remélem, hogy Nathaniel nem fog kibelezni, ha megtudja, hogy beavattál a kis titkotokba..-tettem még hozzá mosolyogva. További kérdéseimre sem adott megfelelő válaszokat a lány. Az útitársairól sem tudtam meg többet. Azt mondta, erre csak ők tudnak megfelelő választ adni nekem. A szemeimet forgattam. Ezt egyszerűen nem hiszem el! Miért nem képes normális válaszokat adni? Tényleg ilyen sokat kérdeznék? De nem tehetek róla, ha egyszerűen aggódom Safiya miatt, muszáj megtudnom, hogy mi van vele, mik a körülményei... Viszont, ahhoz hogy ezt elérjem, jelenleg csak kérdezni tudok...Azonban úgy tűnik türelmesnek kell lennem. Ha kijutunk ebből az átkozott barlangból minden megoldódik. Mary végül összekötötte a kezünk egy vékony madzaggal és így indultunk tovább, s közben kezdte elmagyarázni, hogy pontosan mi is ő valójában, mi is a foglalkozása, mit csinál, mint "sárkánypapnő". A következő dolgokat osztotta meg velem: Egy Sárkánypapnő egy nagyságos "Sárkányszellemhez" imádkozik; áldást kér a sárkánylelkektől és dicsőíti őket. Felhúztam a szemöldököm. -Ez valami vicc?-kérdeztem, hiszen én elképzelni sem tudtam, hogy egyáltalán vannak még olyan emberek a sárkányölőkön kívül, akik tudnak rólunk..Ráadásul ezek nem levadászni akarnak, hanem egyszerűen szeretnek és kedvelnek bennünket. Mivel én eddig csak olyan halandókkal találkoztam, akik megakartam ölni vagy fogjul ejteni, azt hittem csak szórakozik velem...Azonban a lányt elnézve nagyon is komolyan gondolta a dolgokat, látszott rajta, hogy mennyire fontosnak tartja tisztelni a sárkányokat. -És ezek az áldások és imák beválni szoktak?-érdeklődtem. El nem tudtam képzelni ez, hogyan működik. Azt mesélte még, hogy az átlagos papnőkkel ellentétben, más varázslatos dolgokat is tudna mondani, de szerinte az úgy izgalmas, ha útközben tudom meg. -Köszönöm, hogy igyekszel figyelni arra, hogy izgalmas utam legyen...-irónia csengett a szavaimban, miközben a szemeim forgattam. Már meg sem lepődöm, hogy így áll hozzá a dolgokhoz. De tény, most hogy megtudtam, hogy röviden mit is csinál ő, mint egy sárkánypapnő, kicsivel jobban kezdtem megbízni benne. De csak kicsit! Legalább tudom, hogy ha netalán visszaváltozom, nem fog nekem támadni, mint egy őrült. Vajon leborulna előttem, ha megtudná, hogy sárkány vagyok?De lehet el sem hinné...Vagy sokkot kapna..Jobb is ha nem tudja... Azonban volt még valami, ami még érdekelt a foglalkozásával kapcsolatban. -Miért választottad azt, hogy sárkánypapnővé váljál? Találkoztál már valaha sárkánnyal? Ha még nem, lehet ha találkoznál eggyel, megváltozna a véleményed...-mondtam. Most magamból kiindulva meg sem érdemelném, hogy imádkozzon hozzám egy mocskos ember...Meg pár nálam sokkal vérszomjasabb sárkány sem érdemelné meg... Ekkor hirtelen megbotlott, és majdnem sikeresen orra esett, de még időben megtudtam fogni a csuklóját, és sikerült elkapjam. -Mégis mi a fenében sikerült megbotlanod? Jobban is figyelhetnél magad elé..-korholtam le a lányt. A következő pillanatban az egész járat beleremegett valami földöntúli morgásba. Olyan volt ez a dörmögés, mint mikor alvás közben valaki hozzám ér, és morgok egyet, hogy hagyjon aludni. -Hm...Azt hiszem nem vagyunk egyedül..Jobb lesz ha odafigyelünk.-jegyeztem meg. Őszintén szólva egy kicsit aggódtam. Ha sárkányként jönnék itt most végig-bár nem férnék be- nem aggódnék annyira, ha netán küzdeni kéne valamivel, de az a hang egyértelműen valami nagy teremtményből származott és egy ilyen kicsi testtel egy nagyobb elleféllel szemben meggyűlne a bajom.. De lehet csak a járatok erősítették meg a morgást és igazából egy kicsi barlangi lakó játszadozik velünk...  Nem volt időm tovább gondolkodni ugyanis mögöttünk elkezdett beomlani az alagút. A törmelékek hangos puffanással csapódtak a földnek, s egyre csak felénk közeledett, eltűntetve az utat mögülünk. -Már csak ez hiányzott! Futás!-adtam ki a "parancsot" és a lánnyal együtt az egyetlen irányba ahová tudtunk menni-előre- szaladni kezdtünk.  Szélsebesen szedtük a lábunkat, végig úton, hol balra, hol jobbra fordultunk, ám az, hogy vészesen közelített a hátunkhoz a folyamatosan omladozó járat törmelékei nem volt elég. Amint újra elfordultunk jobbra, észrevettem, hogy az ösvényünk nem folytatódik sehol, mintha elvágták volna s egy nagy üresség tárult elénk. -Ez nemigaz! Ez nem..lehet..igaz!-adtam hangot az idegességemnek. Amint az út szélére értünk, nagyon gyorsan kellett gondolkozzak. Úgy 2 percünk volt, hogy kitaláljunk valamit, ha nem akarom, hogy összenyomjanak minket a törmelékek és itt haljunk meg.Körbenéztem. Mögöttünk közelít nagy sebességgel az ítéletünk sziklái, előttünk a semmi, ha még egyet lépek leesek. Egy nagy lyuk volt alattunk. Az alján lehet víz van, de iszonyat mélyen lehet, nem merem megkockáztatni, hogy leugorjunk, mert lehet sosem jutnánk ki onnan, ráadásul még az innen leeső kövek/sziklák/törmelékek is simán összelapíthatnak ott. Azonban velünk szemben, a lyuk túloldalán, a másik oldalon megpillantottam egy másik alagútat. Lehet nem alagút, de ha odatudnánk jutni valahogy, megúszhatnánk az összelapítást. Ahogy jobban szemügyre vettem, láttam, hogy oda tudnék ugrani, és éppenhogy megtudnék kapaszkodni benne. Nincs időm mást kitalálni!  Maryhez fordultam és a lehető leggyorsabban elszakítottam a madzagot, amivel össze volt kötve a kezünk.  -Ez most csak hátráltat..-magyaráztam. Aztán hirtelen felkaptam a lányt a hátamra.-Most nagyon erősen kapaszkodj!-utasítottam. -És most kérj áldást a nagyságos sárkánylelkektől, hogy segítsenek!-tettem még hozzá. Semmi hitem nem volt azzal kapcsolatban, hogy most a lánnyala hátamon képes leszek átugrani a másik oldalra. Egyedül még simán ment volna, de Maryvel most nehezebb lesz. Nagy levegőt vettem, és kicsit hátrább mentem. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Aztán amikor éreztem, hogy már majdnem ránk omlik a járat,  Maryvel a hátamon előre szaladtam és az utolsó pillanatban elrugaszkodtam a talajtól. A kezem kinyújtottam és éppenhogy megtudtam kapaszkodni a másik oldalon lévő alagút aljában. Végig csukva volt a szemem, nem mertem kinyitni. Csak hallottam, ahogy a mögöttünk lévő járat végérvényesen is beomlott és a morajlás abbamaradt. Én pedig Maryvel lógtam a semmibe.

2016.07.24. 21:15 MakotKakóm

Safiya nem tudta eddig, hogy hívják a fejünk fölött csüngő kis lényeket. -Hát a tudományos neve ez... hogy használnak-e rá valami más nevet, azt én se tudom.-emeltem fel a tekintetem és csodáltam meg őket még egyszer utoljára. Nem ismertünk a barlang hosszát és igen, tényleg előfordulhat hogy itt fogunk éjszakázni. -Marynél semmi sincs... ő min fog aludni?-jutott eszembe csak úgy hirtelen. A gondolataim már csak a sárkány-ember kapcsolat körül forogtak. Valahogy két ellentétes gondolat cikázott a fejemben, amik egyáltalán nem fértek össze. Valahogy a vérmes, faluromboló sárkány képe nehezen fért meg a Safiya-féle, kommunikálni képes sárkány mellett. Valamiért már emberi síkra hoztam őket, hiszen... egy embert se lehet elítélni a másik ember bűne miatt. Pont ekkor mondta, hogy a történetem valószínűleg igaz, hiszen ott van nálam a bizonyíték. -Ez...?-emeltem meg megint. Azt mondta, hogy a sárkányokat nem lehet állatként kezelni, mivel sokkal intelligensebbek annál, mint amennyire azt gondolnánk. Sőt még statisztikai adatokat is felhozott, hogy mennyi támadás van, és hogy azok miért következnek be. -Ez elég sárkánypárti volt...-szögeztem le, bár egy sárkánytól mit is várhattam volna.  Valamiért elmosolyodtam... természetes hogy védeni próbálja a faját, én is ezt tenném...., vagy nem. A kérdésemre felettéb meglepő választ kaptam. Azt mondta, hogy a gyilkolás szerinte bűn. Ekkor valamiért a cinikus énem tört fel, és felvontam a szemöldököm. Viszont ostobaságnak tartotta azt az elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt és ezzel én is egyetértettem. Ellenzett minden nemű háborút, és szeretne abban hinni, hogy mindent meg lehetne oldani háborúk nélkül, de tudja hogy ez nem lehetséges, viszont ez nem feltételenül azt jelenti, hogy egy konfliktus során bárki életét is el kéne vennünk. Végül pont azt mondta, amit hallani akartam... neki az egész, hogy egy falut leromboljon, egyszerűen nem érné meg, nem tudna utána békében élni. Ekkor eszembe jutott, hogy eddig én mit csináltam. Elég sok sárkány öltem le, még ha nem is annyit, amennyi felér egy falu lakosságával, de azért mardosott a bűntudat. Nem, nem azt sajnáltam hogy meg kellett ölnöm őket, mert muszáj volt megállítanom őket. Azt sajnáltam, hogy egyáltalán nem tudtam megismerni őket. Nem tudtam hogy micsodák... úgy öltem meg őket, hogy meg se tudtam ítélni helyesen cselekednek-e. Még egy lovat se ütünk halálra, csak azért mert kiszabadul az istállóból. -Ne... ne haragudj...-mondtam picit halkan. Ekkor megfogtam őt, és magamhoz szorítottam. Pár másodpercig még úgy tartottam, majd mélyet lélegeztem, majd elengedtem. -Ez most kellett, bocsi.-szedtem össze magam.- Menjünk, keressük meg a kiutat! Mentem előre most nagyobb lépésekkel. -Most lehet rosszul fog kijönni, de én elég önző ember vagyok, és azért amit akarok, bármit képes vagyok megtenni.-kezdtem bele a monológomba.- Mellőlem nem vehetik el úgy a szerettemet, hogy ne tettem meg volna ez ellen mindent. Viszont, feláldozni se áldoznám fel magam. Mármint... én ebben hiszek. Ez az én életem. És... ha kell háborúzok, ha kell...-ekkor elhallgattam.- Az a lényeg, hogy szeretnék mindent magam mellett tudni, ami fontos számomra.- ránéztem majd sóhajtottam egyet.- Gondolom eddig se tartottál szentnek, de most pláne.

2016.07.24. 21:03 Pórázos Domina

Úgy tűnt Nath nincsen teljesen tisztában a felmenői foglalkozásával, ezek szerint én is jobban tudom mint ő saját maga? Most azt kívántam, bárcsak mesélhetnék neki a férfiről, már amire emlékszem. Ő sajnos nem találkozhatott vele, de nekem volt szerencsém, és életem egyik sorsdöntő találkozása volt. Az a gyanúm beigazolódott, hogy Nath hitetlen az egész históriával kapcsolatban. Ahj, bárcsak megpóbálhatnám a karom és mondhatnám neki:"-Hahó, én vagyok az élő bizonyíték!" Ez persze lehetetlenség. Miközben én ezen gondolkozta, a szemem sarkából azt láttam, ahogy Nath megcsúszott. -Óó..-nyögtem ki ennyit, majd amikor láttam hogy megmaradt az egyensúlya, nem bírtam visszatartani a nevetést. -Nevetségesen kapálóztál.-mondtam mosolyogva. Ekkor felhívta a figyelmemet a plafonon csüngő élőlényekre, ráadásul tudta, mik is pontosan. -Húha, szóval így hívját... mármint hívják őket?-kérdeztem zavartam, majd még picit csodáltam őket.  Amikor kissebb voltam láttam őket egy barlang belsejében amikor bementem felfedezni, de én csak földi csillagoknak hívtam őket. Ő persze nem azért mutatta nekem őket mert milyen szépek, hanem mert eze az élőlények vízközelben élnek, ezért nagy az esélye hogy mi is találunk egy barlangi patakot vagy tavat, így felvetette az ötletet, hogy megfürödhetnénk benne. -Remekül hangzik.-mondtam.-Nem tudhatjuk melyik járat mennyire hosszú, még az is lehet hogy itt éjszakázunk.-sóhajtottam. Ő elágazás után kutatott, gondolom tóra gyanakszik. -Sajnos nem látok túl jól sötétben.-mondtam, de azért nézelődtem. Én igazából azzal voltam elfoglalva, hogy  megtaláljam az elágazást, szinte észre sem vettem a csöndet, de ő megtörte azt. Engem kérdezett, hogy a történet igaz-e. Akaratlanul is nevetésben törtem ki. -Viccelsz?-kérdeztem.-Ott van az élő bizonyíték nálad.-mondtam egy mosollyal.-Tudod, a sárkányokat nem lehet állatként kezelni, bár nem értjük mit mondanak, de sokkal intelligensebb faj, mint azt bárki gondolná, tisztelik egymást, és nem hallottam még olyan esteről, hogy sárkány sárkányt ölt volna.-mondtam.-Összetartó közösséget alkotnak. Ráadásul megfigyeléseim és becsléseim alapján, a populáció mindössze 2%-a támad falvakra vagy emberekre, és azt is valamilyen előzmény miatt teszik.-mondtam el a véleményem, bár ez kicsit sárkánypártian hangzott.. Nathra tekintettem, próbáltam leolvasni róla mit gondolhat most,de csak azt láttam rajta, hogy van még valami, amit meg akar kérdezni. Érdeklődve néztem rá, majd egy nagyon furcsa kérdést tett fel, nem is nagyon tudtam mire céloz pontosan, de úgy gondolom megválaszolom, csak úgy szimplán. -Szerintem a gyilkolás minden tekintetben bűn. Nem vagyunk istenek, hogy döntsünk más életéről, bármilyen alantas dolgot tett, és azt is ostoba elvnek tartom, hogy a cél szentesíti az eszközt.-mondtam.-Ellenzek minden nemű háborút, dúljon az ember és ember közt, vagy akár köztünk és em... khmm... sárkányok közt.-itt sóhajtottam egyet.-Tudom hogy nem oldható meg minden erőszak nélkül,mint ahogy azt utunk során is tapasztaltuk, és néha igen is erővel kell fellépnünk, hogy helyreállítsuk a rendet ,de az nem jelenti azt hogy ölnünk is kell, szóval ha a példádnál maradunk, akkor a válaszom, nem. Nekem nem érné meg egy falu, vagy akár egy ember megsemmisítése azt, hogy utána békében éljek, tekintve hogy onnantól kezdve nem hagyna nyugodni a bűntudat. Furcsamorajlást hallottam, és a járatunk egyik fala is porzani kezdett, de egy idő után ezt abbahagyta. -Érdekes..-jegyeztem meg. A felszólításomra halgatott, és rá mosolygott ami melegséggel töltötte el a szívem. Bár csak pár napja ismerem, borzasztó érzés volt őt letörtnek látni. -Ugyan, én köszönöm hogy megosztottad velem.-mosolyogtam a lányra szelíden. Nos a lány a várt reakciót mutatta, teljesen meglepődött azon, hogy tisztában voltam hogy miféle faluból származik. Végül megkötöttük a kisujj esküt, és elmondtam neki az igazat a származásommal kapcsolatban, amiből egyből kikövtkeztette, hogy Nath is sárkányölők sarja. Nos, őt nem akartam elárulni, de nincs mit tenni, egyértelmű volt hogy kikövetkezteti, nem is volt nehéz. -Valóban.-mondtam.- Lényegében nem akartunk ugyanabban a faluban megöregedni ahol születtünk.-mondtam majd befordultam balra.-Gyere.-intettem a lánynak. Ekkor megjegyezte, hogy milyen jól hangzana, ha a sárkányvadászként emlegetnének. -Igazán epikus.-nevettem. Aztán arra kért engem,hogy meséljek még magamról, avagy rólunk, mert szeretne jobban megismerni. Akarva akaratlanul is zavarba jöttem a megfogalmazásától, és ennek következtében egy idióta vigyor ült ki az arcomra. Érdekes, eddig sosem kellett senkinek sem mesélnek magamról. A faluban mindenki ismert, mindenki tudta, kivel mi történt, az utazásain során pedig nem tartottuk fontosnak, hogy barátokat szerezzünk, de ez most más. Ismeretlenekkel kezdtünk bele egy új útba, kikerülhetetlen hogy megosszunk magunkról dolgokat, én pedig nem szeretnék hazudni, legalább is amiben tudok szeretnék igazat mondani. -Khmm..-köszörültem meg a torkom, mert kicsit elgondolkoztam.-Nath indokát nem tudom, miért nem maradt, d e én amellett hogy világot akartam látni, megelégeltem a csőlátást. Tudod, a falunkban az összes jelenlegi vadász ha sárkányt lát vérszemet kap, és azonnal meg akarja ölni, sokan már versenyeznek is. Nem mondom, hogy életben kell hagyni őket, mert veszélyesek, de úgy gondolom hogy amíg nem jelentenek veszélyt, nem kell keresnünk őket, csak hogy megölhessük őket.-sóhajtottam.-Ez a gondolkodás is Nath nagyapja miatt ragadt rám.-gondoltam vissza.- Tudod Apáink sokat voltak terepen, így ránk a nagyapja vigyázott sokszor. Rengeteg történetet mesélt nekünk, van is egy kedvencem, az még elég valósnak tűnik.-mondtam, eléggé nosztalgikussá vált a hangulatom.- Szóval, a sztori úgy szól, hogy egyszer Nath ükapja és a falu egy hatalmas sárkányt látott a falu közvetlen közelében elterülő tisztáson, így oda mentek, hogy megöljék a fenevadat. A jégsárkány nagyon agresszív volt, így arra a döntésre jutottak hogy minnél előbb ki kell iktatni, így egy íjász végzett is vele. A fontos részeit elszállították, és Nath ükapja valamiért körülnézett még a tisztás körül elterülő fák közt, és az egyik mélyedésben egy bébisárkányt talált.-meséltem a történetet, és próbáltam úgy hangsúlyozni, hogy igazán izgalmas legyen.- A faluba nem vihette vissza, de kivégezni sem akarta az ártatlan jószágot, így elkezdte etetni. Nem tudom meddig nevelgette ott, talán 4-5 napig, amikor is a kicsi apja eljött érte, és el nem hiszed, de nem ölte meg Nath ükapját, hanem jámboran magához hívta a kicsinyét, és elszállt. Azóta sem láttunk sárkányt a falunk közvetlen közelében.-mondtam.-És ami még durvább, hogy a kicsi egyik foga kipotyogott, míg Nath felmenője vigyázott rá, és az a kis fog most is ott fityeg Nath táskáján, majd ha újra összefutunk elkérem tőle, hogy megmutassam.-mondtam izgatottan.- Szóval, én azon a véleményen vagyok, hogy a sárkányok okkal támadnak, de akkor kegyetlenül, senkit nem kímélve.-mondtam.-A kiképzést mi is megkaptuk Nath-al, tudnánk sárkányt ölni.-mondtam.-Szóval, ha a helyzet úgy kívánja, én megtenném.-mondtam és a lányra néztem.-Ó bocs, ez kicsit vérmesen hangzott.-tettem a tarkómra a kezem.-Mindenesetre tudd, hogy biztonságban vagy.-kacsintottam a lányra. Ezek után valami különös hangra, és a falak remegésére lettem figyelmes de ez kisvártatva abba maradt, így nem akartam különös jelentősséget tulajdonítani neki.

2016.07.24. 20:51 Vörös cipellők

Nagyon élveztem, ahogyan Morci reagált a szavaimra. Látszott, hogy nem is nagyon értette, pontosan miről beszélek, de azért próbálta elhitettetni velem. Rákérdezett a többiekre is.  -Milyen kíváncsi vagy, Gaizelus!-sóhajtoztam.-Ellcrys is velünk van, továbbá, ahogyan sikeresen kitaláltad-tehát tudsz számolni, mégsem üres a fejed-még kettő csodálatos jellem bővíti a csapatot! Hogy kik? Szerintem erre csak ők tudnak megfelelő választ nyújtani..Ha nem hiszed, járj utána!-javasoltam neki. Amikor undorítónak neveztem, majdnem szétrobbant a feje és láthatóan teljesen kiakadt. Haha!  -Ez a piros szín igazán kiemelte a szemeidet.-kacsintottam rá, miután csendesen meggyőzödtem róla, lenyugodott. A madzagomnak várhatóan örült. Kérését teljesítve lazán összekötöttem a kezeinket.  Miközben nesztelenül sétáltunk, a lélegzetét figyeltem. Hmm.. Ez a teremtés olyan arrogáns, és úgy lépdel ebben a járatban, mintha pontosan tudná, merre megyünk. Tipikus hím! Sárkánypapnő mivoltom felől érdeklődött. Eszméletlen, mennyi kérdést tud feltenni egyszerre! Komolyan mondom, az ivászati verseny után ezzel a sráccal benevezhetnénk egy tehetségkutatóra. Gaizelus, a hatalmas, akinek kérdésmegfogalmazói adottságát senki sem tudja felülmúlni! Ahaha!  -Nos, a nagyságos Sárkányszellemhez zengnek imáim. Belőlünk, sárkánypapnőkből csak kevés van, és szerény személyem is mondhatni egyedi módon űzi ezt a szakmát. Áldást kérünk a sárkánylelkektől, és cserébe dicsőítjük őket, terjesztjük hírüket. Óh, hogyne lenne közük egymáshoz! Ezenkívül rengeteg más varázslatos dolgot tudnék mondani, de ez úgy izgalmas, ha közben tudod meg!-ám ekkor hirtelen megbotlottam és kezdtem elesni. Holly Molly! Úgy láttam, egy furcsa kőszerűség elmozdult a helyéről, és ekkor az egész járat beleremegett egy érdekes morgásba.

2016.07.21. 15:50 Barlangi Medve

A történetem elmesélése, meghathatta Aeront, ugyanis utána első dolga volt, hogy megöleljen. Kicsit meglepődtem, mert nem erre a reakcióra számítottam. Azonban a közelsége megnyugtatott. A karjai közt úgy éreztem magam, mintha egy biztonságot adó menedékbe kerültem volna. A szavai pedig csak mégjobban megerősítették ezt az érzést. -Aeron...-annyira meghatódtam, hogy csak a fiú nevét tudtam kinyögni. Lehunytam a szemem. Legszívesebben így maradtam volna egy jó ideig, azonban lassan eltolt magától. Felnéztem rá. A következő pillanatban letörölt egy könnycseppet az arcomról. Beleremegtem az érintésébe. Hirtelen rájöttem, hogy én ehhez a fiúhoz vonzódom. Valamint, ahogy korábban viselkedett igazolta azt is, hogy ő is hasonlóan viszonyul hozzám. Ez pedig azt jelenti, hogy rendesen működik közöttünk a kémia. Ezekre gondolva, éreztem, hogy a szívem hevesebben ver. Ahogy rám nézett... a kedves arca...az a melegség, amit a közelsége adott... Még közelebb akartam lenni hozzá. Ki akartam fejezni neki, mennyire nagyra értékelem a törődését. De hirtelen nem tudtam hogyan tehetném ezt meg...Már elindult a kezem, hogy én is hozzáérhessek az arcához, amikor óvatosan megrázott. Azonnal kizökkentett a korábbi státuszomból. Azt mondta, szedjem össze magam. Csak hevesen bólogattam. Majd a következő kérdésén akarva akaratlanul is kuncognom kellett. -Egy mosolygós Ellcrys rendel.-mondtam és egy őszinte, ragyogó mosoly ült ki az arcomra.-Nagyon köszönöm Aeron..-tettem még hozzá hálásan.  Ezután továbbindultunk s a fiú egy újabb kérdést tett fel. Ezúttal a származásommal kapcsolatban. -Tessék? Mégis..honnan tudod?-még a vér is meghűlt bennem. Az a hely egy sárkányölő falu volt. Az, hogy Aeron tud róla az azt jelentheti, hogy köze van a sárkányölőkhöz. Vagyis hogy talán ő is az... -Ez azt jelenti, hogy te..-nem fejeztem be a kérdést, mert zavart nevetésben tört ki.-Aeron ez komoly dolog!-szóltam rá kicsit erélyesebben. Ekkor úgy tűnt, eldöntötte, hogy beavat a dolgokba. Közelebb jött hozzám, és egyenesen a képembe hajolt. Ezen reakciója most zavarba hozott. Teljesen elpirultam. Jaj ne! Nem szabad hagyjam, hogy elcsavarja a fejem!  A kisujját nyújtotta.-Kisujj eskü?-húztam fel a szemöldököm kíváncsian. Azt mondta elárul nekem egy titkot, de nem szabad elárulnom a csajoknak. -Oh..-adtam hangot a meglepettségemnek. Valóban komoly dologról lehet szó, ha titokban kell tartsam. Csendesen bólintottam és odanyújtottam az ujjam, hogy megkössük az esküt. Mikor ez megvolt, egy sóhaj kíséretében közölte velem, hogy egy sárkányölő faluból származik. A fejemen biztos látszódhatott a meglepődöttség, de nem akartam közbe vágni, ezért csak hallgattam. Folytatta is, és kiderült, hogy ismeri az összes sárkánytámadásos történetet, még pedig az apjától, aki részt vett helyszínelésekben. -Wow...-először ennyit mondtam, majd még gondolkoztam kicsit az információkon.-Ezek szerint ezért ismered a falut...Hát..tényleg nem örülnének a lányok, ha ez kiderülne...Nem bíznának benned...Akarom mondani bennetek. Elvégre, ha Nathtel együtt nőttetek fel, akkor egy helyről jöttök, nemde? Ő is ugyanúgy döntött, mint te, gondolom... Miért?-érdeklődtem.-Úgy tudom, hogy a sárkányölőcsaládokban általában öröklődik a hivatás. Te mégsem ezt válaszottad. Pedig szerintem nagyon menő lett volna. "Aeron, a sárkányvadász"-nevettem.-Szerintem nagyon jól hangzik.-kacsintottam rá.-De tény, hogy rosszul jönne ki a jelenlegi helyzetünkben...-közöltem a tényt.-Mesélj még, kérlek! Szeretnék többet megtudni rólad..a családodról..a szokásaidról. Szeretnélek jobban megismerni.-vallottam be őszintén.   Mit ne mondjak, ezzel a Mary nevű teremtéssel felettébb nehéz társalogni. A sok kérdésem valószínűleg meglepte őt, mert arra kért, hogy lassítsak. Komolyan ennyire nem tud követni?  Aztán végül sorjában próbált válaszolni a kérdéseimre. Úgy döntöttem előbb végighallgatom azután teszem fel a többi kérdést. Azt mondta valami Ellcrysnél találkozott a drága barátommal, ahol kiderült, hogy beleesett egy kútba. Pontosabban egy szökőkútba. Szegénykém! Milyen szörnyűségeken mehetett még keresztül! Ugyanúgy járhatott, mint én, csak ő feltűnőbb helyzetbe keveredett. A kérdésemre, hogy miért nevezi őt a barátnőjének, szinte lehordott, hogy nem tudok arról, hogy ugyanaz az érdeklődési körük. Erre csak szúrós tekintettel válaszoltam. Persze...Eltudom képzelni mekkora lehet az a "közös" érdeklődési kör... Meglepődött azon, hogy tudok arról, többen vannak. -Nem számít ki mondta, csak válaszolj! Nem válaszoltál minden kérdésemre...Ki az az Ellcrys.. ő is veletek van? Akkor az már három...ki a másik kettő?-kérdezősködtem tovább. Ezután újból megszólalt, és közölte, hogy van nála egy erős fonál és ha gondolom összeköthetjük vele a kezünk. Felhúztam a szemöldököm, majd gyanúsan méregettem a lányt. -Hol itt az átverés?-érdeklődtem, majd folytatta, hogy látja rajtam, hogy mennyire nem örülök annak, hogy fognom kell a csuklóját. Az nem kifejezés! Majd hozzá tette, hogy izzadok és, hogy elég undorító. -HOGYMII?-egy kicsit kiakadtam. Én vagyok az undorító?ÉN? Nem neki kell fogni egy mocskos teremtmény kezét! Paprika vörös lett a fejem és úgy éreztem mindjárt szétverem vagy a lányt vagy ezt az alagutat. Aztán Safiyára gondoltam. A hangjára..az illatára amit bár tompán, de éreztem. A tudat, hogy hamarosan viszont láthatom, hamar megnyugtatott. Nagyot sóhajtottam és elengedtem a lány kezét. Majd elé tartottam az enyémet. -Tégy ahogy mondtad.-feleltem, majd megvártam míg összeköti a kezünket azzal a fonállal. Megtettem volna én is, ha értettem volna hozzá. De...még csomót kötni sem tudok... Úgyhogy figyeltem a lány hogy csinálja, hátha később hasznomra válik. Mikor ez megvolt, tovább indultunk, s már sokkal jobban éreztem magam, hogy nem kell fogdosnom a lány "bársonyos bőrét", ahogy korábban emlegette. Eszembe jutott, hogy még valamit nem kérdeztem. -Azt mondtad sárkánypapnő vagy. Ez pontosan mit is jelent? Mit csinál egy ilyen "sárkánypapnő"? Sima papnőkről hallottam már, de "sárkánypapnőkről" nem... Van egyáltalán közük egymáshoz? Vagy a "sárkánypapnőknek" vannak speciális tulajdonságaik? Minél többet meg akartam tudni, mert el akartam kerülni a váratlan meglepetéseket.

2016.07.17. 16:06 Náthás

Safiya rögtön a lényegre kérdezett rá, hogy az ükapám sárkányölő volt-e. Ekkor egy pillanatra összerezzentem. -Hát... igen azt hiszem. ELméletileg igen,... az volt, de gyakorlatilag nem. Utána tovább vitte a gondolatmenetet, és a sárkány ölésre használatos fegyverekről beszélt, na meg hogy sárkányölő falukban készítik ezt. Egyre többet pillantottam rá, de ekkor csak annyit mondott, hogy a sárkány biztos nagyon is hálás ükapám tettéért. Ekkor megint belémnyilalt a gondolat, hogy voltaképpen ő is sárkány. Rákérdezett arra is, hogy én egyáltalán elhiszem-e ezt a történetet. Mivel eléggé kételkedő hangnemben meséltem el a dolgot. -Hát... igazából a nagyapám eléggé... bolond volt.-ekkor akaratlanul is elnevettem magam.- Mindig történeteket mesélt nekem, igazából azt se tudtam eldönteni hogy melyik történt meg és melyiket találta ki. Ahogy lépdeltem éreztem hogy valamin megcsúszik a talpam. Nem estem el, csak kicsit kibillentett az egyensúlyomból. Ekkor éreztem hogy a kabátomra is csöppen valami. Felnéztem, és számos fényes lényecskét láttam a plafonon. -Nézd csak! - engedtem le a lámpát, hogy jobban látszódjanak a fények.- Luminosa lárvák, még a fonalaik is látszódnak. Eszembe jutott valami, ami még jól is jöhet nekünk. -A közelben valahol lehet víz! Az ilyen lárvák mindig víz közelben élnek. Kicsit meg lehetne állni, és megmosakodni.-vetettem fel az ötletet.- A többiek miatt ne aggódj, biztos nem mennének el nélkülünk. -nyugtattam meg. Próbáltam pár másodperce fülelni, hátha hallok valami csobogás hangot, de mivel semmit nem hallottam, így biztos voltam benne hogy barlangi patak helyett egy tóval van dolgunk.  -Te nem látsz valahol valami elágazást?- kérdeztem meg, mert én semmit se vettem észre. - Na mindegy menjünk tovább, egy idő után csak belebotlunk valamibe.- és már rögtön el is indultam. Pár perces kínos csönd következett, és valamiért nem bírtam ezt elviselni, noha nem én vagyok a legbeszédesebb fajta. -Tényleg a történetem, szerinted... szerinted ez megtörténhet? Elég furcsa ide visszakanyarodni, de... érdekelne egy sárkány véleménye. Eddig sosem találkoztam még... hogy is mondjam, emberi sárkánnyal. Fogalmam sem volt, hogy miféle érzelmek és gondolatok cikázhatnak a fejükben.  Egy részben bűntudatom is támadt, elvégre... Safiyához hasonló lényeket öltem meg. Valamiért gombóc volt a torkomban, és eléggé feszültnek éreztem hangulatot.  Aeron most biztos nevetne rajtam, ha meglátna.  Viszont eszembe jutottak azok a jelenetek is, amikor egy sárkány lemészárolt egy falut. Vajon... mekkora a különbség sárkány és sárkány között...? -Safiya, te mit gondolsz. Megérne lemészárolni egy falut, csak azért hogy "láthatatlan" maradj? Mármint... megéri-e egy életet feláldozni, csak azért hogy úgynevezett békében élj?  Ez a kérdés még egy ember számára is furcsán jöhetett volna ki, de engem nagyon érdekelt. Bár lehet ezzel elárultam magam, hogy sejtek valamit vele kapcsolatban.

2016.07.17. 15:33 Bugyor

Nath csöndben és figyelmesen hallgatott engem, míg meséltem én és Gai történetét.  -Nos igen.-jöttem zavarba.-Nem tehettem mást, elvégre bajban volt.-sóhajtottam egyet.-Hjajj, emlékek. Ezek után elkezdtünk beszélgetni a láncról, amin mint kiderült egy apró tejfog lógott, mármint sárkányfog.  Döbbenten tekintettem a fogra amikor a kezembe adta, egy pillanatra meg is álltam,de láttam ahogy távolodik a fény, így gyorsan utána siettem.  Aztán belekezdett a történetbe. Elhűltem amikor meghallottam, de egyszerre melegség is töltötte el a szívem, akarva akaratlanul is elmosolyodtam, bár amikor  édesanyámról beszélt egy könycsepp gyűlt össze a szemem sarkában, amit még azelőtt letöröltem hogy legördült volna. A történetet tovább folytatta, de oda se kellett volna figyelnem, mert az emlékeim megelevenedtek. Hideg téli délelőtt volt, és édesanyámmal a kérlelésem miatt kimentünk a tisztásra, hogy gyakorolhassam az erőm, meg persze hancúrozhassak a hóban. Addig addig játszottam, míg sötétedni kezdett, így édesanyám rám szólt, hogy indulnunk kell,ám ekkor a közeli faluból kitörtek a falusiak, anyám gyorsan elrejtett a szemük elől, majd védelmezni kezdett, de egy íjjász a távolból eltalálta őt. Halálas találat volt, anyám erőtlenül rogyott a földre. Én megrémültem, mozdulatlanul bámultam kifelé, majd amikor anyám pikkelyeit és agyarait kezdték el eltávolítani a testéről nem tudtam tovább nézni a borzalmat. Nem sok idő telhetett el, azt hittem, már minden ember elment. Kidugtam a fejem a járatból ahova anyám terelt, és ekkor szembe találtam magam egy férfivel. Ő meredten bámult engem, arcán a részvét és a szomorúság érzelmei táncoltak. Lassan megközelített engem, majd elkezdett beszélni. Anyámnak hála már akkor is elsajátítottam a nyelvüket, így pontosan értettem mit akar. Ezek után ahogy Nath is említette a gondomat viselte, bár egyszer valami kemény ehetetlen dolgot hozott nekem, amibe a fogam is beletört, azaz kipotyogott, ez az a fog amit most a kezembe tartok. Ha jobban belegondolok Nath hasonlít a férfira, csak fiatalabb még. Egy kicsit elmerenghettem mert alig vettem észre hogy nath elfordult jobbra. -Szóval az ükapád sárkányölő volt?-kérdeztem, bár a választ tudtam, ám ekkor elmémbe hasított a gondolat, hogy ez picit furán hangozhatott.-Mármint, ha meg tudták ölni az anyasárkányt ahhoz kellettek a speciális eszközök amiket csak a sárkányölő falukban állítanak elő.-hadartam zavartan.-Mindenesetre, szerintem ez a sárkány emlékszik rá, és nagyon is hálás az ükapádnak a tettéért.-mosolyodtam el, majd visszaadtam a fogamat.-Bár, a hangnemedből ítélve, te kételkedsz a történetben?-kérdeztem.-Miért? Valamiért ez a történet meghatott, és elérte hogy megbízzak Nathban. A kérdésem nagyon hirtelen érhette a lányt, mert mintha kicsit meg is torpant volna, ezért én magam is megállta, és kérdőn a lányra néztem. A szemeit lesütötte. Úha.. jól belenyúltam. Éppen mondani akartam neki, hogy ha ilyen mélyen érinti őt, akkor hagyja, de belekezdett a mondandójába, így úgy döntöttem hogy figyelmesen fogom hallgatni. Először úgy túnt nem akarja megosztani velem, meg is értettem, az arcán és a beszédén is meglátszott hogy mélyen megrázhatták a történtek, ám kisvártatva meggondolta magát, és mesélni kezdett. Ahogy halgattam őt, egyre csak eltorzult az arcom. Elborzadtam azon, hogy történhet egyáltalán ilyen? Ki engedhette meg hogy ez történjen? Ahogy egyre több információt megtudtam, minden világossá vált számomra. Az apám is helyszínelt ott, és pont azért lett eltusolva az egész, ert úgy hírlett egy túlélője sem volt a katasztrófának. Persze még így sem tisztességes, hogy semmiféle emléket nem állítottunk,de így még felháborítóbb. Persze szükséges volt, hogy ne törjön ki a pánik, de akkor is.. Meghatott a lány története, teljes mértékben át tudtam érezni a fájdalmát, azaz próbáltam. A lány elkezdett szabadkozni, közben folytak a könnyek a szeméből amiket letöröltek, de újak gyűltek össze a szemében. Gondolkozás nélkül leraktam a földre a lámpát, majd a lány elé léptem, és szorosan a karjaimba zártam. -Szeretném hogy tudd, amióta megkezdtük az utunkat, nem avgy egyedül, és ez így lesz ha Safiya elérte a célját, mert nem fogom hagyni magamnak hogy egyedül maradj.-mondtam neki, majd picit eltoltam magamtól, de csak éppen annyira hogy láthassam a könnyes szemét. Letöröltem az utolsó elhullajtott könycseppet az arcáról,  ajd óvatosan megráztam a lányt.-És most, tessék összeszedni magad!-mondtam.-Hol van az én mosolygós Ellcryssem?-kérdeztem tőle, majd végigsimítottam a hátán. Gyorsan lehajoltam a lámpáért, majd picit spekulálni kezdtem. -Mellesleg, Daemarrelből származol?-kérdeztem tőle érdeklődve, majd leesett hogy kicsit furán jön ki, hogy én pont tudom a hely nevét.-Öhh...hhehehhe.-nevettem zavaromban.-Na jó.-léptem oda hozzá, és a képébe hajoltam, a kisujjamat kinyújtottam, hogy kisujjesküt tehessünk.-Most elárulok egy titkot, de csak akkor ha nem mondod el a csajoknak, ugyanis nem értékelnék!-mondtam, majd miután megkötöttük az esküt, egyet sóhajtottam.-Egy eldugott sárkányölő faluból származom.-mondtam.-Ismerek minden sárkánytámadásos sztorit,Apám nagyon sokat járt helyszínelni, és mindig beszámolt nekem a történtekről.-mondtam.-Azt hitte a nyomdokaiba lépek majd, háát.. nem jött össze.-vakartam meg a tarkóm.

2016.07.17. 15:06 Hans

A srác enyhén fogalmazva volt vicces. Szegény, ha tudná, hogy a kiscsákónak nem is ez a jelentése.. Remélem egyhamar nem fog kiderülni. A magyarázataira csak hümmögtem párat, hogy úgy tűnjön, elhiszem, és megnyugtassam. Anyagtan. Ahaha! Aztán hirtelen rámförmedt, hogy ne menjek bele az aurájába, pontosabban tartsam meg a tisztes távolságot és eltolt.  -Jajj, szívből sajnálom, barátom! Nem volt szándékom zavarba hozni.- színleltem.  Rosszul viselte, hogy Morcinak hívtam, és szinte vörösnek látszott a feje. Mekkora állat!   -Még hogy alantas név! Nem hogy örülnél, gyermek, ennek a megtisztelésnek, miszerint Mary becenevet talált ki néked!-majd bevallotta az igazi nevét. -Ooh, igazán örülök, drága Gaizelus!-lelkesedtem fel. Azt hiszem, ez a Gaizelus nem szeretett fellelkesültnek látni, ugyanis ismét felemelte a hangját. Az ő véleménye után csak azért megyünk jó irányba, mert ő vezet és fogja a karom. Erre inkább csak felhúztam a szemöldököm, és kuncogtam egyet.  Aztán a kis Morci morcosan válaszolt. Safiya fontos neki.  -Óh, ha nem mondod, fel sem tűnik!  Továbbá hirtelen folytatólagos mesélésbe kezdett. Az ezüsthajú bajtársam felfedezett  valamit, de mielőtt elmondhatta volna Gaizelusnak, ő váratlanul eltűnt! Majd, mielőtt bármit is kérdezhettem vagy megjegyezhettem volna, kérdésekkel bombázott meg. A kérdéseire egyszerre haladva válaszoltam.  -Ohoho! Csak lassan-lassan!-vettem egy mély levegőt.-Hát Ellcrysnél volt. Nem, nem hinném.. Beleesett egy kútba. Egy szőkőkútba. Jajj kiscsákó, hát ennyit sem tudsz? Ugyanaz az érdeklődési körünk! Könnyen megtaláltuk a közös témát Safiyával. Kedves volt. Nem sokat mondott.- ám mielőtt folytattam volna, ő azt mondta, információt kapott arról, hogy többen vagyunk. -Micsoda? A Paffját neki! Ki mondta ezt?- tudakoltam meglepődve. Bár, egyáltalán nem meglepő, hogy az eseteink után elterjed a hírünk. Ez van. El kell fogadni..  Aztán..hirtelen a kezeinkre terelődött a figyelmem, és kicsit megakadt rajtuk a tekintetem. Hű.  -Figyelj, kedves Gaizelus.. Van nálam egy elég erős fonál.. Ha gondolod, összeköthetjük a kezünket azzal. - a szabad kezemmel elő is vettem a táskámból. - Tudod.. látom rajtad, hogy nincs ínyedre bársonyos bőröm érintése. Meg..hát..izzadsz is..-itt megálltam.-És.. elég undorító.-fűztem hozzá. Őszintén, nem is undorodtam tőle, sőt! De kedvem volt heccelődni vele egy picikét.

2016.07.10. 21:01 PUFFOKOG

Aeron elmondta, hogy eleinte ő is eleinte összeboronálta Nathet és Safiyát. -Hogy-hogy csak eleinte?-érdeklődtem, majd megosztotta velem, hogy Nathaniel elég fatökű a lányokkal kapcsolatban. Felnevettem. -Valóban?Ki sem nézem belőle...Jó ezt is tudni...Akkor te az ellentéte vagy?-kérdeztem, miközben sunyin elvigyorodtam.  Rendesen kiakadt azon, hogy én már voltam őrizetben, de nevetett a hozzákapcsolodó történetemen. Feltette a kérdést, hogy akkor a mi kapcsolatunk sem kezdődött a legfényesebben. -Hát ami azt illeti, úgy ismertem meg, hogy nálam rejtőzött el az őt üldöző őrök elől.-nevettem.-Már akkor sem kerülte a bajt.-mosolyogtam. Megoszotta velem, hogy ők ketten Nathtel egész nap verekedtek, mikor megismerték egymást. -Tényleg?-kuncogtam.- Azt mondják, a fiúknál, ha verekedéssel indul egy kapcsolat, az nagyon szoros barátsággá válik. Azt hiszem ez igaznak tűnik.-tettem hozzá halvány mosoly kíséretében. Aztán ahogy tovább haladtunk, megosztotta velem, hogy ő természetes barlangnak tarja a helyet, a világító cuccok miatt. -Igazad lehet.-helyeseltem. Tovább haladva a járat jobbra vezetett, de Aeron majdnem nekiment a falnak. -Jajj,Csak óvatosan!-figyelmeztettem egy lágy mosoly kíséretében, majd őt követve befordultam én is. A következő pillanatban egy olyan kérdést tett fel, amire nem számítottam. Azaz számítottam, hogy majd lesz egy ilyen kérdés, csak arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Így e hallatán egy pillanatra megtorpantam. -Ehehehe..el is felejtettem, hogy ezt mondtam..-vakartam meg a tarkómat zavaromban. -Igazából Aeron...ehhez egy elég mély és szívszorító történet kötődik amibe nem szívesen mennék bele...-feleltem, miközben újra megindultam.-Sőt, talán untatnálak is vele...-tettem még hozzá egy szomorú mosollyal. Ezután a földre tekintettem. -Őszintén nem vagyok biztos, hogy megoszthatom e veled ezt az információt...de úgy gondolom előbb-utóbb úgyis el kell majd meséljem szóval mit számít, hogy korábban vagy sem..-vallottam be, hogy is érzek a dolog iránt. Ez'tán nagyot sóhajtottam. -Tudod..nem mindig abban a városban éltem, ahol most. Sokkal messzebbről származom. De annak a városnak a neve mára már a feledésbe merült. Ugyanis egy... sárkány... pusztította el azt a helyet.-itt egy kicsit megálltam, majd a kellő szünet után folytattam.-Hatalmas tűzvész volt...Az emberek sikítása, halálhörgéseik és az égő testek szaga borította be az egész területet...A családom..a barátaim..a szomszédaim...mindenki..odalett.-itt muszáj volt újra megálljak, mert éreztem, hogy a visszaemlékezés hatására elfog a remegés s könnybe lábad a szemem. Aztán, amikor újra erőt vettem magamon folytattam, de továbbra is egy gombóc volt a torkomban.-A sárkánnyal akkor találkoztam, amikor az apámnak próbáltam segíteni....sikertelenül...-hajtottam le a fejem.-Hatalmas üvöltése betöltötte az egész teret s én szinte sokkot kaptam tőle. Meg úgy..mindentől...Emlékszem a szemeire, ahogy találkozott a tekintetünk. Határozottan látott engem. De ezután...azthiszem elájultam, és később tértem magamhoz egy betegszobában. Akkor tudatták velem, hogy egyedül maradtam...-hallgattam el egy pillanatra.-Egyébként senki nem tud erről az esetről, illetve nem sokan, mert a birodalom eltussolta az ügyet...Nem akarták felzaklatni az embereket egy ilyen katasztrófa felfedésével. Nem is tudják, hogy van egy túlélő...-halkultam el.Nagyon régóta nem beszélhettem erről senkinek. Furcsa volt most, hogy megoszthattam valakivel és szinte áradtak belőlem a szavak.-Még egy nyomorult emlékkövük sincsen, Aeron...-szorítottam ökölbe a kezem.-Tudod, máig kísért ennek a sorscsapásnak az emléke...Hallom az életükért harcoló emberek sikolyait...a kétségbeesett kiáltásukat...és a bűntudatom folyamatosan mardos..hogy nem voltam képes segíteni...Még az apámat sem tudtam megmenteni a házunk égő romjai alól...Eltűnt az erőm...nem..nem tudtam..nem voltam képes...meg..meggyógyítani sem!-éreztem, hogy a könnyeim lecsorognak az arcomon és sírok. Nagyon gázul éreztem magam, mert így most Aeront is kellemetlen helyzetbe hoztam. Próbáltam magam megnyugtatni, kisebb-nagyobb sikerrel.-Bocsáss meg Aeron..nem akartalak ilyen..kényelmetlen...szituációba hozni...-szipogtam, miközben megtöröltem a szemeim. -Csak tudod..sokáig nem beszélhettem róla, és most...sok minden kijött belőlem..kérlek ne haragudj, hogy pont te kaptad ezt az "érzelmi dózist"-erőltettem egy mosolyt az arcomra.-Szóval,ez az ok, amiért nem "kedvelem" a sárkányokat.-zártam le végül a hosszadalmas válaszom. AA lány a fenyegetésemre közölte, hogy ő nem hazudik és a harcolás nem az ő szakterülete. Pompás! Elég választékosan beszélt, kicsi időbe tellett mire értelmezni tudtam a mondatait. Felvilágosított a "kiscsákó" kifejezésről, miszerint a szót akkor használjuk, amikor valami még rejtve van előttünk vagy megfejtettük a valódi mivoltját. -Óóó...-reagáltam meglepetten, de úgy, mint aki megvilágosodott. Hozzá tette, hogy ezt egy sárkánykutatónak tudnia kell. -Hogyne tudnám!-kicsit hirtelen reagáltam.- Csak sokat felejtettem..a sok....-egy pillanatra megálltam, mert nem jutott eszembe a szó.-Anyagtan! mellett.-fejeztem be büszkén a mondatot. Mikor a botja felöl kérdeztem, úgy beszélt róla, hogy a "drágasága". Szóval fontos lehet számára. Azt mesélte, sokszor használta fegyverként, de csak sima botként kezeli pár varázslatnál. -Varázslaaat? -néztem rá  nagy szemekkel, és még akartam kérdezni, amikor közelebb hajolt hozzám. Suttogva közölte, hogy kisugárzás gyanánt tarja magánál. Nem volt idegzetem ezzel foglalkozni, mert nagyon felidegesített a lány iszonyú közelsége. Úgyhogy gyorsan eltoltam magamtól. -Tartsd meg a tiszes távolságot, ember!-szóltam rá egy kicsit erélyesebben. Komolyan nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy végig fognom kell a csuklóját, míg ki nem érünk... De Safiyáért el kell viselnem! Mikor elindultunk, megkérdezte, hogy a "vezénylő" mondatomban nem e a szellőre gondoltam. Szúrós tekintettel néztem vissza rá. -Nem azt mondtam? Aztán ahogy haladtunk előre, megosztotta velem, hogy mi a neve: Mary. -Nem igazán izgat a neved...-motyogtam, majd megkérdezte engem hogy hívnak. Morcinak nevezett. -Morci?-húztam fel a szemöldököm. Aztán közölte, hogy neki mindegy, így fog nevezni. -Na neeeem. Nem holmi háziállat vagyok, hogy kedvedre ilyen alantas nevekkel illessél!-háborodtam fel. Azon gondolkoztam, hogy most találjak ki valami idióta nevet vagy áruljam el a valódit? Aztán eszembe jutott, hogy ez a "Méri" is a saját nevén emlegeti Safiyát. Valamint, hogy Safiyával barátnők...és...sárkánypapnő. Safiya valóban megbízott volna...ebben?Tekintettem ekkor a lányra. Miért? Egyáltalán mit hihetek el ennek a nősténynek? Végül úgy döntöttem, hogy ha Safiya képes volt megbízni a lányban, akkor én is megoszthatok vele némi kis információt. Ha meg bármivel próbálkozna...nem fog sokáig élni. -Gaizelus...-nyögtem be végül. Aztán eszembe jutott, hogy csak úgy a semmibe mondtam ki a nevem és biztos nem esett le neki.-Mármint..a nevem..Gai..-tettem hozzá halkan. Ahogy haladtunk tovább a barlangi járatban, próbáltam Safiya illata után kutatni. De sajnos csak tompán éreztem. Remélem minden rendben van vele. Annyira aggódom érte...Nagyot sóhajtva mentünk tovább, itt-ott jobbra-balra fordulva. Mary ekkor megszólalt. Úgy gondolta jó irányba haladunk. -Persze! Mert én vezetlek és fogom a karod! Ha nem lennék itt az előbbi útelágazásnál is balra mész, jobb helyett!-reagáltam kicsit hevesen. Aztán megkérdezte, hogy mi okból indultam Safiya után. -Mert fontos nekem...-ösztönösen válaszoltam és kicsit gyorsan, valamint meggondolatlanul. Aztán eszembe jutott, hogy jelenleg sárkánykutató vagyok, úgy kell viselkedjek! -Úgy értem, mint barátok..-tettem hozzá a lehető legsebesebben. -... és mint sárkánykutatók..-folytattam és meglehetősen erősen emeltem ki ezt a szót.-Nyílvánvalóan sárkányok után kutattunk..-kezdtem bele a kis mesébe.-Éés...Különleges információra bukkantunk velük kapcsolatban..pontosabban Safiya!-itt tartottam egy kis szünetet, csakhogy kitaláljak még valamit, de jó kis hatásszünetnek hatott.-Éppen meg akarta osztani velem a felfedezéseit, amikor egy véletlen folytán.. elvesztettük egymást...Azóta is keresem őt.-fejeztem be végül. Nem akartam, hogy esetleg belekérdezzen a dolgokba, úgyhogy én is feltettem a kérdéseimet. -Ti hogyan találkoztatok?-érdeklődtem.-Nem esett bántódása?-nem akartam, hogy a hangomból bármit is ki lehessen olvasni, de akarva akaratlanul is aggódalom csengett benne.-Hogy értetted azt korábban, hogy barátnők vagytok? Hogyan viselkedett veled? Miket mondott?Útközben errefele kaptam információt afelől, hogy többen vagytok. Mégis hányan? Kik? Mik? Mit csináltok? A kutatással kapcsolatos?-próbáltam kicsempészni a lehető legtöbb tudnivalókat a lányból, hogy minél jobban tisztában legyek a helyzettel. Nagyon reméltem, hogy Mary kielégítő válaszokkal szolgál majd.

2016.07.10. 01:19 huehue

Safiya nem gondolta volna, hogy a mi kapcsolatunk Aeronnal ilyen régre nyúlna vissza. De így már értette miért bízunk meg annyira egymásban. Most kedvem lett volna mindent elmesélni, az első sárkányölésünket, de... na az nem jött ki volna valami jól. Utána ő kezdett el mesélni, egy sárkánykutató barátjáról beszélt. Azt mondta, hogy egyszer ő mentette meg őt a banditáktól, és attól a pillanattól kezdve hűséget fogadott neki. -Azta. Safiya a megmentő?-mosolyodtam el. Végül a fogadalom ellenére is jól összebarátkoztak. Aztán valamiért a fiú eltűnt, és ennek okát nem tudja. Viszont amint vége ennek az utazásnak felkeresi őt. Ekkor valamiért ideges lettem egy picit. Az idegességem tetőződött, amikor azt is megemlítette, hogy én és Aeron biztos sok kalandon vagyunk már túl. -Igen, elég sok tájat, várost bejártunk már. Szinte nincs olyan zuga a birodalomnak, amit ne ismernénk legalább egy kicsit.-mondtam most kivételesen az igazat. Pár másodpercig szótlanul haladtunk előre, amikor rámutatott a táskámban lévő láncra. -Hogy mi...? Ez?-álltam meg egy pillanatra és húztam elő a láncot, amin egy sárkányfog díszelget. Odanyújtottam neki, hogy megnézhesse.  -Valószínűleg egy bébisárkány kiesett foga... Legalábbis a nagyapám mindig erről mesélt. Kicsit bolond volt az öreg. Most jut eszembe, talán ezzel a történettel, nem fog annyira elvetemültnek találni. Jó... mintha tudná egyáltalán hogy voltaképpen én egy sárkányölő vagyok, de... lehet ha ezt elmesélem neki, kicsit más szemmel fog rámnézni. Mármint ő a sárkány, máshogy néz majd az emberekre. -A nagyapám mindig azzal dicsekedett amikor összegyűlt a család, hogy az ő nagyapja segített egy kis sárkánynak visszatalálnia a családjához. Azaz... ha jól emlékszem a picike anyját lemészárolta a falu, de addig az ükapám elrejtette a kicsit és vigyázott rá. Etette, itatta... még alvóhelyet is barkácsolt neki.  Láttam hogy a járat jobbra kanyarodik. -Erre!-mutattam előre a lámpával. - Aztán hihetetlen dolog történt. Az apa sárkány eljött a kölyökért, és sértetlenül hagyta az öreget.  Végül megfogtam még egyszer a láncon lógó fogat. -A kis sárkány ezt a fogát hullajtotta ki, és az ükapám megtartotta... Elméletileg ez a történet.

2016.07.09. 23:22 Padlizsán

Nath a kérdésemre némi hezitálás után válaszolt, mert éppen a lámpával szerencsétlenkedett. Addig, amíg azzal foglalatoskodott, én mélyet szippantottam a levegőbe,de Gai illatának csak halvány foszlányait éreztem, szinte semmit. Talán, feladta volna? Az nem vall rá. A mese elezdődött, én pedig végig figyeltem. Érdekes történet volt, igazából aranyos. Jó volt hallani, hogy kötődik egy életre szól barátság két gyermek között. Ráadásul, ez egy igaz történet,nem holmi kitalált koholmány, amit a könyvekben olvastam. A szemeim csak úgy csillogtak, szinte ittam Nath szavait, kicsit talán meg is hatott a dolog, nem tudom miért volt rám ilyen hatással az egész, de csak bámultam a fiút. -Nem gondoltam volna hogy ilyen sokáig visszanyúl a közös múltatok.-mondtam őszinte meglepettséggel.- Szóval ezért bíztok meg ilyen jól egymásban, és ismeritek a másik minden rezdülését!-vontam le a következtetést. EZek után engem kérdezett, hogy nincs-e valami, amit el tudnék mesélni. Ezen elgondolkoztam. Tudnék mesélni Ana-ról, de semmiképp sem tudnám átültetni emberi viszonylatokba. Az agyam tovább kattogott, miközben ő egy hangosat sóhajtott, mivel nem tudta mikor jutunk majd ki ebből a barlangrendszerből. -Óh..-nyögtem ennyit, majd egy picit tovább gondolkoztam, míg végül eszembe jutott Gai, az én és az ő megismerkedéséről csak tudnék mesélni valamit. -Nos, most hogy mondod, nekem eszembe jutott az egyik kutató társam, Gainak hívják.-kezdtem bele.- Egyszer banditák támadták meg őt, és a hegyekig üldözték őt. Én éppen arra jártam, tulajdonképpen akkor is egy sárkány nyomában voltam, mikor a fiú hangjára lettem figyelmes, szerencsére időben odaértem, és sikeresen megmentettem az életét. Gai akkor hűséget fogadott nekem, de én ezt elutasítottam, ennek ellenére csatlakozott hozzám.-meséltem és próbáltam átültetni a sztorit.-Telt az idő, és Gaival nagyon jó barátok lettünk, és ő már nem csak a buta fogadalma miatt volt velem, remekül együtt tudtunk működni.-meséltem teljes átéléssel.- Arra még emlékszem, hogy valamilyen indok miatt, most nem tartott velem, így külön váltunk.-itt egy picit elgondolkoztam.- Viszont, amint vége a kalandunknak felkeresem őt.-néztem Nathra.-Sajnálom, de más nem nagyon jut eszembe.-sóhajtottam.-Gondolom te és Aeron is rengeteg kalandon vagytok már túl.-vontam le az egyértelmű következtetést. Valamilyen indokból a táskájára tekintettem, aminek az oldalzsebéből egy furcsán ismerős lánc lógott ki. -Az meg mi?-böktem rá, de nem akartam hozzá nyúlni, ez még is csak a személyes holmija. Szegény Ellcys is legalább annyira megrémült mint én, de a végére csak velem együtt nevetett a szánalmas visításainkon. -Csak nehogy a többiek meghallják, a végén még azt hiszik bajban vagyunk.-nevettem. Végül elindultunk előre. Ellcrys azt mondta nekem, hogy ha nem lennék itt, ő nagyon félne. Persze ő ezt biztos úgy értette, hogy ha egyedül lenne az eléggé frusztrálná őt, de én akarva akaratlanul is úgy értettem, hogy az én személyes jelenlétem nyugtatja meg, így elpirultam. -Nos, számíthatsz rám.-kacsintottam a lányra, leplezve a zavartságom. ELkezdtünk beszélgetni a többiekről, szóba hozta Nathot és Safiyát. -Eleinte én is összeboronáltam őket.-nevettem, majd rájöttem hogy valai magyarzatot is kéne adnom, hogy most már miért nem, de azt nem nyöghetem be hogy arra gyanakszunk hogy Safiya sárkány...-Viszont Nath elég fatökű, ha lányokról van szó..hehe.-legyintettem. Szóba került Mary. -Nos úgy tűnt elég talpraesett lány, még ha néha bolondos is, az irányt is tudja, szóval nem lesz baj.-mondtam egy mosoly kíséretében. Ezek után egy egész különös kérdés tett fel. -Hogy mi? Dehogy, törvéntisztelő állampolgár vagyok.-mondtam. Amit ezután mondott, rendesen kiakasztott. -Hogy mi?-kerekedtek ki a szemeim. Persze a tényhez történet is társult, amit én figyelmesen hallgattam. -Szép, mit ne mondjak.-nevettem.- Akkor a ti kapcsolatotok se kezdődött pozitívan?-kérdeztem.-Mi Nathal naphosszat verekdtünk a megismerkedésünk napján.-emlékeztem vissza. Ellcrys a falakat kezde el vizsgálni, és azt találgatta mire használhatták ezt a barlangot. -Jó kérdés, de nekem természetes barlangnak tűnik, elvégre azok a világító izék is rendesen befészkelték magukat a falba.-morfondíroztam. EZután tovább haladtunk, és kicsit elmerengtem, ezért majdnem nekimentem a falnak. -Jajj, fordulás jobbra.-mutattam az irányt a lánynak, majd befordultam. -Egyébként, eszembe jutott amit említettél a házadban, miért is nem kedveled a sárkányokat?-kérdeztem.

2016.07.09. 23:06 FÉLREHÖRPINTETTEM

A kékhajú kisfickó kiemelt hangsúllyal mondta el, ő is egy csudálatra méltó sárkánykutató! Ahaha! Milyen kicsi a világ. Sajnos elsőnek nem is állt szándékában leszállni rólam, viszont úgy tűnt, hirtelen meggondolta magát, és újra szabad voltam. Hahh! Győzelem!  Majd megfenyegetett. -Ugyan, miért hazudnék,barátom? Hiszen a harcolás nem az én szakterületem, és nem tudnám gyönge testemet megvédeni a te hatalmas haragodtól, ha ilyesmit tennék...-mosolyodtam el. Nos.. igazából, már sokszor mondtam az embereknek..De..még mindig megvannak a módszereim.  A következő mondatán elnevettem magam. Azt kérdezte, hogy a kiscsákó nem-e egy papírhajó.. -Khmm..kedves..A kiscsákó elnevezést olyan teremtményekre használjuk, amik még rejtélyesnek bizonyulnak..Vagy épp megfejtettük mivoltukat. -szívattam kicsit az ürgét.- Ám ezt egy sárkánykutatónak tudnia kéne! Vagy talán tévedek? Sajnálatos módon az újonnan megismert fiatalember nem bízott bennem.. De csak belement az alkumba! AHAHAHA! Egy igazi zseni vagy, Mary! Az ám! Csak nehogy megszívd, ha lebuksz, és véletlen nem találod meg Safiyát.. Eh.  Erre nem számítottam. Megfogta a csuklómat. Ez olyan elszomorító! Vagy mégsem? Végülis.. egy ilyen jóképű fickó sem fogta még meg a karocskámat. A sárkánykutatócska a botom felől kérdezősködött. -Igen, az én drágaságom. Ahogy mondod, felebarátom. Rengeteg alkalommal szolgált számomra hű fegyverként, bár én inkább rendes botként használom egy-két varázslatnál.. -ám itt elcsendesedtem,majd felvettem a botot és odahajoltam a fiúhoz.- Őszintén, igazából a kisugárzás gyanánt tartom magamnál. - súgtam oda egy kacsintással. Majd.. megkérdezte, miért világít.  -Öhm...- nyögtem egyet, s inkább úgy tettem, mint akinek fel sem tűnt ez a kérdés. Szerencsére nem is nagyon figyelt rá, rögtön megindult egy alagút felé. Azt mondta, kövessük a szellentést. Kicsikét.. meglepődtem. Nem mertem hangosan felnevetni. - Nem a szellőre gondoltál..kedves?-próbálkoztam rávilágítani, mit is mondott az imént. Aztán meggondoltam magam. Inkább nem akartam tudni. -Egyébként kis bárány, a nevem Mary!- mutatkoztam be. Ahogy elnéztem, kezet sem kellett vele ráznom, hiszen TÉNYLEG nem volt hajlandó elengedni a csuklómat. Hátha nem lesz fekélyes mire kiérünk.. -Téged hogy hívnak, Morci?-kérdeztem. Megtetszett ez az elnevezés. Kicsit el is kuncogtam magam. - Mindegy is. Így foglak hívni. Nath ötlete bevált, a "szellentés" irányába menve az áramlat kezdett kierősödni. -Úgy hiszem jó irányba haladunk. Mellesleg, mi okból indultál el Safiya után?-vettem bátorságot, és tettem fel a kérdést. Amilyen kis pukkancs, a végén még béklyót köt rám.

2016.07.09. 15:05 Csicsóka

Mint kiderült, Aeronnak volt lámpája. -Pompás!-örültem meg neki. Majd miután én elfoglaltam magam a világító kis lényekkel, ő is odajött hozzám. Közölte, hogy mondta, maradjak mellette. -Bocsánat..de nem jöttem messzire!-vigyorogtam. Ezután együtt tanulmányoztuk a kis barlangi lakókat. Aeron elmagyarázta, hogy minek tippeli ezeket a kis izéket. Többlaki organizmus különleges nyálkabevonattal, amely lehetővé teszi a világítást a sötétben. - Elképesztő...-ámultam.-Még sosem láttam ilyesmit.. mindig csak a könyvekben olvastam hasonló lényekről. Nem gondoltam volna, hogy egyszer én is láthatom őket.-vallottam be.- Milyen csodálatosak..bele sem gondol az ember, hogy az ilyen elhagyatott barlangok sötétje, micsoda kincseket rejt..-mosolyogtam a fiúra. Ekkor találkozott a tekintetünk. Aeron szemében furcsa csillogást véltem felfedezni. Aztán közelebb lépett hozzám. -Aeron?-kérdőn néztem fel rá. Félretűrte egy hajtincsemet, s a kezét az arcomon tartotta. -Mi-mi-mit csinálsz?-kérdeztem, miközben éreztem, hogy az arcomba fut a vér, elvörösödöm. Hirtelen közeledése őszintén zavarba hozott, nem értettem, hogy mi van. Az a szenvedélyes tekintet, ahogy rám nézett meg csak fokozta a helyzetet. MOST MEG AKAR CSÓKOLNI? Erre gondolva, szerintem csak mégvörösebb lettem. Még jó, hogy a félhomályban nem látszódnak az ilyen "apróságok". Már emeltem fel a kezem, hogy hozzáérhessek az övéhez, amikor hirtelen megtörölte az arcom, és kínos nevetéssel közölte, hogy egy kis por volt az arcomon, ami most láthatóvá vált számára. Mindkét kezemet gyorsan az arcomhoz kaptam, hogy eltakarjam a vörösséget. -Ó, valóban? Észre sem vettem...-töröltem meg én is, hogy biztos legyek abban nincs több piszok rajta. -Pedig megesküdtem volna rá, hogy most megakarsz csók...WÁÁÁÁÁ AERONMIASZARTCSINÁLTÁÁÁL??!!!!-visítottam fel, mert ahogy a fiú nekidőlt a falnak, a világító kis lények, mind eltűntek és vaksötét lett újra. Aeron visítása meg csak mégjobban rámijesztett. -Szentséges ég, Aeron..-kaptam a szívemhez a kezem, és megkönnyebbülten sóhajtottam, miután a fiú meggyújtotta a lámpát, és újra láttuk egymást. Ahogy megláttam az arcát hirtelen elkapott a nevetés. -Két ilyen szerencsétlent, mint mi...Ezek a VISÍTÁSOK!-nevettem hangosan. Aztán gyorsan befejeztem, mert mondta, hogy induljunk. -Rendicsek!-bólintottam, majd szépen lassan elindultunk az alagútban, ami reméltük, hogy kivezet majd minket innen. Eszembe jutottak a többiek, és nagyot sóhajtottam. -Tudod Aeron, ha nem lennél itt... Én nagyon félnék... Szóval..jó hogy itt vagy..-vallottam be egy halvány mosoly kíséretében.-Kicsit aggódom a többiekért. Mondjuk jó, hogy Nath és Safiya ketten vannak... Aaahw szerintem írtójólnéznek ki egymás mellett!-jegyeztem meg.-Maryért egy kicsit jobban izgulok. Főleg, hogy most egyedül van... Bár akárhányszor került eddig bajba, valahogy mindig megúszta.-meséltem. Erről eszembe jutott egy történet. -Mondd csak, Aeron? Voltál már börtönben? .....Mert én már voltam..-hagytam egy kis hatásszünetet.-Tudom, nagyon fura tőlem.-nevettem.-Egyszer régebben..-kezdtem bele a mesébe.-Mary kopogott az ajtómon, és segítséget kért tőlem. Az volt az első alkalom, hogy engem keresett segítségért. Én nagy naívan persze belementem, hogy segítek. Akkor még nem tudtam mi vár rám..Egy szentélybe mentünk, ahol köveket őríztek ereklyeként. Mary természetesen azt hitte az egyik kőre, hogy sárkánykő. Tudod, ő gyűjti az ilyeneket... Így hát... Én meg ő bementünk "megcsodálni" a különleges drágaköveket. Csak ketten voltunk, meg pár őr. Ez a lány meg...fogta magát, és kilopta őket az ereklyetartóból. Aztán azt mondta, "Majd találkozunk!". Én úgy meg voltam illetődve, hogy azt sem tudtam mit csináljak. Csak azt láttam, hogy Mary kiugrik az ablakon és eltűnik a szemem elől. A kövekező pillanatban meg két őr ragadott meg kétoldalt, és szépen elvittek a dutyiba, azzal az indokkal, hogy én voltam a tolvaj, és hogy a bűntársam megszökött a kövekkel. 3 napomba telt mire kimagyaráztam magam.-meséltem tovább.-Természetesen utólag kiderült, hogy nem sárkánykövek voltak, azok a drágakövek. -nevettem el magam. Ahogy sétáltunk tovább a barlang sötétje, és a hideglevegő jeges érintése követett bennünket utunkon. -Kíváncsi vagyok, milyen hosszúak lehetnek ezek a járatok... Meg hogy mire használták őket régen...Bánya lehetett? Vagy valami rejtekhely?-gondolkoztam hangosan, miközben a járat felépítését vizsgáltam.   Az idegen hölgyemény, miután ráestem, meglepve kérdezte, hogy ismerkedünk-e. Szúrós pillantással válaszoltam neki, szerintem ez elég volt, hogy megértse, nem játszani jöttem. Madj az újabb kérdést tett fel a nyílvánvaló igazság után, hogy Safiya után jöttem. Megforgattam a szemeim. -Igen..az előbb mondtam el...-sóhajtottam. Ezután áradozni kezdett a járomcsontomról és a kék szememről. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Oké..ez a nőstény nem normális. Nem kell aggódjak, hogy keresztbe tesz nekem. De lehet, hogy ez csak egy álca! Résen kell legyek! Azt mondta, nem rabolták el Safiyát. Közölte, hogy jó barátnők. -Micsoda?-nem tudtam elrejteni őszinte meglepettségem. Barátnők? Safiya barátkozik? Ezekkel? Azt is elmesélte, hogy Safiya sárkánykutató és ő meg sárkánypapnő, majd rákérdezett, hogy én is az vagyok e. -Persze...igen...én is...SÁRKÁNY.kutató...vagyok...-válaszoltam a kérdésére kicsit tagoltan, mert még emésztenem kellett az információt. Safiya..most komolyan? Sárkánykutató? Mindegy..fennt kell tartsam a látszatot, és okos volt a lánytól, hogy egy ilyet talált ki. A lilaszemű lány, arra kért, hogy szálljak le róla. -Hah! Eszem ágában sincs...a végén még bepróbálkozol valami alattomos támadás...-nem tudtam befejezni a mondatot, mivel hozzá tette, ha megteszem elvezet Safiyához. Elhallgattam , és morcos fejjel leszálltam a lányról. Ha meg akarom találni a lányt muszáj megtegyem. Most teljesen ki vagyok szolgáltatva. Ez nem ér! -Ajánlom is, hogy elvezess hozzá! Ha hazudni próbálsz nekem, nem fog sokáig tartani az életed!-fenyegettem meg. Igazából most nagy a szám, de fogalmam sincs mennyire vagyok erős ebben a testben. De mondjuk ez nem fog megállítani abban, hogy Safiyáért harcoljak. Ezek után a lány "kiscsákónak" nevezett. Ismét felhúztam a szemöldököm. -Az nem...egy papírhajó?-érdeklődtem, folytatta, hogy kössünk alkut. Gyanús pillantással néztem rá, aztán elmondta a feltételeket. Én segítek neki kijutni a barlangból, ő pedig elvezet Safiyához. -Honnan tudjam, hogy nem versz át?-néztem rá szúrós szemekkel, aztán enyhült a tekintetem.-Mondjuk nem hiszem, hogy bármivel is képes lennél kiszúrni velem...Legyen!-mentem bele végül. Még hozzá tette, hogy követni kell a szellőt. -Rendben van...-mondtam, majd megragadtam a csuklóját.-Csak azért, hogy nehogy elszökj...-magyaráztam meg miért is szorítottam meg a lány kacsóját.  Most volt időm körbenézni a barlangban. Szerencsére láttam a sötétben. Nos akkor ez az átváltozás után sem változott. Ez hasznos lesz most. Viszont, amellett, hogy láttam a sötétben, volt még világítás. Valami bot adta a fényt. -Ez a tiéd? Valami fegyver? Miért világít?-kérdeztem őszinte kíváncsisággal.-Egyébként ha nem világítana, akkor is látnék a sötétben...Arra van egy alagút.-indultam el a lánnyal abba az irányba.-Kövessük azt a szellentést!-mondtam, miután megéreztem a hideg szellőt a bőrömön, s bevetettük magunkat a sötét járatba.

2016.07.08. 00:20 Ott egy csiga!

Miután megbeszéltük hogy mi a teendő, mindenki elindult a saját alagútján, a kiutat keresve. Megkérdeztem Safiyától, hogy mitől ijedt meg ennyire. Nem igazán tudta megmagyarázni hogy mit érezhetett, az ösztöneire és megértéseire hagyatkozott. Azt mondta, hogy lehet bolondnak tartom ezért, de csak megráztam a fejem. -Tudom milyen érzés ez...-rájöttem hogy mivel utazó vagyok, ráadásul csak egy kereskedő, ezért ez furcsán jöhet ki. - Aeronnal már ösztönösen tudjuk mikor kell lelépni, ha valamit rosszul csináltunk.-viccelődtem én is egy kicsit. Viszont az meglepett, hogy örült annak hogy biztonságban vagyunk.  Szinte már hagytam meggyőzni magamat Aeron által, hogy lehet nem emlékszik arra micsoda. Ekkor valamiért beugrott a fogadó beljesének lerombolt képe. Azok a furcsa zúzódások.. biztos hogy nem fegyver által keletkeztek. Annyira elmerültem a kétes gondolataimban, hogy kellett pár másodperc mire ráeszméltem, hogy Safiya mit is kérdezett tőlem. Ráadásul a lámpával is ekkor babráltam igazán. Szerencsére sikerült egy kis fényt csinálnom, és azzal próbáltam bevilágítani a sötétséget. -Én és Aeron?-néztem rá. Azt mondta, hogy szeretne többet tudni rólunk. Azt is hozzátette, hogy ő is mesélne, ha tudna miről. Igazából... érdekelne valamennyire egy sárkány élete. Egyáltalán hány éves? -Ööhm...-próbáltam visszazökkeni a beszélgetésbe.- Egy faluban nőttünk fel. Bár eleinte nem nagyon barátkoztunk, más társaságba jártunk.  Sőt a két kis csapatnak meg is voltak a saját kis "területei". És előszeretettel küzdöttünk meg. Nos az egyik alkalommal pont vele kerültem szembe, és hát nem igazán tudtunk elbánni a másikkal.  Ekkor mivel nem figyeltem, majdnem nekimentem a falnak. Ahogy egyre előrébb haladtunk egyre sötétebbnek tűnt a járat, viszont a légmozgás egyre jobban erősödött. -Szóval már mindenki hazament, de mi még mindig ott viaskodtunk. Igazából addig szenvedtünk, amíg édesanyáinknak kellett kijönnie értünk, és haza kellett ráncigálnia minket.  Akkor jegyeztem meg őt igazán magamnak. Kicsit félbehagytam a történetet és ránéztem. Nem tudom elképzelni, mennyire hatja meg egyáltalán ez a nyomorúságos kis történet. Az ő életében egyáltalán számít ez? Lehet lesznek idők amikor már én rég elpatkolok... vajon emlékezni fog ő erre rá? -Akkor másnap az iskolában jól meglepődtünk, amikor egymásba ütköztünk.-folytattam tovább a nagy barátságunk kezdetetét.- Utána az udvaron a nevelők egy kis játékot szerveztek nekünk, és egy csapatba kerültünk. De nem álltunk hozzá rossz szemmel... sőt. Pontosan tisztában voltunk hogy mit tud a másik, ezért remek párost alkottunk. Onnantól kezdve egyre többet beszélgettünk, uzsonnakor én odaadtam azt amit ő szeret, ő meg azt amit én szeretek... nem nagy dolog amúgy.-vontam meg a vállamat és megint egy kis szünetet tartottam.- Attól kezdve folyamatosan együtt tevékenykedtünk, és hiszek benne hogy ez a barátság örökké tartani fog. Azon gondolkoztam ekkor, hogy neki egyáltalán lesznek ilyen kapcsolatai az életében? Mármint, semmit se tudok a sárkányokról... -Tényleg nincs semmi, am...amire emlékeznél?-próbáltam puhatolózni. Most valamiért az járt a fejemben, hogy sikerült-e neki olyasmit mondanom, ami egyáltalán megérintette valamennyire. Jézusom miért is agyalok ezen?  De amint ránéztem megint, a tekintetéből az jött le, hogy tényleg értékeli azt amit mondok, mintha... lenne emberi oldala. -Jahj...!-sóhajtottam fel hangosan idegességemben.- Nem, nem tudom mikor fogunk kijutni.-próbáltam leplezni valamivel az előbbi "kirohanásomat".

2016.07.07. 22:27 Cápeti és Cápali

Hamar válasz érkezett a fal túlsó oldaláról. Aeron volt az, és azt mondta vele van Ellcrys. -Hála a jó égnek.-sóhajtottam.-Várj, Mary egyedül van?-rémültem meg hirtelen, de a lány hangját meghallva megnyugodtam.-Akkor nem esett baja..-mormogtam az orrom alatt. A fiúk mindeközben felmérték a helyzetet, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezek párhuzamos járatok, szóval valahol csak egybe nyílnak, illetve a légmozgásból azt is belőtték, hogy merre kell haladnunk a kijárat felé. Nath ellátta pár jó tanáccsal Maryt. Gai illatát vészesen közel éreztem. Egy pillanatra megtorpantam, és gyorsan magam mögé néztem, de természetesen nem láttam sehol. Meg amúgy is, ide be se fér! Ilyen szempontból mázli, hogy beestünk ide. Lehetségesnek tartom, hogy ott áll a tátongó lyuknál a földben, onnan érezheti a szagom. A gondolataimból Nath szavai húztak vissza a jelenbe. Azt kérdezte tőlem, hogy még is mitől rémültem meg ennyire. Nem akartam neki hazudni,mert bár annyira kis idő volt az amit eddig együtt töltöttünk, ők olyan embereknek bizonyultak akik megtesznek bármit a bajtársaikért. Mary is sérült már meg, a legutóbb nekem esett bajom, és mindenki a maga módján, de védelmezte a másikat. Szimpatikus volt nekem ez a hozzáállás, az összetatás. Viszont, be kell lássam, hogy nem vallhatok színt neki itt és most, ki tudja miben változna meg a véleménye. végül abban maradtam, hogy az amnéziás históriámra fogok támaszkodni. -Nem tudnám megmondani pontosan milyen érzés volt ez, de biztos te is voltál már úgy, hogy elkezdett nyomasztani valami, és érezted hogy valami rossz fog történni.-mondtam.-Ez hasonló volt, mintha valami ösztön azt súgta volna, hogy mennünk kell innen, aggódtam miattatok.-sóhajtottam.-Most lehet bolondnak nézel.-nevettem el magam.-Mindenesetre örülök, hogy mind biztonságban vagytok.-mosolyogtam rá. Nath a táskájában kezdett el kutatni, majd kisvártatva egy olajlámpát húzott elő a táskájából amit begyújtott, így már már tovább láttunk az orrunk hegyénél. -Ó, ez remek.-jegyzetem meg, majd elindultam Nath után. Picit gondolkoztam, nem voltunk még kettesben, be is állt a kínos csend, de a könyvekből tudtam, hogy azt mindenképp meg kell törni. -SZóval te és Aeron, mi?-kérdeztem a legkézenfekvőbb dolgot.-Hogy ismerkedtetek meg?-kérdeztem.-Már ha ez nem túl indiszkrét kérdés.-szabadkoztam.-Szeretnék egy kicsit többet megtudni rólatok.-mondtam egy halvány mosollyal.-És én is szeretnék nektek mesélni, ha tudnék..-sóhajtottam, és a fájdalmas sóhaj igazi is volt, csak nem az amnézia miatt, hanem a tény miatt, hogy sárkány vagyok, és ezt nem oszthatom meg velük. Szerencsére Ellcrysnek nem esett semmi baja, és úgy tűnt a többiek is egyben vannak. Miután belőttük a megfelelő irányt Elcryss kérdezett engem, hogy van-e valamim amivel láthatnánk a sötétben. -Persze van lámpám, kezdtem el kutakodni a táskámban, és amikor megtaláltam felnéztem.-Nézd csak...-de ekkor a lány már jóval arrébb járt.-Hé, ne kóricálj el!-szóltam utána, és a lámpa begyújtása nélkül siettem a lány után. Ő egy falnál állt, és halványan világító.. igazából beazonosíthatatlan cuccok voltak. -Ahj te lány, amint mondtam, maradj mellettem.-sóhajtottam mélyet, de ezután én is odamentem, hogy megnézzem ezeket a valamiket. Elcryss megpróbálta megérinteni az egyiket de az amint a lány keze közel ért hozzá, elmozdult, amitől a lány  felkiáltott. -Érdekes, reagálnának a hőre?-kérdeztem.-Elvégre nincs szemük.-morfondíroztam, majd a lányra néztem.-Nem szakterületeim a barlangi lényeg, de valami féle többlaki organizmusnak tippelném őket, a fluoreszkáló színűket pedig biztos a különleges nyálkabevonat adja.-mondtam, majd ahogy a lányra néztem, nem tudom, hirtelen elfelejtettem mindent amit az előbb mondtam ezekről a vackokról, és csak arra tudtam koncentrálni, hogy milyen szépen csillog Ellcrys haja ebben a különleges megvilágításban, hogy tündökölnek a szemei, és hogy mennyire kívánatos ajkai vannak. Szó nélkül közelebb léptem a lányhoz,és az egyik hajtincsét eltűrtem a szeme elől, hogy még jobban lássam őket, de a kezemet nem vettem le az arcáról, így néztem őt tovább. Ekkor esett le, hogy milyen faszságot csinálok, és most biztos idiótának néz, azt se tudtam mi ütött belém, ezért gyorsan úgy csináltam mintha csak megtöröltem vola az arcát. -Haha ah ha, volt egy kis por az arcodon, és a fényben most megláttam.-mondtam ki a nyilvánvaló hazugságot, majd elvettem a kezem, ami még mindig ott volt, és a lehető "leglazább" pózban a falnak dőltem. Ez hiba volt, biztos megzavartam a fal ökoszisztémáját vagy mi, mert az összes kis izé egyszerre bújt vissza a fal egyik repedésébe. -ÁÁÁÁÁÁÁÁ...-kiáltottam fel hirtelen, mit ne mondjak elég nőesen, miután leesett hogy ott van nálam a lámpa, a zsebemben pedig a gyufa, így meggyújtottam azt, és nem láttam semmi különöset. -Huhh..-fújtam ki a levegőt.-Most már induljunk el...

2016.07.07. 21:44 Cézársaláta

Már egy jó ideje sétáltunk, de még nem találtunk egy menedéknek használható helyet sem. Ám egyszer csak mozgolódást éreztem a lábam  alatt. Öö,mi? Na ne! Hirtelen beszakadt alattunk a föld, alig tudtam feleszmélni és pillanatnyilag csupán a többiek sikításait hallottam. -Wháá! És puff! Én is lezuhantam, pontosabban csúsztam egy alagúton egy sötét barlangba. Hjuj. Nos, már egyszer-kétszer estem le ilyesmi barlangokra,de az talán kicsit kellemesebbnek tűnt. Legalábbis nem lettek kék-lila foltjaim. Na, nem is gond. Túl kell élnem! A barlang falán keresztül hallottam, ahogy a többiek is puffannak. Ezek szerint ilyen vékony lenne a fal? Külön járatokba estünk! Hála az égnek..! Nekem egyedül kell kiutat keresnem, a srácok meg kettesével haladnak. Erhm.. Ezaaz..? -Halihó, én is itt vagyok ám! Nem tört ki a bokám!-majd Nat utasított, menjek arrafele amerre a szél fúj. -Rendben van! Aztán ne csináljatok hülyeséget, gyerekek! Nehogy meghaljatok nekem!- bíztattam őket vidáman. Szóval meg kéne próbálnom kijutni. Gondolom a srácok el is indultak már. Én bámultam az előttem tátongó sötétségbe és töprengtem, aztán visszanéztem a csuszamlós útra amin beestem. És, ha megpróbálnék kimászni? Áhh, de a többieket akkor nem biztos, hogy megtalálnám.. Sőt!  Végül a fülem mögé tűrtem a hajamat, majd tettem egy lépést előre, amikor a hátam mögül férfi ..erhm.. hang hallatszódott. -Mi a..?-de még időm sem volt reagálni, ugyanis egy jöttment idegen egyenesen rám esett, és hirtelen megvilágosodott minden. Mármint, a sárkánykövem újra világítani kezdett. -Óhohoh! Ismerkedünk?-néztem rá meglepődve. A felszereléséből ítélve ártalmatlan a fickó. Ő elsőnek Safiyának nevezett, majd arról hablatyolt, hogy megtévesztette az illatom. -Ááhh..Csak nem Safiya után?  Nem elég, hogy nem szándékozott leszállni rólam, gyanúsan közel jött és nézett rám és még le is fogott!  -Micsoda járomcsontok.. micsoda ragyogó kék szem..!-aztán leesett, hogy hangosan gondolkodtam. A fiúcska azt kérdezte, hogy nem-e az elrablói közé tartozom. -Elrabolni? Dehogy is! Safiyával nagyon jó barátnők vagyunk ám! Ő is sárkánykutató! Én meg sárkánypapnő! Csak nem te is sárkánykutató lennél? Csak mert.. tudod az ilyen "sárkányok" már csak összetartanak!- kacsintottam rá. Bár.. ahogy láttam nem igen engedett a feszült temperamentumából. -Öhm..drága felebarátom.. esetleg.. elengednél végre? Ha megteszed, megmutatom hol van Safiyaa! - erre persze, ahogy gyanítottam, rögvest elengedett. Hah! Milyen kiszámítható!  Mindenesetre..sajnos épp most nem tudtam, merre van az az ezüsthajó leányzó, de úgy láttam, jobb is, ha ez a.. erhm..fiúú nem tud róla. Mivel látszott pozsgás arcán az elszánt szellem, támadt egy ötletem. -De t'od mit, kiscsákó? Kössünk alkut! Segítesz nekem kijutni ebből a sötét barlangból, én pedig elvezetlek hűn áhított Safiyádhoz. Mit szólsz? Csak követni kell a szellőt! Reméltem, hogy nemsoká újra lesz szerencsém látni a kék eget és szívni a friss levegőt..talán kicsit aggódtam is a többiekért. Hátha nem rejt egy fenevadat sem ez a zug.

2016.07.05. 20:52 HASÍTS BELEE!

Miután Aeront a gyanús jelzővel illettem, rákérdezett, hogy beletrafált-e. -Telibe..-bólintottam. A Safiyával kapcsolatos tapasztalataim beszámolója után pedig megjegyezte, hogy mennyire furcsának hangzik. - Sajnálom, de tényleg nem tudom értelmesebben elmagyarázni...-húztam félre a számat. A gondolatmenetem megosztása után pedig kispekulálta, hogy mivel Safiya amnéziás, lehet hogy nem emlékszik milyen ereje van, vagy küldetése lenne, de reméljük, hogy hamar eszébe jut. -Úgy legyen.-bólintottam miközben visszamosolyogtam rá.  Ezután a vállamra tette a kezét, és közölte, hogy erősnek tart, és nem engedi, hogy legközelebb akár én, akár bárki más megsérüljön.  Esküszöm, amikor hozzám ért, és én felnéztem rá, látva az elszánt tekintetét, éreztem, hogy egy kicsivel nagyobbat dobbant a szívem a kelleténél.  -Ez..ez úgy hangzik, mint egy ígéret.-jelent meg egy halvány mosoly az arcomon, de éreztem, hogy egy kicsit belepirulok. Mi van velem!?  Mikor észrevettem a mozgolódást a többieknél, Mary sietett hozzánk, hogy hagyjuk abba a gyűjtögetést, mert indulunk....A hegyekbe... -Micsoda?! Máris??-lepődtem meg.- Akkor most feleslegesen gyűjtöttünk tüzifát?-néztem a kezemben lévő gallyakra. A többiek máris előre mentek, de Aeron még visszafordult, és átvette tőlem az ágakat.-Nagyon köszönöm.-néztem rá hálásan. Majd Mary után haladva visszatértünk a többiekhez. -Miért indulunk már most?-érdeklődtem. Safiya közölte, hogy rossz előérzete van, és egy biztonságos helyet kell keressünk. -Oh..értettem.-bólintottam, mert megértettem mi ez. Nekem is szoktak megérzéseim lenni, és többé-kevésbé beválnak.-Ha bármi mást érzékelnél, kérlek szólj, hogy tudjunk segíteni.-ragadtam meg a kezét és bíztatóan mosolyogtam rá. Nem mintha nem szólna... Csak szerettem volna biztosítani a támogatásban. Mary, szokásához híven, előre igyekezett, pedig Aeron megmondta, hogy maradjunk mellette...Mindegy.. Nath pedig Safiya mellett maradt végig. Olyan cukikák! Lassan előrehaladva az úton, hamarosan sziklás részekhez érkeztünk. Hát mit ne mondjak, nem a legbiztonságosabb terület volt ez. Az egyik pillanatban még békésen sétáltunk, a másikban meg már észrevettem, hogy repedezik alattunk a talaj. -Srácok ez...-próbáltam szólni a többieknek, ám akkor már zuhantunk. Azt hittem a kemény talajba fogok csapódni, de puhábban landoltam, mint gondoltam. Aeron volt alattam, aki hősiesen védelmezett. -Persze, minden rendben! -válaszoltam a kérdésére, majd ahogy tudtam lemásztam róla.-Bocsánat..teveled minden rendben?-néztem rá aggódóan és óvatosan a kezembe vettem az arcát, hogy megvizsgáljam. Szerencsére ahonnan leestünk,onnan jött be annyi fény, hogy lássuk egymást. Ekkor meghallottuk Safiya hangját. Aeron válaszolt helyettem is. -Van bárki, aki megsérült?-tettem fel én is egy kérdést. Végül megállapítottuk, hogy párhuzamos járatokba kerültünk, és valószínűleg egy nyíláshoz vezetnek.  -Akkor odakint találkozunk! Mindenki vigyázzon magára!-szóltam még, majd körülnéztem a helyen. Elég félhomályos volt minden, de muszáj volt keresni egy utat.  -Aeron? Van nálad valami, amivel talán láthatnánk is a sötétben?-érdeklődtem, de nem voltam biztos abban, hogy a válasza igen. Aztán hirtelen egyik sarokban halvány, pislákoló fényre lettem figyelmes. -Várj csak...! Van ott valami...-hívtam fel a fiú figyelmét is a dologra. Közelebb mentem, hogy megnézzem. Akkor hirtelen megéreztem a hideglevegő jeges érintését a bőrömön. -Brrr..-rázott ki a hideg.-Erre lesz valami...-állapítottam meg. Ahogy odaértem már jobban láttam mindent. A falon halványan ragyogó kis csillagok voltak, melyek hosszasan világítottak be egy alagutat. -Itt egy járat!-örültem meg.-Ezek..ezek kristályok?-néztem ámuldozva a jelenséget, majd megpróbáltam megérinteni az egyiket, ám az ahogy észrevette, hogy egyre jobban közeledik a kezem, hirtelen elmozdult a helyéről. -MOZOGNAK!-kiáltottam fel. Az a néhány pici kis valami elindult a falon, aztán becsusszant valahova. -Olyanok, mint a csillagok, de ezek élnek! Mik ezek?!-néztem elképedve Aeronra. Bár a fény, amit ezek a kis jószágok adtak, nem volt annyira erős, de tisztán láthattuk egymást. Nem telt sok időbe, míg elértem egy épülethez. Egyszer sem álltam meg útközben, valószínű azért értem ide olyan gyorsan. Egy táblára volt kifüggesztve, hogy "Rozsdás Sárkányolló"...Csak forgattam a szemem. Ennél fantáziadúsabb nevet nem tudtak volna kitalálni?  Úgy döntöttem benézek az épületbe, hiszen innen erős illatok érződtek. Amint beléptem, egy csomó embert pillantottam meg, néhányan beszélgettek a pultnál, és voltak, akik vagy ettek, vagy ittak, szórakoztak stb. Elég rosszul éreztem magam. Soha nem volt még ennyi ember körülöttem! Legszívesebben nekitámadtam volna az összesnek, de erre most nem volt időm, és leleplezni sem lepleződhettem le. Facsarta az orromat az ittas emberek bűze, de Safiya illatát, még ezek sem tudták elnyomni. Az egyik falnál éreztem valami árulkodót, úgyhogy odamentem megnézni, mit sem törődve az emberekkel. Úgy tűnt, én sem zavartam őket túlságosan.  A falrész, amit szemügyre vettem, rendesen meg volt sérülve. Óvatosan végighúztam a kezem a rongálódáson...és felismertem! Ez Safiya volt! Használta az erejét...Mi történhetett? Lehet szökni próbált...csak nem sikerült...AZOK A MOCSKOK! Azt hittem mentem felrobbanok a dühtől, amikor valaki megkocogtatta a vállamat hátulról. Hátranéztem. Egy idősebb férfi volt az. Ezt az embert láttam az előbb a pultnál. -Segíthetek valamiben, uram?-érdeklődött. Komoran rátekintettem. -Igen..-feleltem, miközben szépen lassan megfordultam. Ekkor hirtelen a levegőbe emeltem a ruhája nyakrészénél fogva. -Ki tette ezt?-mutattam a falon lévő rongálódásokra.-KI VOLT EZ?-emeltem fel a hangom. Szinte kiabáltam. Persze elég sokan felfigyeltek rám, de nem érdekelt. Úgy tűnt a fickó, kisebb sokkot kapott, hebegett, habogott. Az életéért esedezett, de a tekintetem egy percre sem lágyult el. Sőt, kifejezetten élveztem, hogy össze-vissza kapálózik, de sehogy sem tud kiszabadulni a szorításomból. Végül kinyögte, hogy egy ezüsthajú, hidegtekintetű lány volt az, aki 4 társával szállt meg a fogadóban. -Társak?-lepődtem meg egy pillanatra. Azt mondta, neki úgy tűnt, hogy társak voltak.. Méghozzá útitársak. Hm...Ez érdekes...Biztos félreértelmezte a dolgot. Aztán még hozzá tette, hogy ma reggel hagyták el a szállást. -Oh, valóban?-tettem fel a kérdés. Egy csepp érzelem sem látszódott rajtam. Szépen lassan leengedtem a férfit, s közelebb húztam magamhoz, hogy rendesen a szemébe nézhessek. -Merre mentek? Amint megadta nekem a választ, félredobtam, és egyszerűen kiviharzottam az épületből. Amint kiértem, Safiya illata után kutattam. Persze, hogy felesleges volt megkérdeznem, hogy merre tartottak, de már csak azért is tettem amit tettem, mert nagyon élveztem a helyzetet. Az a félelemmel teli arc! Ahahaah! Amint újra szagot fogtam(OlyanjókiskutyiiixD), azonnal követtem a nyomvonalat. Persze most is szaladtam, mert észrevettem, hogy minél tovább megyek az illat annál jobban erősödik.  Egy fánál megálltam, mert ott erősebb volt a szagnyom. Mivel nem találtam más egyéb, kézzel fogható nyomot, folytattam a szag követését. Egy sziklás helyre érkeztem meg. S a távolban pár alakot véltem felfedezni. MEGVAN! -Safiya, várj rám!-gondoltam magamban.  Éppen lekanyarodtak az útról, szóval addig eltűntek a szemem elöl. Gyorsan utánuk mentem, s reméltem, amint befordulok én is a kanyarnál, már megláthatom elveszett barátom. Ám nem így történt. Mivel nagy lendületben voltam, nem vettem észre az előttem tátongó hatalmas lyukat, s sikerült szépen belecsússzak.  Meglepő módon puhára estem, és mikor megnéztem mire, egy meglepett lila szempár meredt rám. Én is meglepetten tekintettem vissza rá, mivel Safiya édes aromáját éreztem rajta. -Safiya?-kérdeztem kikerekedett szemekkel, aztán leesett, hogy ő biztos nem a lány, akit keresek.-Nem,nem...Megtévesztett az illat...-sóhajtottam, majd felegyenesedtem, és lefogtam a vállánál fogva. -Te is az elrablói közé tartozol??-néztem rá gyanúsan.-Hol van Ő?-emeltem fel a hangom, s tartottam vele a szemkontaktust.-Mit tettetek vele?

2016.07.05. 19:55 Gyerünk macsok!

Safiya rossz előérzete miatt gyorsan összeszedtük magunkat és már indulásra készen álltunk. Mary se számított arra, hogy ilyen gyorsan tovább állunk, végül ment és szólt Aeronnak és Ellcrysnek, és ezek után egyenest a hegyek felé vettük az irányt.  Bár nem értettem azt amit Safiya először mondott, hogy mindenképpen szűk helyet keressünk. Erre csak akkor lenne szükség, ha valami nagy elől kéne bújkálnunk. Valami nagy... kicsit izgatott lettem, mert rég találkoztam sárkánnyal, de azt is tudtam hogy amíg a lányok velünk vannak, nem lenne biztonságos megmérkőzni a fenevaddal. Aeron utasítása miatt végig Safiya mellett maradtam, hogy támogathassam, habár a lány elmondása szerint ez felesleges volt. Én láttam rajta, hogy még mindig nincs a legjobb formájában, kicsit üveges volt még a tekintete. Mary ment elől, én csak szótlanul baktattam utána. Tekintetemmel a tájat fürkésztem. A hegy lábához értünk, egyre gyérebb volt a növényzet és egyre sziklásabb volt a terep. Épp próbáltam a nagyobb kődarabokat kikerülni, amikor hallottam egy nagyobb reccsenést. Aztán hirtelen, mintha kihúzták volna alólam a talajt, lezuhantam egy járatba, nem sokára Safiya is utánam pottyant. -Uh...-nyögtem fel amikor egyenesen a gyomromra érkezett. Azt kérdezte hogy mi történt velük, ekkor felnéztem az égre, legalábbis annak a helyére. -Beszakadt alattunk a talaj.-emeltem fel pár törmelék darabot.- Várj...! Aeron?!  Safiya is a többiek után kérdezősködött, ekkor a fal másik oldaláról hallottam a hangokat. Odamentem, és a tenyeremet hozzáérintettem a sziklához. Aeron volt a másik oldalt, és azt mondta, hogy Ellcryssel van.  Mivel pont az alatt a rés alatt álltunk, ahol bezuhantunk ide, pár fénycsóva elért hozzánk, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy jól lássak. Aeron szerint ezek párhuzamos járatok, és valószínűleg egy felé vezetnek ki. Így ha egy irányba haladunk, előbb utóbb találkozni fogunk. Megtorpantam egy pár másodpercre, és éreztem egy kis légmozgást, ez alapján be tudtam lőni hogy melyik irányba kell elindulnunk. -Mary, figyelj! Menj arrafele amerről a szél fúj! Az biztos ki fog vezetni, és találkozunk majd. Rendben?-mentem a járat másik oldalára, mert reménykedtem benne hogy ő ott van. Megnéztem hogy mi hullott le körülöttünk, próbáltam mindent összeszedni. Eddig nem is éreztem, de a táska, ami a hátamon volt, egyenesen nekinyomódott a vesémnek, így azt kicsit fájlaltam. -Gyerünk!-néztem Safiyára. Furcsa módon nem voltam ideges, pedig tudtam hogy mivel és kivel vagyok összezárva. -Elárulnád, hogy mitől ijedtél meg ennyire? Azt értem hogy rossz előérzeted támadt de... ne adj isten a támadó miatt?-kérdezősködtem, mert biztosra akarom menni ismét a gyanúmmal kapcsolatban.- Vagy miért javasoltad azt, hogy szűkös helyre menjünk? Nem sok mindent láttam az arcából, de próbáltam leolvasni hogy milyen arcot vág. Egy idő után feladtam ezt, sóhajtottam egyet majd elindultam a nagyobb sötétségbe. -Kéne valami amivel világítunk...-kotorásztam a táskámban, szerencsére megtaláltam amit kerestem.  Volt egy nagyon pici Davy-lámpám, nem fogja bevilágítani az egész teret, de a tájékozódáshoz megfelel. -Kész is vagyok.-gyújtottam be a kis lámpát.- Mehetünk!-indultam el ismét és próbáltam bevilágítani az egész helyet.

[87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]